Végzetes játszma

1.

2:30 van. Nemsokára 6 óra és addigra meg kell hoznom a döntést, de még fogalmam sincs hogy mi tévő legyek. Behódolok a férfinak vagy tényleg a vesztembe rohanok, harmadik választásként megszökök. De ha megszöknék akkor se húznám sokáig. Az csak egy haladék lenne a halálomig. Ennek az embernek mindenhol vannak emberei és napokon belül megtalálnának.

Csak fekszek és a plafont bámulom. Azon jár az eszem, hogy mégis hogyan fajulhatott idáig a családom. Vagyis ez már nem család. Ez a maffiózó férfi lenne az én apám, de ezt a kifejezést inkább kerülöm.
Abram Nathaniel a neve. Az egyik legnagyobb maffia vezér. Számtalan embert ölt és öletett meg.
Két éve belevont engem is a piszkos játszmáiba. Eddig olyan feladatokkal bízott meg hogy információkat gyűjtsek ki emberekről, cégekről.
Muszáj voltam belemenni hiszen ha nem teszem azt megbánom. Félek ennek a férfinek a haragjától.
Elég egy rossz mozdulat és nekem annyi. Ha köpök valakinek akkor nekem annyi. Ha anyámmal szóba állok akkor szintén nekem annyi és még neki is.
Meghatározott, szigorú szabályok szerint kell cselekednem, de tudom, hogy ez mindig nem mehet így. Nem bírok és nem is akarok állandó terrorban élni, és anyám sem ezt az életet érdemli.
Anyám neve Taylor Elisabeth. Apámmal 19 éve ismerkedtek meg. Pár évig minden sínen ment köztük, aztán az egész kezdete volt hogy apám lelkileg bántalmazta őt, aztán ez áttért testi bántalmazásba. Nem tudtam anyám megvédeni. Akár hányszor kiálltam volna, apám engem sem kímélt...
Aztán évekig így ment, a külvilágból meg ez senkinek sem tűnt fel.
Apám maffia "pályafutása" tarolt felfele. Felkerült a legveszélyesebb emberek közé.
A magánéleti problémák meg csak egyre jobban növekedtek. Amikor betöltöttem 15.-ik életévem, apám egy házat vett nekem. Ebben élek még most is.
Az volt a célja hogy eltakarítson engem otthonról.
Persze én már akkor átláttam a tervén. Tudtam hogy ha én onnan távol költözök, akkor anyámat ki fogja készíteni.
Minden tiltakozásom ellenére elküldött otthonról.

Nemsokkal hogy beköltöztem a házba, apám meglátogatott akkor már az embereivel, és közölte hogy nekem is be kell állnom maffiának. Nem akarja hogy a nagy maffia vezérnek egy nyámnyila fia legyen. Azt akarja hogy majd a nyomdokába lépjek ha oda kerülne a sor.
Persze első szavam az volt, hogy nem. De ilyet apám nem ismer. Ha nemet mondasz valamire, akkor azt "megjutalmazza" valamivel.
Akkor is így volt..
  - Ha nem állsz be mellém, akkor anyád fogja bánni. - mondta.
Szeretem anyám és nem szeretném hogy kinyírja ez az állat. Inkább engedelmeskedek neki életem végéig, így hát bele mentem. Innentől ha telefonált nekem azonnal mennem kellett, vagy esetenként egy embere jött értem. Kiadta az utasítást és azt időre kellett elvégeznem.
Idáig helyt álltam és mindent teljesítettem.

Nos, miután beköltöztem a házamba, utána egy ideig nem is mentem a családi házba, pedig érdekelt hogy anyámmal mi van. Talán csak attól féltem hogy apám elküld onnan, és hogy milyen körülmények fognak ott fogadni.
Aztán apám adta ki sorra a megbízásokat. Úgy a hatodik megbízásnál járhattam, amikor elrendelte hogy menjek a házba.
Beléptem abba fehér, bézs, barna szobába. Marha nagy csendesség volt.
Sok minden nem változott azalatt az idő alatt amíg én távol voltam. Ami feltűnt egyből, hogy volt egy kép a falon a két ablak közt, de az már nincs fent. Ez egy családi kép volt. Ott még egészen kicsi voltam, és a szüleim még normális életet éltek.

