The one-night affair. Love or business? (Toto Wolff fanfiction)

93

Toto is beszélt néhány szót Stephanieval, igyekezet megnyugtatni, már amennyire lehetett. Mire elkészült a sonkás rántotta, a pult körül jó hangulat alakult ki, Rosa megállásnál nélkül újságolt el minden iskolával és mással kapcsolatos dolgot. Ben jóval szűkszavúbb volt, de legalább mesélt az orvosi egyetemről és az új terveiről. Hozzám senki sem szólt, így én sem szóltam senkihez. A trió a kanapémra telepedett, így én dolgozóba mentem és elkezdtem emailekre válaszolni.

- Te dolgozol? – összerezzentem a hangra, Toto felettem állt az asztalnál.

- Nem is hallottalak. Igen. Miért? – kérdeztem szórakozottan, és újra a laptopot bámultam.

- Miért nem vagy velünk? – a hangja számonkérően csengett.

- Ők a te gyerekeid. – pillantottam fel - Miattad jöttek. Veled akarnak időt tölteni, és nem velem. Nem kell egy kolonc, aki elvonja a figyelmed vagy áll, mint egy sóbálvány.

- Honnan szedted ezt a hülyeséget, hogy kolonc vagy? Egyáltalán meg akarod ismerni őket? – emelte fel a hangját.

- ÉN – hangsúlyoztam ki - csak a szeretőd vagyok, aki elszakított a feleségedtől, és szétbomlasztotta azt a családot, amit ismertek és szerettek. Ők csak ezt látják. És ez igaz is, bizonyos szemszögből nézve, mert az igazságot nem fogod az orrukra kötni. – halkabbra vettem a hangom - Megértem miért, nem tartozik rájuk sem a számtalan hülye stiklid, sem az hogyan tettétek tönkre egymást Susieval. A szemükben én mindig csak egy ribi leszek. A gyerekeidnek van anyjuk, és van mostoha anyjuk, akik szeretik őket. Nincs rám szükségük, és érthető okok miatt nem kedvelnek. Nem is várom el, hogy elfogadjanak. Bármikor jöhetnek és én mindig jó szívvel látom őket, segítek, amiben csak tudok, akármi is lesz. De több eszem van annál, minthogy ráerőltessem a jelenlétem két dühös, zavarodott, és kiborult tinire. Nem akarok én lenni, aki miatt megint összebalhéztok, most, mikor úgy tűnik szent a béke.

- Meg akarom beszélni a nyaralást, gyere oda hozzánk.

- Tedd azt. Utazzatok el, ahogy eredetileg is terveztétek.

- És veled mi lesz? – kérdezte élesen.

- Dolgozom, aztán pár napra hazamegyek pihenni, és Belgiumban a verseny előtt pár nappal találkozunk.

- Nem is akarod megismerni őket! – fakadt ki.

- Toto. – álltam fel, és odaléptem hozzá, de engem megkerülve az ablakhoz ment, csípőre tette a kezét. Így a hátának kellett beszélnem. – A srácok nem tudnak rólam semmit, csak, amit az újságban olvastak. Dühösek, és össze vannak zavarodva. Nem tolhatsz be erővel a képükbe és az életükbe, hogy hahó itt az új csajom! Adj nekik időt, és teret, fel kell dolgozniuk ezt az egészet. Nem mondhatod meg nekik milyen ember vagyok, és mit gondoljanak rólam. Idővel véleményt formálnak ők maguk, már nem hat éves gyerekek, majdnem felnőttek. El tudják dönteni, kedvelnek e vagy sem. És ha nem fognak szeretni, akkor nem fognak. Azt a keserű békát is le kell nyelni. A lelked mélyen nem hihetted, hogy minden flottul megy majd, és két perc alatt elrendeződik? - mire megfordult, rám nézett, a tekintete fáradt volt, idegesen, és ingerült, széttárta a kezeit – Toto. – sóhajtottam fel – Én nem vagyok Susie, a gyerekeid előtt nem fogok álszenteskedni és alakoskodni. Nem játszom el a cukiédestündibündi új csajt. Nem fogom őket manipulálni, akármit is hazudik nekik rólad vagy rólam az a picsa! Inkább legyek én a kicseszett repedtsarkú! Nálam van egy határ, és gyerekeket nem használok fel a céljaimhoz! Lehet, hogy Susie igen, én nem! Akármilyen aljas és cseles menedzser is vagyok, valahol bennem is van még gerincesség!