A farkas (1. Könyv - Ébredés )/Befejezett/

29

A sötét erdő szélen álltam. Mögöttem a ház csendes volt, de vártam. Féltem, hogy ha felkeltettem valakit amíg kiosontam, akkor utánam jönnek, amit nem kockáztathattam meg. Vártam.

Amint biztos lehettem magamban belevetettem magam a sűrű fatengerbe. Éjjel az erdő más, mint nappal. Olyan érzésem keletkezett, mintha at egész erdő életre kelt volna. Hallottam, ahogy a ragadozók elindulnak portyáikra. Hallottam, ahogy a baglyok felröppennek, ahogy a kis rágcsálók menekülnek.

Gyorsan elértem a célom. Szétnéztem. Körülöttem mindenhol fák voltak, egy átlagos embernek talán ijesztő lehetett volna, ahkgy felém magasodtak. Azonban én nek voltam átlagos, ráadásul ugy ismertem ezt a helyet mint a tenyeremet. Itt találtam meg a bátyám véres ruhadarabját. Itt, ezen a helyen vesztettem el őt, legalábbis azt hittem. Az egyik bokor megmozdult előttem és egy magas alak bújt ki belőle. Kék szeme szinte világított a sötétben.

-Damien....-szólítottam meg, mire rám nézett. Tekintete merengő volt. Nek voltam teljesen biztos, hogy lát engem. Újra szólítani akartam, de beszélni kezdett.

-Sosem gondoltam, hogy valaha visszajövök ide. Rossz emlékek tudod?

Aprót bólintottam, mire újra kezdte.

-Azon a napon túl melyre mentem,hogy biztosan el tudjak bujni előletek. Arra-mutatott az erdő belseje felé- körülbelül egy - másfél kilométerre van egy kis barlang. Oda bujtam el, de nem én voltam az egyedüli látogató. Egy állat volt, nem láttam pontosan, de megharapott, ezért elkezdtem rohanni visszafelé. A természet filmekben mindig azt mondják, hogy tettesd magad halottnak, így az állat elmegy egy idő után. Francokat!! - kilátott, mire megrezzentem. A bátyám arca most más volt. Dühös volt, a szeme sárgán izzott. Közelebb léptem, de ő egy fához sétált mellettem.

-Itt már nem tudtam tovább futni. Ezért próbáltam halottnak tettetni magam. Az az állat, éhes volt. Amint a földre kerültem rám vetette magát. Elkezdtett elevenen felfalni. Iszonyúan fájt. Kiáltottam, kapálóztam de hiába. Majdnem meghaltam, mikor megjelent Forest és a lánya. Megsajnaltak, elkergették a bestiát és magukkal vittek. Forest, hogy megmentse az életem megkísérelte az átváltoztatásom.

-Megmentettek. Anyuék, végig azt hitték, hogy egy farkas végzett veled.

-Már rég nem hiszik ezt, Húgom.

-Mi? Ezt nem értem... - motyogtam.

-Egyszer, haragudtam Forestre. Irányított, megtagadta tőlem, hogy haza jöjjek. Eljöttem ide, majd a házhoz sétáltam. Anya látott meg először. Kiszakadt, majd megtapogatta az arcom és a kezem, mikor megjelent apa. Hasonlóan cselelkedett, de a keze... Az érintése baromira fájt.

-Épp fegyvertöltényeket csinált. Farkasölővel igaz?

-Azt hiszem igen. Egyből tudták, mi vagyok. Apa rám fogta a fegyverét, míg Anya sírt. Azt mondta elvettek a fiát. Hogy egy lelketlen szörnyeteg vagyok, aki nem érdemli meg, hogy éljen.

Megborzongtam a szavaitól. Olíva is hasonlókat mondott nekem, de ő egy kisgyermekről. Elképzeltem, hogy én is hasonló helyzetbe kerülök, de gyorsan elvetettem a képet. Tudatosan valóságos és fájdalmas volt.

-Mi történt ezután?

