Life is strange-Új esély (Fanfiction)

Betekintő

Én imádom Mrs. Grantet. Talán a legjobb tanár ebben az iskolában. Viszont magamnak nem hazudhatok, ez az óra nagyon untat. Sajnos nem igazán tudtam odafigyelni arra, amit mond, abban a pillanatban izgalmasabbnak tűnt Rachel, ahogy egy fekete filctollal írkált valamit a kezére, szélesen mosolyogva. Miután befejezte, az asztalra könyökölt, arcát a bal tenyerébe temette és a fejét Justin felé fordította. Úgy tűnt, Rachelt mindenki szereti. Én örülök, hogy megtalálták, de mi sosem voltunk igazi barinők. Kicsit olyan érzésem van, mintha ki akarna engem túrni Chloe mellől. Tudom, hogy ők közel voltak egymáshoz, de azt gondoltam, Chloe már engem szeret. Ah, milyen önző kis ribi vagyok...
- Max - a nevemet meghallva kicsit lentebb csúsztam a székből és Msr. Grantre néztem - Hozzá tudnál tűzni egy értelmes mondatot, ahhoz, amiről szó volt? - teljesen leblokkoltam. Mindenki felém fordult. Victoria Chase gonosz vigyorral a száján, ölbe tett kézzel nézett rám.
- Hát... Öhm... Had gondolkodjak!
Msr. Grant a homlokára csapot és megnyalva alsó ajkát, feszülten ismét rám szegezte sújtó tekintetét. - Nem tudsz mondani egy példát sem a gyorsuló mozgásra? Még egy  óvodás is tud. 
Taylor Victoriára nézett kuncogva és közelebb hajoltak egymáshoz, hogy sugdolózhassanak. Seggfejek!
- Elnézést! Csak kicsit fáradt vagyok.
- Ki nem? - mélyen sóhajtott- Most még elnézem, de kérlek. Legalább az óra feléig bírd ki. - bólintottam egyet, aztán újra a kettő pletykafészeket figyeltem. Olyan szívesen letépném az arcukról azt a vigyort!  - Ms. Chase, akkor kérem, legalább ön mondjon egy példát. 
- Ha egy hegy oldaláról biciklizek le, akkor másodpercenként egyre nagyobb utakat fogok megtenni a lejtés miatt. 
- Egyszerű, de nagyszerű példa, Victoria. Köszönöm. 
Victoria szánakozó tekintettel nézett rám hátra és szája szélét gonoszan mosolyra húzta. Akkora egy...
Viszont az egész órát elbambultam, csak a csöngő ébresztett fel. Felkaptam a táskámat a vállamra és álmosan az ajtó felé botorkáltam. 
- Szia Max!- Kate meleg mosollyal fogta meg a vállam. - Később egy tea? Szeretnék elmesélni valamit.
- Természetes, remélem semmi baj nincs.
- Nem, sőt!- eléggé energikusnak tűnik. Örülök. Rég láttam mosolyogni. 
- Rendben, akkor majd beszélünk. Szia!- kimentem a folyosóra és bedugtam a fülembe a fülhallgatóm. Elindultam az ajtón kifelé, de ahogy kitettem a lábam, az ajtó előtt Victoria és a pincsikutyái álltak előttem.
- Mit akarsz?- Victoria mindig kedvében van ahhoz, hogy szekáljon. Ölbetett kézzel, mogorván összerántva szemöldökét nézett rám.
- Talán elmenni? Már megbocsáss, de nem ti vagytok az egyetlen diákok akiknek dolga van. 
- A  selfie ribi megszólalt. Egy ovis példát sem tud mondani a gyorsulásra. Ó, bocsi, elfelejtettem, hogy egyedül mások zargatásához értesz. Maradj az a kisegér aki voltál és ne parancsolgass nekem. Capisce? 
A földre szegeztem a tekintetemet és a bal kezemmel a jobb karomat vakargattam. 
- Persze, hogy nem értesz. Mindig csak jól elvagy a kis kameráddal, de az élet igazi dolgaival soha nem vagy tisztában. - Elkezdett járkálni körülöttem. Vajon ő mit ért az élet igazi dolgain? A tanárok seggét nyalni? Vagy azon gondolkodni, hogy lazurit, vagy királykék legyen-e a kasmír kabátja. Bocsi, nem mindenkinek van elegendő pénze ezen gondolkodni. 
