You're my scandal (Larry Stylinson)

Tizenötödik

Louis

És holnap van. Én pedig újra itt állok a Styles-kúria előtt, túl sokadszorra már. És még csak nem is bánom.

- Mr. Tomlinson! – tárja ki lelkes mosollyal az ajtót Emma, de valami nem stimmel. Miért suttog? – Siessen fel, Mr. Styles...Harry már várja!

- Köszönöm – biccentek irányába és felsietek a lépcsőn. Meg sem állok Hazza ajtajáig, ott is csak egy légvételnyi időre, hogy összeszedjem a gondolataim, csak hogy mindet sutba dobhassam, amint megpillantom az ágy tetején törökülésben felém vigyorgó fiút.

- Louis Tomlinson – vidul – Sosem okozol csalódást.

Fejemet csóválva sétálok közvetlenül elé. Nem megyek közelebb, nem merek közelebb menni, ezért fél lépés távolságból meredek rá, míg meg nem elégeli a feszengésemet, és izmos karjait a derekam köré fonva magához nem ránt. Pontosabban magára, mert az egyensúlyomból kibillentve épp az izmos mellkasára érkezem. Aprót nyög fájdalmában, de aztán mégis az orrom csúcsára nyomott kedveskedő puszival köszönt. Olyan közel van a számhoz.

- Jól vagyok – emel le magáról, megelőzve a szokásos kérdésemet – Csak az oldalamba könyököltél – húzza el fájdalmasan vörös ajkait.

- Kérsz rá gyógypuszit? – kacsintok rá nevetve, próbálva fenntartani a játékos hangulatot, de az arca elkomorodik és távolabb helyezkedik tőlem. Összeszorul a gyomrom, és a fájdalmam valószínűleg az arcomon is visszatükröződik, mert egy halvány sóhajtás után finoman húz magához és dől hátra velem a párnák közé.

- Tartogasd azokat a gyönyörű ajkaidat későbbre, Angyal – suttogja a fülembe.

Az egész testem beleremeg a szavakba. Vagy abba, ahogy egymással szemben fekszünk, lábaink összegabalyodva melegítik egymást, combja a combjaim közt, homloka az enyémnek döntve, arcom a kezei keretében. Hüvelykujjával kis köröket rajzol az érintésétől kipirosodó bőrömre, néha kis puszikkal megtoldva mozdulatait. Egymás vonásait tanulmányozzuk perceken át, néma csöndben. Olyan, mintha megállt volna a világ, csak mi léteznénk egy külön valóságban lebegve. Ha tudnék bármire is gondolni a művészien göndörödő tincsein, mélyzöld szemein, hihetetlenül hosszú szempilláin, hibátlanul ívelt szemöldökein és dús ajkain kívül, biztosan túlelemezném a helyzetet. Biztosan feltenném neki a millió kérdésemet, faggatnám a múltról, a jelenről és a jövőről, mert abszolút semmi ötletem sincs, hogy állunk most egymással. Hiszen megcsókolt. Harry megcsókolt, amit sosem csinál, amit nem volt hajlandó az üzletbe venni, amit azt hittem sosem tesz meg. De megtette, éreztem az ajkait az enyémeken, az ízüket, a puhaságukat, izgatott mozgásukat a gyönyörködtető táncunk közben. És azóta nem tudok másra figyelni, minden másodpercben ezek a képek töltik ki az elmémet, most pedig itt vannak alig egy centiméterre tőlem és nem érhetek hozzájuk. Nem merek hozzájuk érni, mert nem tudom mit akar tőlem. Elveszi az eszem.

- Nem bírom tovább tartogatni. Most akarom – lehelem lesütött szemmel. Érzem őt hátrahőkölni. Bennakad a lélegzete, mikor ujjaival az állam alá nyúlva, kényszerítve hogy rá nézzek, a tekintetemmel megerősítem a szavaimat.

- Mitől gondoltad meg magad?

- A csóktól – dünnyögöm idiótán, és valahol mélyen remélem, hogy nem hallja meg. Sosem voltam képes hazudni. Tudnia kell, tudom, hogy joga van hozzá, de nem akarom. Félek, hogy az érzéseimmel ellököm őt magamtól most, amikor a legjobban vágyom rá. Sokáig nem felel, csak az arcáról próbálom leolvasni a gondolatait, nem sok sikerrel. Harry igazán jó az igazság elfedésében.

- Gyere ide! - nyúl értem végül, és mintha egy rongybaba lennék, úgy fordít fél másodperc alatt maga alá. Kezeimet a csuklómnál összefogva tartja a fejem fölött, míg orrával finoman cirógatja a nyakam érzékeny bőrét, néhány ponton lágy puszikkal jutalmazva. Törődő érintése megbabonáz, de nem felejthetem el, hogy mi itt a tét. Nem hagyhatom, hogy összetörje a szívem.