-Már majdnem lelőtt... Hallottam mikor a golyó a helyére került, mikor meghallottuk, hogy hazaérsz. Egyetlen pillanatra fordultak el, mire én belevetettem magam az erdőbe. Te menettél meg, kishúgom. Aznap este, mielőtt visszamentem volna a falkámhoz, figyeltelek az ablakon keresztül. Házit írtál, zenét hallgattál. Pár pillanatra fordultam csak el, hogy elrendezzem a gondolataim, de te már kint voltál az erőd szélén. Te nem láthattál engem, az erdőt figyelted, majd leültél a fűbe. Csak hallgattad az éjszakai muzsikát, mikor megszólaltál. Azt mondtad, hiányzom. Azt mondtad azt kívánod bár te lennél az én helyemben, akárhol is legyen az, de ha ott, ahol vagyok mégis biztonságos, akkor egy nap találkozhatunk. - a fiú immár előttem állt. Kezébe vette az arcom, ahol számomra észrevétlenül hullottak alá a könnyek és ő letörölte őket. Magához ölelt,miközben azt suttogta igazam volt. Sokáig álltunk ott, egymás karjaiban, majd úgy döntöttünk kimegyünk a mezőre. Hallgatagon sétáltunk. Elvesztünk a gondolatainkban. Személy szerint sosem hittem, hogy valaha viszont láthatom a bátyám, akit oly sok éve halottnak hittem, ezért hűen őriztem az emlékét. Az azonban, hogy anyáék tudták, hogy életben van, és nem szóltak mélyen érintett, de aztán rajöttem az okára. Számukra tényleg halott volt. Számukra csak egy szörny volt, az ő fiúk testében.
Bár el tudnám nekik magyarázni. Bár megértenék, hogy mi nem vagyunk szörnyek, hogy...

-Rosy! - érintette meg a vállam a srác, ezzel kirántva a gondolataim közül.

-Igen? - kérdeztem, mire szórakozottan kezdte szemlélni a körülöttünk lévő tájat.

-Elmeseled a te történeted? Hogy hogyan lettél farkas?

-Épp hazafelé tartottam, mikor a buszomnak nekiment egy teherautó. A busz felborult. Sok volt a sérült, próbáltam mindenkinek segíteni akinek tudtam, de a saját sérüléseim súlyosabbak voltak mint amire számítottam. A bordáim sérültek és eltörtek, belső vérzést okozva, de ekkor ott termett Juan. Kimentett, majd az alfám elé vitt, aki megharapott. Megmentették az életem. - mosolyogtam a bátyámra.

Hajnalodott. Együtt néztük meg a napfelkeltét. Ekkor jött el a búcsúnk ideje.

-Vigyázz magadra Damien!

-De is Rose. Szeretlek téged kishúgom.

-Én is téged bátyus. - vontam egy utolsó ölelésbe.

Meg vártam amíg már nem hallom a távolodó lépteit, majd vissza indultam a ház felé, remélve, hogy senki nem vette észre, hogy eljöttem. Ekkor azonban megszólalt a telefonom. Olivia neve villogott a kijelzőn. Mélyet sóhajtottam.

-Szia Oliv. Mi újság?

-Te még nem hallottad?! - kiáltott bele a telefonba idegesen, mire megdermedtem a mozdulat közben. Nem lehet! Nem tudhat Damienről, de akkor mi történhetett. Az erdőt kezdtem el fürkészni.

-Micsodát?

-Juan, és a többiek! Susan Jake és még ki tudja hányan! Mind farkasok!! Farkasok Deby! Mindannyian!! - a levegő a tüdőmbe rekedt. A látásom homályba borult. Éreztem, hogy a térdem megremeg.

-Nem! Nem, az... Oliv mond hogy viccelsz! Kérlek! - a hangom elcsuklott. A végen már csak suttogni tudtam.

-Bár megtehetném. Sajnálom Deb.... - kinyomtam a telefont. Mikor már minden a helyére került, a világom kezdett darabokra hullani körülöttem.