- Csak azt akarom, hogy lépj arrébb és el tudjak menni. Szóval vidd el innen a segged és menj körmöket lakkozni!- felhúztam az állam és mérgesen néztem rá. Hirtelen érte a támadás és hátrébb lépett. 
- Nem végeztünk, Caulfield - visszafordult "barátnői" felé és valamit hevesen elkezdett beszélni, de nem különösen érdekelt. 
Pittyent egyet a telefonom. Ránéztem és Chloe írt. 
*Tali a two whalesben!*
*Siess, mert éhes vagyok*
Kuncogtam. Tudom, hogy attól, ha odaérek nem múlik el az éhsége, főleg hogy általában figyelmeztet arra, hogy ne késsek, de ő mindig azt csinálja. Mindegy, azért sietnem kéne, nekem sem ártana egy jó kis Joyce féle kaja. Chloe biztosan nagyon éhes lehet, ha már délután is a two whalesben eszünk, általában csak reggelizni szoktunk ott. 
Elindultam a buszmegálló felé. Nem kellett sokat várni, a busz kivételesen nem késett. Viszont nagyon teli volt. Néztem, hátha találok üres helyet, de csak egy volt, Rachel mellett. Na igen, nem annyira kedveljük egymást, de nem akarok állni. Odasétáltam, mire furcsálva nézett fel rám. 
- Szia, Max! Segíthetek? 
- Hali Rachel... Leülhetek ide? Nincs más hely és- 
- Hah, sértő, hogy én vagyok a legutolsó esély - nevetett és az ablak felé húzodott. - Gyere! Leülhetsz nyugodtan. 
- Köszi. - rámosolyogtam és leültem. Ma kifejezetten jó kedve van. Általában nem szokott velem túl sokat foglalkozni, de megértem. Nem én vagyok a legizgalmasabb diák Blackwellben az biztos. Meg hát nekem fontosabbak a jegyeim, mint az, hogy híres legyek. Ha már ott van nekem Chloe, minek több barát? Ja, meg persze Kate, Alyssa, Dana és persze Warren. 
- Na és Max. Mesélj!
- Mit meséljek?
- Mondjuk rólad és Chloeról. Legjobb barinők örökké, huh?- meglökte a vállam. - Fura, hogy eddig én voltam az, ezek szerint cserélhető vagyok - még mindig mosolygott, de a lábával az előtte lévő ülés aját kezdte el piszkálni.
- Én is ezt gondoltam magamról, miután visszaköltöztem Arcadia Baybe. Mindenki rólad beszélt, természetesen Chloe is. Féltékeny voltam rád, sőt, lehet még most is az vagyok kicsit.
- Huh.. Ezt nem tudtam. De miért? Miket mondtak?
- Igazából minden jót, de nem feltétlen ez zavart. hisz én kérdezősködtem felőled. Inkább az, hogy úgy tűnt sok közös van bennünk, mégis te sokkal szebb vagy, okosabb és mindenki szeretett. Még Chloe és Joyce is. Pedig én akartam Chloet a legjobban ismerni, de így olyan volt, mintha át vetted volna a helyem. Ami nem baj és nem is tehetsz róla, mert amúgy is én voltam az a seggfej, aki egy szó nélkül csak otthagyja a barátnőjét és elköltözik. - Rachel megfogta a vállam és az arcomat fürkészte. 
- Én is otthagytam őt köszönés nélkül. 
- De te nem tehettél róla!
- Ahogy te sem. Tizenkettő voltál, nem tehettél semmit. Még elővigyázatos sem lehettél. Én a naivitásom miatt tűntem el hónapokra. 
- Igazad van. Látod, jobban csinálod még ezt is nálam - a tenyerembe temettem az arcomat és Rachel kuncogását hallgattam.
- Jaj Max. Ne gondold már azt, hogy te rosszabb vagy nálam! Például nézd meg a képeimet, amiket csináltam - elővett egy albumot és mutogatta a tényleg kicsit amatőr képeket, amin elmosolyodtam. - Ne nevess ki, ribanc!- nevetett és az öklével megütötte a vállam. - Nem ez az én területem, hanem a modellkedés. Tényleg! Csinálsz rólam egy képet? És utána jó lenne ha nekem is adnád. Szeretném, ha egy profi fotós képe díszeleghetne a szekrényemen, vagy a hűtőn. - vigyorogva bólintottam. 
