𝐌𝐘 𝐁𝐑𝐎𝐓𝐇𝐄𝐑 ; ᴛᴏᴍ ʜᴏʟʟᴀɴᴅ ғғ

. °• *. 3 - fejezet . * •° .

» Alisha Holland «

A kanapén ülve, mosolyogva vártam, hogy Doktor Mallik mit is reagál ránk. Első látásra kedvesnek tűnt, és Madison-t is ő kezelte, így bizalommal fordultam felé.

— Szóval — kezdett bele lassan. — Maguk testvérek, és egy párkapcsolati tanácsadónak kértek fel? — zavarodott össze.

— Úgy gondoltuk, hogy a mi helyzetünkön is tudna segíteni — feleltem mosolyogva.

— Csak ő gondolja úgy — felelte Tom.

— Te mekkora szemét vagy — vertem vállba. — Javítani akarok a helyzetünkön, hogy ne keljen kerülgetnünk egymást — morogtam. — Azért erőltesd már meg magad — tettem hozzá gyorsan.

Tom a szemeit forgatva tette el a telefonját, majd feltette a kezeit. Ezzel jelezte mindig, hogy feladta, azt csinálok amit akarok. Doktor Mallik-ra tekintve, erőltetett mosollyal tettem keresztbe lábaim.

— Akkor, kezdhetjük? — kérdeztem, mire lassan bólintott.

— Kezdjük egy könnyű kérdéssel — szólt halkan. — Mit utálnak a másikban? — érdeklődött.

Elgondolkodva fordítottam oldalra a fejem. Mit is mondhattam volna Tom-ról. Már nyitottam szóra a számat, mikor Tom beelőzött.

— Makacs, idegesítő, bunkó, a tekintélyről pedig nem tud semmit — sorolta unottan. — Jah, és van egy fajta ribancos éne — tette hozzá.

Sértetten tekintettem rá, majd felvontam a szemöldököm.

— Makacs és idegesítő ő is — kezdtem. — Emellett rohadt egy görény, lusta, sértődékeny — folytattam. — Van egy fajta buzis éne — tettem hozzá. — Egoista ficsúr — vágtam még hozzá.

— Neveletlen, drogos, alkoholista picsa — fordult felém Tom, majd elmosolyodott.

— Nem fontolja meg a szavait, ítélkező, kurvázó — vágtam vissza össze húzott szemekkel.

Tom megrázta a fejét, majd bevitt egy aljas húzást. A legfájdalmasabb ütést.

— Nem képes hazajönni a családjához — hajtotta le a fejét.

Doktor Mallik nagyot nyelve kapkodta köztünk a fejét, miközben leírta a tapasztalatait a papírjaira. Mély lélegzetet vett, majd pislogva felvette a szemüvegét.

— És mi az, amit szeretnek a másikba? — kérdezte kételkedve.

— Védelmező — suttogtam.

— Segítőkész — felelte Tom ugyanabban az időben.

Doktor Mallik megértően bólint, majd ment volna tovább, de Tom folytatta.

— Megértő, kreatív, kitartó — sorolta, de nem tekintett rám.

— Tehetséges, család szerető, pozitív — feleltem.

Elment a kedvem ettől az egésztől. Nem tudtam, hogy milyen kérdésekre számíthatok. Tom válaszai pedig megsértettek, ahogyan tudtam, hogy én is őt.
Csendben ültünk egymás mellett, míg nem az orvos fel nem tette a következő kérdést.

— Mit gondolnak a másikról? — kérdezte.
— Milyen ember lett belőle? — érdeklődött, miközben továbbra is írt.

— Tom tehetséges, sokat elért az életében, erre mindig felfogok nézni — kezdtem most először én. — Büszke vagyok arra bátyámnak nevezhetem, de tudom, hogy ennél jobb ő — tekintettem rá. — Tudom, hogy ennyivel nem fogja beérni — ajkaimra haraptam. — Kedves fiú, soha nem bántana meg senkit, még akkor sem, hogyha oka lenne rá — folytattam.

Szavaim Tom-nak szántam csak azért, hogy tudja nem kellene ezt tennünk. Hogyha ő tovább lépne, akkor most otthon lehetnénk.

— Alisha érdekes, és mindig vidámnak lehet látni, de én tudom, hogy nem — tekintett az orvosra. — Ha igazán boldog lenne, piros lenne az arca már a nevetéstől, és színesebbé öltözködni — folytatta.
— Gyakran látom szomorúnak, amikor hallottam anyáékkal beszélni, akkor is szomorú volt — tette hozzá. — Az elmúlt évekre vissza tekintve, rendes lett, nyugodtabb — magyarázta. — De ugyanolyan idegesítő még továbbra is — nevette el magát. — Alisha — kezdte. — Túl sokat ad mások véleményére, és ez alapján változik, ez zavar a leginkább — mondta ki Tom.

Döbbenten kaptam felé a tekintetem. Hát ez lenne a gondja? Hogy változom? Kérdés sem kellett hozzá, mert tudtam, hogy nem. Nem lehet ez az ok. Tom nem ilyen egyszerű. Hazudik a nőnek, és én nem ezt akartam. Azt akartam, hogy őszinték legyünk a másikhoz. Ehhez kellett Doktoe Mallik, mi kettesben nem fogunk csak úgy beszélgetni.
Egy harmadik személy kellett hozzá. Olyan aki nem ismer teljesen minket.

— Nem maga az, hogy változol — tekintett rám. — Csak az, hogy ki miatt — folytatta ismét. — Kérlek, ne tedd ezt — nézett rám könyörgően.

Reakció őszintének tűnt. Igazat mondott. Talán mégis megváltoztam volna? Mély sóhaj szakadt ki ajkaim közül, mire Doktor Mallik-re tekintettem.
Elismerően biccentett Tom felé, ekkor sütöttem le szemeim.

— Mellettem maradsz? — kérdeztem suttogva.

— Sosem hagynálak el — felelte.

A szavak suttogásként hagyták el ajkait, miközben szemeibe megcsillant egy, egyetlen egy érzelem. Szeretet. Talán törődés.
Fájt az, ha arra gondoltam, hogy minden szó amit kimondott hazugság, hogy nem így gondolja az egészet. Simán csak fájt…

. °• * .  by: Janka . * •° .

— remélem tetszik, további jó olvasást

írva: — » 2020 12 29 ~ kedd