Rossz srác a szomszédból

8

Reggel hamar felkeltem, készítettem Zoenak egy teát, hisz tudtam hogy szüksége lesz rá. Mire visszaértem a szobámba, ő már felébredt.
– Jó reggelt. – mosolyogtam rá, hátha jó kedve lesz.
– Neked is. Fáj a fejem a tegnap estétől. Van gyógyszered?
– Persze, hozok egyet. – a szívem elkezdett fájni, az agyam pedig kiabálni, hogy ne a másik dobozhoz nyúljak. De muszáj voltam, meg kellett tennem. Odaadtam neki a gyógyszert és a teát is, majd leültem mellé.
– Hogy érzed magad? Sajnálom, hogy idehoztalak, nem akartalak ilyen állapotban otthon hagyni. – kérdeztem tőle, míg nem hatott a gyógyszer.
– Azt hiszem jobban. De még mindig fáj a fejem. Sőt szédülök is egy kicsit asszem. És olyan erőtlen is...
Összeesett. És én tettem ezt vele. Nem szabad sajnálkoznom most, hívtam Ian-t, de ő már kint várt a házunk előtt. Levittem Zoe-t a kezemben, majd beültettük az autóba, beültem mellé, és elindultunk ahhoz a szórakozóhelyhez, ahol nemrégen beszéltem Ian-nel. Amint odaértünk, ismét felkaptam a kezeim közé, majd odabent egy székre ültettük, és megkötözték a főnök emberei. Könnyel teltek meg a szemeim, de azon nyomban le is töröltem, hiszen nem láthatta meg senki.

* Zoe szemszöge *

Minden olyan sötét volt körülöttem, és ismét zúgott a fejem.
– Noah! Hol vagy? Ahh. – nem kaptam választ. Ekkor tűnt fel igazán, hogy nem az ő házában vagyunk, sőt az, hogy meg vagyok kötözve. Mi történik velem? Tudtom nélkül Noah elhozott valami helyre, ahol sötét volt és nem láttam semmit. Féltem, hiába tűntem kívülről törhetetlennek.

– Ms. Toretto, üdvözlöm. Hogy érzi magát? – szólt hozzám egy ismeretlen férfi hang, mihelyst a lámpák felkapcsolódtak. Majd közelebb lépett hozzám.
– Szarul. – eléköptem egyet, amennyire messzire csak tudtam. Nevetett egyet magában, leporolta öltönyét, mintha odaköptem volna és azt takarítaná le.
– Eléggé rosszul viselkedik Toretto. Talán az apjától örökölte ezt?
– Honnan ismeri az apámat? – néztem rá kérdően, de szememben düh forrongott.
– Hosszú történet. Régen nekem dolgozott, de aztán egyik pillanatról a másikra itthagyott, a család miatt.
– Mert nekünk igenis a család az első, bármi történjen. – követtem szememmel az ürgét. – És maga kicsoda? És én hogy kerültem ide?
– Az, hogy én kivagyok, jobb ha titok marad. Aki miatt pedig te itt lehetsz –
Nem hittem a szememnek. Lehajtott fejjel, haja a szemébe lógva, hogy ne lássam benne a könnyeket, jött elő az a fiú, akinek én tegnap az ágyában aludtam, aki megmentett engem. Most meg ő segített ennek az embernek elrabolnia.
– Noah... Miért? – könnybe lábadtak a szemeim. – Miért csináltad ezt?
– Sajnálom Zoe. Én..
– Shh kölyök. Jobban jársz, ha nem csicseregsz.
Szótlan voltam. Csalódtam Noah-ban. És haragudtam magamra, amiért idáig fajult ez az egész kettőnk között. Ezért nem bíztam meg az emberekben, és ezért toltam el mindenkit magamtól.
– Most pedig, ideje beszélgetnünk Ms. Toretto.
– Én bizony nem fogok magával semmit sem beszélni, arra várhat. – pisztolytöltést hallottam a fülem mellett. Egy pillanattal később már a fejemhez nyomta az egyik gorilla.
– Szóval, próbáljuk meg újra szerintem. – nézett rám azzal a sebhelyes tekintetével.
– Mit akar? – elcsuklott a hangom, hiszen tudtam, hogy olyan emberei lehetnek, akik nem kegyelmeznek, ha arra ad utasítást, hogy öljön meg, meg fog ölni.
– Az apád tartozik nekem 6 millió dollárral. Nem igazán értettük meg egymást, mikor lelépett tőlem, a melóból érkező zsetont pedig lenyúlta. Az pedig engem illet, hiszen az én melómat tolta. Úgyhogy most, hogy itt vagy velünk, kénytelen lesz visszaadni az utolsó centig, ha nem akarja, hogy bántódása essen a pofidnak.
– Rohadék. – ennyit tudtam odalökni neki flegmán. Csak röhögött rajtam.
– Dönthetsz, hogy most felhívod apádat, és elmondod neki, hogy mi a helyzet, vagy a barátodnak kell átvennie a fegyvert a haveromtól, és ha én azt mondom, hogy húzza meg a ravaszt, megfogja, hiszen nincs más választása.
Ismer megteltek a szemeim könnyel, mert tudtam, hogy Noah soha nem bántana, de valami azt súgta, hogy fél ettől az embertől és megtenné.
– Engedjen el engem és Noah-t is. Ő semmit sem tett.
– Te nem tudsz semmit sem kicsi Toretto. Sem rólam, sem pedig a srácról. Na tehát, hívod apádat vagy sem? – haragot olvastam le az arcáról. Tudtam, hogy mindent komolyan gondolt amit mondott. Veszélyben voltam, és Noah is. Bármennyire nem tudtam elfogadni, hogy érzek iránta valamit, a szívem mélyén tudtam, hogy belehaltam volna, ha bármi baja lesz.
– Jó, legyen. Csak hagyja őt békén. Oldozzon el és kérem a telefonomat. Most. – komoly arccal fordultam a férfi felé, aki rabságban tartott.

Eléggé eldurvult a helyzet ebben a részben, vajon hogyan lesz képes lebirkózni ezt Zoe? És Noah? Véleményeket várok szívesen ✨❤️