- Oké, akkor vegyél fel valamilyen pózt! - a kamerám a kezembe vettem, Rachel pedig kinézett az ablakon. A nap fénye pont úgy világított, hogy Rachel kicsit sötétebb legyen, a táj pedig élénk. Tökéletes! Elkaptam egy képet, aztán megmutattam Rachelnek.
- Wow! Jól kiszámítottad. Köszi!- kivette a kezemből a képet és a táskájába tette. Ezután ismét kinézett az ablakon, mosolyogva, ragyogó szemekkel, de most nem a kép kedvéért.
"Ő volt az én őrangyalom..." csak ez a mondat járt a fejemben, ahogy ránéztem. Chloe és ő szerették egymást, én meg idepofátlankodtam és kitúrtam a helyéről. Szörnyű embernek érzem magam. És önzőnek. 
- Max... - kicsit ijedten kaptam oda a fejem.
- Bocsi, elbambultam. Mondtál ezelőtt valamit.
- Nem, csak... Most annyit, hogy... Figyelj!- felém fordult. - Sajnálom. Igazán nem akartam belesétálni az életetekbe. Tudom milyen érzés, amikor minden szép és az egész élet egy paradicsom, aztán jön valaki és feldúlja ezt az egészet. Mielőtt megsértődsz, nem rólad beszélek. Szóval csak annyi, hogy... Tényleg sajnálom.
Kinyitottam a szám, mondani akartam valamit, de nem tudtam hirtelen semmit. A kamerámra néztem és elkezdtem forgatni a kezemben. 
- Nem kell sajnálnod semmit. Megmentetted Chloe életét a nehéz pillanatokban. Miután elmentem Seattlebe, nagyon le volt törve az orra, aztán jöttél Te és feldobtad a napjait. Szeret téged, nagyon, tudom. Örülök, hogy itt vagy. Megértem miért hiányoztál Chloenak ennyire. Csodás vagy. - rámmosolygott és az egyik kezem megfogta.
- Ahogy te is az vagy. Vedd már észre! Komolyan idegesítesz!- nevetett, amibe én is becsatlakoztam. 
- Kösz, Rachel.
A busz lefékezett a two whales előtt, ezért felálltam és Rachelre néztem.
- Most megyek. Örülök, hogy beszéltünk!
- Szia Max!- kacsintott és elővette a telefonját. Ezt egy "na húzz már el"-nek vettem. Rachel tényleg igazán jófej és vicces. Furcsálom, hogy nincs benne a Vortex club-ban, de nem is baj. Egyedül Dana és Juliet akiket bírok onnan. Meg Hayden is egész normális. 
Leszálltam a buszról és egyenesen a bejáratig futottam. Ott a szokásos helyre leültem. Chloe még nem volt ott. Mí meglepő.
- Nocsak, nocsak, egy Max Caulfield! Hogy vagy édesem? - jött oda Joyce hozzám, egy tálcát szoringatva. 
- Éhesen. Mint mindig - nevettem - és persze fáradtan is.
- Nem csodálom. Én fiatal koromban utáltam a sulit, egyedül a barátaim miatt szerettem bejárni. Viszonylag híresnek számítottam. De persze nem annyira, mint azok a díva lányok. 
- Az olyanoknak nem kéne a reflektorfényben lenniük...
- Ki tudja, lehet nem ártana megismerkedned valakivel. Azért volt nekem is egy darab díva barátnőm, akit amíg nem ismertem, nagyon utáltam. Aztán egyszer egy táborban csak ő volt osztálytársam, aztán a táborban ő lett a szobatársam is. 
- Tippelek. Legjobb barátnők lettetek?
- Majdnem, inkább csak jó barátok - nevetett - Na jó, leteszem ezt a tálcát ezeknek a disznóknak és felveszem a rendelésed. 
- Áúcs.. Szépen beszélj a fajtársaimról!
- Hahaha, semmit nem változtál. Illetve mégis, de nem személységileg. 
- Értem Joyce, köszi. - elsétált és egy pultnak támaszkodó, teltebb férfi elé helyezte az ételt. 
- Ajánlom, hogy most ne a haverjaid fején végezze, vagy kitiltalak!
- Értettem, főnökasszony!- bökte oda rekedt és gúnyos hangon, aztán elkezdte magába tömni a kaját. Joyce undorral az arcán nézte ezt pár másodpercig, aztán az asztalom mellé sétált.
