Murdered by H. E. S. - Larry Stylinson Befejezett -

Összetört pszichopata

Direkt megvártam, még magától ébred fel. Az ágy szélére ültem, lábaimat a mellkasom elé húztam és úgy figyeltem őt. Egész éjjel magához ölelt, szerintem egy percre sem engedett el. Arcát tanulmányoztam, ami most nyugodt volt és kisimult. Mintha egy angyalt néztem volna aludni, de nem hagytam, hogy egy ilyen egyszerű gondolat megváltoztassa az elhatározásomat.  Nagyot sóhajtva vettem elő egy cigit és meggyújtottam azt, miközben továbbra is Harry-t figyeltem.
Jól elcseszted, Tomlinson.

Már végeztem a csikkel, amikor az ágyamban fekvő fiú mocorogni kezdett. Lassan nyitotta ki szemeit, először realizálnia kellett, hogy hol is van. Amikor ezt megtette, bágyadtan elmosolyodott. 

- Jó reggelt, Lou..- szólalt meg rekedtes hangon. Némán néztem, ahogy felül, és kicsit lejjebb tolja magán a takarót- Jól aludtál?- nyúlt a kezemért, de én elhúztam onnan- Valami baj van?- kérdezte halkan.

- Csak öltözz fel.- mondtam, mert én rajtam már voltak ruhák. Plusz mást nem is nagyon tudtam volna válaszolni. Semmi értelmeset. 
Ameddig öltözött, nem is néztem oda, hiszen tudtam, hogy túl gyönyörűnek találnám mindenét.  Pár perc múlva viszont már nem kerülhettem tovább pillantását, ugyanis mellém lépett. Felé fordultam az ágyon, lábaimat a földre tettem.

- El kell menned, Harry.- mondtam ki hirtelen, amin eddig csak gondolkodtam, hogyan is kellene.

- T-Tessék?- lepődött meg- Louis, én  azt hittem, hogy-

- Mit hittél, hm?- szakítottam félbe- Hogy ez után minden úgy lesz, mint a szánalmas kis képzelgésidben?- jöttek a semmiből a szavak. Nem volt rám ideges, sokkal inkább megszeppent- Ostoba vagy, Harry. De én meg egy idióta. Ezzel az egésszel csak egy nem kívánt helyzetet kreáltam mind a kettőnknek.  

- Nem kívánt helyzetet?- guggolt le elém és megfogta kezeimet- Lou, ez volt életem legszebb éjszakája, szóval ne mondj ilyeneket.- nyomott puszikat a kézfejeimre, de én megráztam a fejemet. Nem is foglalkozott azzal, hogy szánalmasnak neveztem azt, amiben reménykedett- Kérlek, Lou..- hajolt ajkaimhoz és kis csókokat adott rá, de tőlem semmilyen viszonzást nem kapott. Mikor pedig erre rájött, elhúzódott- Miért nem akarsz engem?- kérdezte suttogva.

Felpattantam az ágyról, majd gyors léptekkel elhagytam a szobát. Harry jött utánam, de egy szót sem szólt. Egyenesen a bejárati ajtóhoz mentem, aminek éppen a kilincsére tettem a kezem, Harry megállított. 

- Lou, könyörgöm!- győzködött-Bármit megteszek, amit csak szeretnél! Kérj bármit!

- Harry.- ejtettem ki nevét vészjóslóan. 

- Vagy nem voltam elég jó? Valamit rosszul csináltam?

- Harry, ne..

- Tudok változni. Jobb lehetek!

- Csak menj már el innen!- fakadtam ki- Most ez a legtöbb amit tenni tudsz. - nyitottam ki előtte az ajtót, de ő meg sem mozdult, én pedig már nem bírtam tovább- Istenem, menj már!- ragadtam meg a karját, aztán szó szerint kilökdöstem az ajtón. Kétségbeesetten kapaszkodott belém, körmeit a csuklómba mélyesztette- Harry, ez fáj! Hallod?- próbáltam eltolni magamtól.

- Louis, ne csináld ezt.. esküszöm jobb leszek!- lettek könnyesek a szemei, és ahogy abba a két zöld smaragdba néztem, elszorult a torkom.

- Nem! Nem leszel jobb!- sikerült lefejtenem magamról kezét, aztán becsaptam az ajtót és be is zártam.

Levegőt kapkodva dőltem neki a falnak, miközben csuklómra néztem. Körmeinek nyomai ott voltak a bőrömön, de ez nem is fájt annyira. Sokkal inkább az mardosott, amit mondtam neki.
Hallottam a halk kopogást az ajtón, de figyelembe sem vettem, akárhányszor is ismétlődött. Az összes erőm elhagyott, ezért egészen a földi csúsztam le a fal mentén és egy valamiben biztos voltam.