A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

17. (A sárkány, az sárkány)

Hétfőn éjszaka alig tudtam elaludni. Sokáig fent voltam, Tiffany, Fleur, Ames és Zach társaságában, de semmi másra nem tudtam gondolni, mint az előttem álló megmérettetésre. Hiába bámultam egyenesen a sötét, fodrozódó víztükörre, a szemem előtt négy hatalmas, fenyegető sárkányt láttam, amint a víz alól közelednek. De az óriáspolip volt az, kidugta néhány csápját, mintha integetne nekünk.

- Kéne neked egy kis figyelemelterelés - suttogta Tiff. De ha azt kérdezte volna, miről beszélgettek mellettem, nem tudtam volna megmondani. Lassan mind visszamentek a melegbe, de én még maradtam, isten se tudja meddig.

Másnap a reggelihez készülődve nagyon szétszórt voltam. Korábban ébredtem a többieknél, és csendben összeszedtem a ruháim. Időbe telt, míg felöltöztem - a szoknyám alá felvettem a vastag, többnyire hőálló nadrágom, de sokáig tartott, míg rájöttem, a nadrágom helyett a talárom szárába, majd cipő helyett a kalapomba próbálom a lábam bújtatni. A közös térben vártam, hogy a többiek felkeljenek, és addig is az ott található tárgyakkal szórakoztam. Mindenféle állattá próbáltam őket változtatni, többnyire sikerrel, igaz akadt olyan macska, amelynek gyapja nőtt, de olyan bárány is, ami körberepülte a szobát.

Amikor az első ember megérkezett, mindent visszaváltoztattam, eltettem a pálcám és kihúztam magam. Igyekeztem nem mutatni, mennyire rettegek, bár a tükörbe pillantva úgy éreztem, a színem pár fokkal fehérebb a természetesnél. Közösen vonultunk fel reggelizni, és kivételesen nem ültem át másik asztalhoz - csak intettem Georgéknak. Alig ettem valamit, az igazgatónő utasítása ellenére, és amint visszatértünk a kocsinkhoz én vissza is vonultam, és hamar elnyomott az álom. Ebéd előtt keltettek fel, és az étkezés után, higgadtságot erőltetve magamra követtem a többieket. A szemem sarkából megláttam Fredet és George-ot, akik a Nagyterem ajtajában álltak egy kis, kék zászlót lengetve.

Madame Maxime viszont megállított minket az erdő szélén. A többieknek kiadta az utasítást, hogy merre menjenek, engem pedig visszatartott. Szigorú pillantással végig mért.

- Jól vagy, gyermekem? - kérdezte lágyan, ami éles kontrasztban állt kimértségével. - Gyere utánam, a bajnokok sátrához viszlek. Itt kell megvárnod a többieket, és itt tudjátok meg, melyik lesz... mi lesz a pontos feladatod. Felkészültél?

Visítottam volna, hogy nem! Nem állok készen! Az sem vigasztalt, hogy önként jelentkeztem a tusára. A sárkány, az sárkány. Ehelyett azonban szó nélkül bólintottam.

- Helyes - biccentett. Még láttam rajta, hogy mondana valamit, de ehelyett csak a bejárat előtt fordult ismét felém. - Ne hozz szégyent rám. - Tőlem ismételten egyetlen bólintásra futotta.

Beléptem a sátor ajtaján, rajtam kívül csak Bumfolt volt ott. Egy hatalmas, pizsamának beillő, csíkos ruhát viselt. Egykor talán még jó lehetett rá, most azonban úgy nézett ki benne, mint egy lusta dongó. Kitörő örömmel fogadott, és gyorsan lenyomott egy székre. Megköszöntem volna neki, ha visszanyertem volna már a hangomat, ugyanis én úgy éreztem, bármelyik pillanatban összeeshetek. A következő érkező Viktor volt, halkan beszélgettünk, amíg a bátyámat be nem kísérte a házvezetője. Cedric sem tudott megszólalni, csak egy halvány mosolyra futotta tőle. Ő fel-alá járkált, egy pillanat nyugalma nem volt.

- Hol késik már a negyedik bajnok? - kérdezte Bumfolt, mintha tudnánk rá a választ. - Nos... biztos mindjárt itt lesz. Ne aggódjatok egy percig sem! Minden biztonsági óvintézkedést megtettünk, ami módunkban állt, nem eshet nagy bajotok.

Viktorra néztem, majd Cedrickel is találkozott a pillantásom. Nem eshet NAGY bajunk? Vajon mire gondolt? Nem halhatunk meg? Most először, egy szívből jövő mosoly kúszott az arcomra, de egy fokkal nyugodtabban nevettem is volna. Kínomban. De akkor Harry is betoppant.