- Mit eszel?
- Hmm jól esne most egy Joyce féle spagetti. 
- Nekem is, kölyök. Már is hozom. - visszament a pult mögé és hátrakiabált a konyhába. - Egy spagettit a fiatal hölgynek!
Az ajtót hallottam ismét kinyitódni, ezúton kedvenc kék hajú barinőnk toppant be. Lepacsizott az ajtóban kajáló Justinékkal. Furcsa, hogy egy ilyen menő csaj barátnője egy nyomi, fotós okoska, mint én. Biccentett egyet és az előttem lévő ülőhelyre ugrott. Felhúzta a lábait, amiket utána szorosan átölelt. 
- Helló, Super Max! Milyen volt a pokol? - felkapta az asztal közepén álló kávés bögrét és beleszürcsölt. Észre sem vettem, hogy Joyce ide tett egyet. 
- Fárasztó. Victoria ismét úgy érezte, itt az ideje belémkötnie. 
- Remélem jól szétrúgtad a seggét.
- Nem, de tervben van még.
- Wow, észre sem vettem hogy a kis Max Caulfield keményebb lett. Legközelebb már punk frizurával és baseball ütővel fogod szétverni a kocsikat a roncstelepen.
- Lehet - mosolygok rá - És te mit csináltál ma? Nehéz lehet egész nap a legjobb barid nélkül. - felemeltem az állam.
- Yap, igazán fájdalmas nélküled élni - végre letette a lábait és ölbe tette a kezét. Elfordította a fejét és úgy nézett rám. - Na és Rachel? Mondott valami izgit? Akár rólam, akár nem...
- Meglepődnél milyen jó beszéd téma vagy.
- Áúcs. A kettő személy, akivel a legjobban szeretek időt fecsérelni kibeszélnek a hátam mögött? Szép.
- Nem úgy, te hülye! Igazából, te voltál a beszélgetésünk alapja, de magunkról és egymásról beszéltünk. Lehet, hogy mosz jóban vagyunk.
- Eddig is abban voltatok. Legalább is Rachel azt mondta, hogy jó arcnak tűnsz. Nem mellesleg sok bennetek a közös.
- Ezt mondtam neki én is.
- Na látod! Mindegy, könnyeket letörölni, mindjárt meghalok az éhségtől. ANYA!- kiabált és Joyce irányába fordult. - Éhes vagyok! Nagyon!
- Nyugodj le, haspók! - sétált oda Joyce és az asztalnak támaszkodott. - Ezt a stílust mostmár nem fogadom el! Nem elég, hogy ingyen kaja jár neked és a barátaidnak is, még szemtelenkedsz is velem? 
- Jó, bocsi anya. Akkor kérhetek szépen egy kis ételt? - mondta szarkasztikus hangon, kezeit összetedte és bociszemekkel nézett Joycera. 
- Szép mentés. Mit kérsz?
- Amit Max. 
- És ha ő felnyársalt csótányokat kért?
- Az pont tökéletes lett. Szia anyaaa!- intett neki, hogy menjen el. Joyce nem kezdett harcba, inkább elsétált. 
- Akartál valamiről beszélni?
- Igen, őszintén, igen. Szóval - megint beleivott a kávéjába - Van egy dolog és kéne a segítséged.
- Miről van szó?
Chloe a földre nézett aztán újra fel.
- Gondolom nem felejtetted el Franket.
- Nem, tényleg nem. Mi történt?
- Egy kisebb-nagyobb bajba keveredett. Szóval... Mondom mi történt. Vannak Franknek érdekes ismerősei. Tipikus faszfejek. Frank tartozik nekik egy kis pénzzel. Na jó, nem kicsivel. És most elkapták. Egy ócska, lepukkant tanyán tartják bezárva. 
- Miért nem hívja a rendőrséget?
- Hülye vagy? A rendőrséget? Frank egy kibaszott drogdíler. Ha azokat hívja több ideig lesz bezárva egy helyre, mintha minket hívna.
- Igazad van. És hogy akarsz neki segíteni?
- Odamegyünk, odaadjuk neki a pénzt és kidumáljuk, hogy engedje el. Tök egyszerű.
- És ha nem üzletel velünk? Bajunk eshet...
- Őő, hahó, vissza tudod pörgetni az időt! Nekem meg van egy pisztolyom.
