Az évek végein minden nincs rendben.
Ennyit mondott Csongi. mielőtt a kötényét a régi Fordhoz vágta és kivágtatott, csakhogy a kocsija nem volt itt, mert Ed hozta el őt, így gyalog indult el, fogalmam sincs merre. Utána léptem, de Máté gyendégen a vállamra tette kezét és tudtam, igaza van, ez egy rossz ötlet lenne.
Az évek végein minden nincs rendben.
Vó! Csongi még nagyon fiatal, de nagyon okos. Marhára igaza van.
Az évek végein minden nincs rendben.
Tényleg nincs. Egyik év végén se. Vagy mindenki meg van őrülve az új év miatt, vagy mindeki le van ragadva azon, hogy milyen rossz ez az év és, amikor a kettő találkozik csak balhé van.
Gabe.
Azon gondolkodtam, hogy nem írok többet naplót és, hogy soha többet nem állok vele szóba.
Gabinál maradtam az éjszakára, de nem aludtam. Végighallgattam az egész történetüket, kerestem benne a gyanakvó jeleket, de akármennyire is akartam találni, nem találtam. Gabriella vagy túlságosan szereti őt, vagy az öcsém tényleg kivállóan takargatta azt, amit másnak még véletlenül sem kellett volna látnia. A legrosszabb, hogy meg sem próbálta tagadni. Még ő volt dühös rám és szerinte joggal, mert az ő privát ügyeiben vájkáltam, amik nem kellene, hogy rám tartozzanak. Hanem, csak rá. Nem csak Gabira és rá, hanem csak rá.
Há! Ő az öcsém. Ismerem őt. Tudom, hogy sose tenne ilyet, még is megtette. Tudom, hogy megbánná és már ma felkeresné Gabit, akiről tudom hogy ugyanúgy megbocsájtana neki bármit, mint én. De ez hol van rendben? Már én sem tudom, hogy Gabe szereti-e őt. Hogyan volt egyáltalán képes rá? Hogyan volt képes azt a sok rossz dolgot hozzávágni szegény lányhoz? Hogy tudnak így hinni az emberek a szerelemben? Erről szólna?
Erről? Vó!
Én akartam őket elválasztani majdnem egy évig, csak azért, mert azt hittem, hogy Gabi nem érdemli meg az öcsémet. Pedig... Igazság szerint, fordítva van.
Ed.
Mióta megtudtam, mi történt akkor és mióta az anyjáról kiderült, hogy talpra fog állni, azóta kerül. Ha náluk vagyok, akkor kerül. Ha eljön Csongiért megintcsak kerül. De ma nem kerülhetett, nem intézhette el egyetlen apró mosollyal az egészet, mert Csongi nem volt odakint, mire megérkezett.
Furcsának találtam, hogy pont ő vezeti az Impalát. Pont azt a kocsit, amivel karambolozott. Pont azt a kocsit, amitól rettegett. Józsi is eljöhetne Csongiért, el tudna annyira szabadulni, elvégre is az apja a főnök. Én is el tudnám vinni Csongit. Sőt, Csongi lelkessen haza is gyalogolna, mert épp meg is tette. De nem, egyik sem jó. Nagy Edvárdnak magának kell eljönnie az öccséért, pontosan abból az okból kifolyólag, mert még mindig nem tetszik neki, hogy inaskodik.
Még ha tudná...
Feldúlt voltam, amikor besétált, azt se tudom, hogy egyáltalán vissza-e köszöntem neki. Máté már fent volt, gondoltam időt akart adni. Mert időt kértem.
- Lélépett - feleltem kérdésére, ki se bújva a kocsi alól, de nem mertem felemelni a csavarkulcsot, sőt még le is raktam. Csak bámultam magam elé. - Szerintem hazagyalogol.
- Hogy... hogy-hogy lelépett? - aggodalomtól csengett a hangja.
Az enyém meg frusztráltságtól. Elegem volt a mai napból. Nem akartam neki elmondani az igazat, az Csongi dolga. Kitoltam magam a kocsi alól, Ed meg habozás nélkül nyújtotta felém a kezét. Mindig hideg a keze, hűti az enyémet.