Körbe járkálgattam a szobát, és gondolkoztam hogy hol lehet az anyám, de a helyiséget nem mertem elhagyni, mert ha apám észrevenné akkor anyámon vezetné le a haragját.
Így csak járkálgattam fel s alá.
Percek teltek el amikor az ajtó kitárult és belépett az apám a kutyáival.
Egyből a fehér fotelt vette célul apám amire leült, nekem pedig elé kellett állnom és úgy adta le az utasítást.
Emlékszem amikor kiadta az utasítást, utána még egy ideig mondta mit hogyan kell tennem, és mint mindig, akkor is elmondta mi lesz ha nem engedelmeskedek.
Aztán nyikorgó hang ütötte meg a fülem, mire egyből hátra kaptam a tekintetem.
A nagy ajtó tárulkozott ki amin egy alacsony nő sétált be. Hosszú hajától nem látszódott az arca, és le is volt hajtva a feje. Aprócska, lassú léptekkel közeledett.

Amint megláttam a nőt, először lesokkoltam, majd sírásba kezdtem. Oda akartam rohanni de apám rám szólt:
  - Itt maradsz! - hangjától még a falak is megrezzentek.
Persze gyáva kisfiú módjára azonnal megálltam és felé fordulva egyenesen álltam ahogy azt mindig megköveteli.
Szemeimből még mindig folyt a könny megállíthatatlanul.
Aztán a nő két teli öntött pohárral a kezében jött felénk. Először a férfihoz ment és oda adta az Ő poharát, utána pedig hozzám jött. Nem nézett a szemembe, hanem lesütött fejjel nyújtotta át az italt.
  - Mit művelsz Te? Ki engedte meg hogy adj neki inni?
  - Én csak...
  - Semmi csak! Kotródj innen!
A nő először apámtól vette el a poharat, utána meg tőlem. Éppen a poharat nyújtottam át neki amikor bele nézett a szemembe. Gyönyörű fekete szemei kérve néztek rám, hogy védjem meg, és két könnycsepp folyt végig hófehér arcán.
Úgy fájt a szívem, hogy ezt kellett látnom. Ha tehettem volna azonnal elvittem volna Őt innen és a széltől is megóvtam volna, de ennek nem jött el az ideje. Még nem. Össze kell szednem magam hogy ki tudjak állni apám és az emberei ellen.
  - Haladjál már! - förmedt rá ismét, mire a nő egész teste megrezzent, még a szemét is össze szorította egy pillanatra. Kikapta a poharat a kezemből, egy utolsó pillantást vetett rám, és lehajtott fejjel ment a tálcáért, majd kisétált a szobából.
  - Egy hetet kapsz nem többet! - szólt apám felém fordulva és felállt, majd az embereivel kivonult.
Innentől nekem se sok maradásom volt ott, el kellett hagynom az épületet.

Felfoghatatlan volt amit akkor és ott megéltem.
Gondolatomban újra és újra lejátszódott a jelenet amikor a nő belépett a szobába meg amikor a szemembe nézett.
Az egykor boldog és életvidám nőből nem lett más mint egy védtelen, bántalmazott szolgálónő.

Abban a pillanatban én elhatároztam hogy tenni fogok valamit...
~ Mindent megteszek érted édesanyám csak maradj erős kérlek.~

5:00kor ismét szólt az ébresztő. Ekkor eszméltem rá hogy nagyon elhúztam az időt. El sem kezdtem még készülődni és össz vissz van 1 órám hogy oda érjek.
Össze kell szednem magam. Már csak anyám miatt is életben kell maradnom. Én vagyok neki az egyetlen reménye.
Gyors tempóban kaptam magamra azokat a ruhákat amik a kezem ügyébe sodródtak.
Alapvető dolgaimat elvégeztem és elindultam.
Remélem időben oda fogok érni.