- Chloe... Nem kérheted tőlem, hogy újra használjam az erőmet... Ne kérj tőlem ilyen aljas dolgot! 
- Cuki vagy. Kettő vihar úgysem jön egymás után! Látom csak magadért állsz ki, de ha mást kell megmenteni, rögtön viszakodsz! 
Miket nem mondd... Még hogy nem mentek meg másokat! Őt vagy négyszer megmentettem és sok mást is. 
- Nem?! Nem mentek meg másokat? Elmondanám, hogy vagy négyszer láttalak sorra egymás után meghalni, de mégis itt ülsz. Rachel él, újra élvezi az életet, mert ÉN megmentettem! Kate Marsh le akarta magát vetni egy épületről, de én lehoztam onnan, ahhoz még az erőmet sem használtam! Folyamatosan megmentettem Alyssát, kibékítettem Julietet és Danát! Sok embert megmentettem még ezen kívül is. Életeket. Ne merd azt mondani, hogy csak magamat óvom!- felálltam. - Nincs szükségem a kioktatásodra, érted? Az igazság, hogy nem én vagyok az, aki csak magával törődik, hanem TE! - rácsaptam az asztalra és elindultam a kijárat felé.  
- Max! Várj!- kiabált utánam és próbált utánam futni, de valaki véletlen leöntötte kávéval. Gyorsan kirohantam és az utcán türelmetlen tekintettel néztem a "Bus stop" felíratot. Megfogtam a fejem, aztán egy ismerős hangra felkaptam a fejem.
- Caulfield? - hátra néztem és Victoria állt ott, felvont szemöldökkel. - A szokásosnál is jobban szarul nézel ki. Nem mintha érdekelne, de... Jól vagy? - Wowser. Victoria Chase komolyan megkérdezte, jól vagyok-e? Vagy csak egy újabb "tréfa" része vagyok. 
- Hát... Elég pocsékul, ha komolyan érdekel. Nehéz nap.
Victoria sajnálkozó tekintettel mért engem végig. Nem értem mit keres itt. Felsóhajtott és a szemöldökét dörzsölgette a kezével.
- Éhes vagy? - Várj... Most komolyan ezt Victoria kérdezte? Tőlem? Miért érdekli egyáltalán? Semmit nem értek. De... Tényleg eléggé éhes vagyok.
- Hát valamennyire...
- Valamennyire? Most éhes vagy, vagy nem?
Zavartan a tarkómat vakartam és bólintottam. 
- Oké. Akkor gyere velem! - elindult az utca egyik irányába, én viszont csak lefagyva álltam és néztem rá. Hátra fordult. - Gyere már! 
- Ja. Bocsi!
- Istenem... - megforgatta a szemeit és miután odamentem hozzá, együtt tovább sétáltunk. Egyenesen egy flancos, francia pékséghez értünk. Victoria megállt és rámnézett, majd a hosszú csendet ami végig uralkodott, megtörte.
- Várj meg itt!- bement a természetesen önműködős ajtón. Fura, hogy egy pékség ilyen modern. Biztos baromi drága. Még mindig nem hiszem el, hogy Victoriát érdekli a lelki egészségem. De nem bízom el magam, tuti csak át akar verni. Sajnálom, hogy Chloeval veszekedtem, de túllépett egy határt. Szegény Joyce hiába rendelt nekem egy spagettit. Majd meghálálom, valamikor... De egyenlőre arra koncentrálok, hogy a méh királynő a selfie ribanccal lóg. Lehet lebetegedett. 
Kinyílt az ajtó és Victoria egy kis pékséges zacskót nyújtott felém. 
- Itt a legjobb a csokis croissant. Egyél.
Csak pislogva bámultam a zacskóra aztán Victoriára. Ez baromira kedves tőle. Vissza kéne fizetnem. 
- Most mi van? Ott vagy még? - az egyik kezét a csípőjére tette, a másikat pedig lógni hagyta. 
- Ó, ne haragudj! Elbambultam. 
- Na ne mondd! Jesszus... Mutatok egy helyet, nem nagy cucc, de a tükrödben úgyse látsz szebbet. - Hah, már azt hittem Victoria megváltozott. Biztos követnem kellene?
- Oké, jövök!
- Hát persze hogy jössz - billentette a fejét, amivel arra utalt, hogy menjünk balra. Pincsiként rohantam utána. Most másnak tűnt, mint általában. Nem tudom miért akar velem lógni.