Apát nem is Csongi vagy a dilis nőszemély győzte meg, hanem Máté. Sőt, még azt is mondta Csonginak, hogy ő végig így gondolta, csak tesztelni akarta, hogy ő igazán hisz-e benne.
Azóta természetesen mindhármójukra neheztelek, de ezt igyekszem nem kimutatni.
A negyedik személyt meg ne is említsük. Nem értem miért csinálja ezt. Máson sem gondolkodtam a napokban, csak a miérten. Miért állít be ilyen sütivel meg olyan sütivel? Miért akar minket összehozni? Miért leng körül mindenkit? Miért fújja be magát azzal a cseresznyeillatú vízzel, ami aztán napokig ott leng a ház falai között? Miért teszi mindezt? Miért esett rá hirtelen, hogy az életünk része legyen?
Nincs jobb dolga?
Ezt akartam legelőször megtudni. Hogy nincs-e jobb dolga. És aztán, hogy miért teszi ezt. Úgyhogy kifaggattam az öcséimet, ami nem volt nehéz dolog, tekintve, az azon hétvégi estét, amikor jobban öszemelegedett velük, mint, amit a szemem elbírt. Annyira kibaszottul önfeledten tud nevetni.
Szóval nincs jobb dolga, mint ezt tenni az öcséimmel?
Mint kiderült tényleg nincs. Az öcséim az egész önéletrajzát fújták, mostanra még Józsi is képben volt, ugyanis a hétvége után még Helena is a lányról áradozott. Sőt, még Liza is, amikor nekem kellett vele mennem, hogy hánnyon, mert mégiscsak én vagyok az exe. Ami nem azt jelenti, hogy ez az én dolgom lenne, nemde? Főként, ha egy másvalakitől kapott gyűrű van rajta.
Tehát arra jutottam, hogy nincs semmi olyasmi a lány életében ami annyira lekötné, hogy ne velünk foglalkozzon. Már csak ki kell találni valamit. De mi kötné le őt? Két állása van, akárcsak nekem és mindig lefoglalja magát, ha épp nem dolgozik, akárcsak én, tehát engemet mi kötne még le? Mi zökkentene ki? De rájöttem, hogy hiába keresek magamban válaszokat. Andrea a teljes ellentétem. Minden, amit utálok, az az, amiért ő él. Amit meg ő valószínűleg kevésbé szeret, az meg pontosan az, amiért én élek.
Másnap ugrott be, hogy valójában tudom a választ. Teljes ellentétek vagyunk. Tehát, az, amit én utálok az az, ami őt hajtsa. De mit utálok annyira? Ránéztem, ahogy Józsefnak mesélt az öccse barátnőjéről, bűntudattal teli hangon, amikor pár napnak ezelőtt még düh volt a hangjában, amikor azt a lányt emlegette.
Észrevette, hogy bámulom. Elnéztem róla, úgy tettem, mintha a kávém fontosabb lenne nála. Próbáltam nem forgatni a szemem. Azon voltam, hogy erről leszokjak.
- Annyira... Hülyének érzem magam - ó, örülök, hogy rájöttél. - Olyan rosszul bántam vele mindvégig és mindig valami hülye okot kerestem, hogy utáljam őt, de közben... Egyik sem volt igazi.
- Ez szörnyen hangzik, Andi. De biztos vagyok benne, hogy ő tudja, hogy valójában kedves vagy és túlteszitek magatokat rajta. Szerinted is, Ed?
Felriadtam. A távoli zaj, hirtelen nagyon is közeli volt. Andrea ijedten pillantott rám, József meg kérdőn nézett, válaszra várva.
- Ja - feleltem vállrántva.
Napokig jött meg ment és tárgyalt Józseffal, aki megosztotta az egész szakítását a barátnőjével még a gimi végéről és a tervét, aminek hála visszaszerezte őt. Aztán terveztek, hogyan tudja Andrea meggyőzni azt a szerencsétlen lányt, hogy ő nem rossz. Elég nehéz volt elképzelnem Andreát, hogy nem kedves, meg nem fültől-fülig mosolygós valakivel. Csak akkor volt velem csípősebb a kelleténél, amikor először találkoztunk Máté szerelőjében. Amiről azóta se áll be Csongi szája és, aki nagy lelkesen szervezi a hétvégét, ahol megint összejövünk. Mérges vagyok rá miatta, de közben boldog is, mert, ahogy hallottam, ugyanakkora esik Andrea bocsánatkérése is.
- Szóval akkor te nem jössz a hétvégén? - épp szalonnát forgattam a reggelihez és eddig meg sem szólaltam, úgyhogy mindketten riadtan néztek rám. Az öcsém még korábban is felkelt miatta.
- Dehogynem... - kezdte József, de Andrea félbeszakította.
- Ha minden jól megy megismerheted Gabriellát.
Nagyszerű.
- Alig várom - dörmögtem az orrom alatt. Ami azt illeti, semmi ellenem nem volt azzal kapcsolatban, hogy Gabe elhozza a barátnőjét. Gabe jó srác, aki jókat mond a barátnőjére. Csak az nem tetszik, ha Andrea is velük tart.
- Most miért kell ekkora pöcsnek lenni? - elsőre kizártam József hangját, aztán észrevettem, hogy nekem szól, ezért megfordultam. Kérdő tekintettel nézett rám, ám mielőtt válaszoltam volna, Andi a kedvenc mondatomat használta egy torokköszörüléssel megelőzve.
- Ideje mennem.
Igazából tovább szokott maradni, de én nem elleneztem. Visszafordultam, de József megint megszólított.
- Komolyan kérdeztem? - azt hiszem inkább kérdezte, mintsem kijelentette. Vállrántva fordultam vissza hozzájuk.
- Bocs, nem kedvellek - mondtam az illatfelhőnek, kerülve a tekintetét. - Nem az én hibám...
Andrea elköszönt és már ott sem volt. József persze nem tudta annyiban hagyni a dolgot. Amint visszajött, megint kérdőre vont és szerencsétlenségemre addigra befejeztem a reggelit, amit így is egy órával előbb kezdtem, csakhogy ne kelljen vele lennem végig, ameddig itt van.
- Csak egyszerűen nem látom mit esztek rajta.
- Ed...
- Mindannyian a pöcsötökkel gondolkodtok vagy mi van? Mikor fogtok felnőni? - József a fejét rázta. - Azt hittem legalább te elég érett vagy már.
- Én érett vagyok - bizonygatta. - De te most nagyon is gyerekes vagy.
- Én? Gyerekes? Már meg miért?
- Csak mond meg, hogy mit tett ez a lány, hogy így utálod!
- Az legyen az én dolgom...
- Csak segíteni akarok - emelte fel a kezét védekezésképpen.
- Nincs szükségem rá.
De akárhogy is gondolkodtam azon, hogy mivel rettenteném el Andreát, nem jutottam tovább annál, minthogy hajnalban is csak forgolódtam, mert a cseresznyeillat még az én szobámba is beférkőzte magát.
