You're my scandal (Larry Stylinson)

Tizenharmadik

Louis

A szavak megfájdítják a fejem. Mások, de ugyanazt jelentik. Csak tartom a két dolgozatot egymás mellett, nem mintha szükségem lenne még vizualiációra. Annyiszor olvastam már át őket, hogy pontosan tudnám idézni mindkettőt. Hogy lehet két ilyen különböző ember mégis ilyen hasonló? Harryé a szokásos sötét, mély fogalmakkal és kettős értelemmel. Niallé egyszerű, szép és mégis keserű. Mások, de ugyanazt jelentik. Ugyanaz ragadta meg a figyelmüket, ugyanazokat az eseményeket elemezték, mégis teljesen máshogy. Már értem, miért gondolta mindenki, hogy Harry lopta a dolgozatait, mégis biztos vagyok benne, hogy ezt ő írta. Őrülten kavarognak a gondolataim, amikből a hirtelen derekamra fonódó karok és a tarkómra nyomott nedves csók szakítanak ki.

Már fordulnék meg, hogy ölelésbe vonva viszonozzam Hazza kedvességét, már mosolyodnék el és köszönteném lelkesen, mikor mellettem elsétálva mutatóujját vörös ajkaira szorítva figyelmeztet, és fél másodperccel később azt is megértem, hogy mire. Rögtön utána Zayn és az egész banda belép, hangosan kiabálva és a berendezésen dobolva. Természetesen nem a padokba ülnek, hanem az asztal tetejére, sáros lábukat az osztálytársaik székén pihentetve. December van, a rohadt életbe is, tiszta retek kinn minden! Harry egy bocsánatkérő félmosolyt küld felém, mire csak megforgatom a szemeimet és elkezdem az órai előkészületeket. Ki vagyok én, hogy ellenkezzek az iskola kiskirályaival?

Húsz perccel később már az annyi álmatlan éjszakát okozó dolgozatokat osztom ki. Egyrészt a rengeteg nyakamba vett korrepetálás miatt megcsúsztam a munkával, másrészt egyszerűen nem bírom elviselni, ha valamit nem értek. Márpedig most semmit nem értek.

Mindenkinek egyesével adom oda a lapokat, néhány szóban külön összefoglalva a pozitív meglepetéseket is. A hibákat ráírtam mindenkinek és tudom, hogy abból tanulnak, ha elismételjük nekik őket, de nem vagyok hajlandó megalázni senkit az egész osztály előtt. Pontosan tudom milyen érzés, és esküszöm néhány szadista seggfej még élvezi is. Körülbelül az óra fele ezzel telik el, de most nem zavar. Az East Mountain-es pályafutásom alatt először tarthatok helyettesítő duplaórát, és ez izgalommal vegyes örömmel tölt el. Ha másért nem is, legalább Malik feltűnőn szenvedő arcának látványa miatt.

Éppen folytatnám, pontosabban kezdeném a tanítást, amikor a jellegzetes, karcos hang megszólal a hátam mögül, és egész testemet libabőr járja be. Nem mintha nem számítottam volna rá.

- Én nem kaptam meg a dolgozatom – panaszkodik életemben először az órám alatt Harry.

Sajnálatot tettetve fordulok felé, de látom az arcán, hogy pontosan tudja, mire megy ki a játék. Csak látni akarta, ahogy színészkedek. A jegyzeteimet emelgetve „keresem" az esszéjét, vagyis nem is az esszéjét, mert azt szokásához híven még náluk adta nekem, az órán egy hófehér, üres lapot adott be értékelendő munkája gyanánt.

- Ne haragudj, Harry, úgy látszik elkeverhettem – húzom el a szám, nevetségesen bénán tettetve – Szünetben gyere kérlek az irodámba, hátha ott hagytam el! – kérem, mire frusztráltan felnyög, és szemeit forgatva hátraveti magát a székén.

- Csak írd be neki az egyest! – szól közbe röhögve Zayn - Mind tudjuk hogy a „dolgozata" – rajzol kicseszett idézőjeleket a levegőbe – éppen annyit ért.

- Valóban egyszerű megoldás lenne, de az iskola házirendje érdekében „Az oktatók hibájából eltűnt, vagy károkat szenvedett megoldások kivétel nélkül ötös osztályzattal értékelendők" – idézem szó szerint a passzust. Nem magoltam be meg ilyenek, csak jó a memóriám.

Malik arca megnyúlik a kioktatásomtól, és már vágna vissza valamit bosszúsan, amikor Harry egyetlen bólintással elintézi az ügyet és elnémítja barátját.