Rossz srác a szomszédból

15

– Ms. Toretto, megvannak az eredményei. – lépett be az orvosom az ajtón. Ezt nem hiszem el, hogy hogyan lehetett így elrontani a pillanatot. Noah megszeppenve a tarkójához nyúlt és felugrott az ágyról. Mindketten elvöröslött fejjel hallgattuk a doktor urat.
– Tehát, eltört két alsó bordája is, ezt már valószínűleg tudták. Viszont a leletekből ítélve belső vérzést is találtunk, illetve az sem kizárt, hogy más csontok is eltörtek, de azokat majd csak a röntgen felvételekről tudjuk megállapítani. Ne mozogjon sokat, ne terhelje magát hölgyem. – pillantott rám a doki, majd kiment, helyette anyáék jöttek ismét be.

Elmondtam nekik is azt, amit az előbb nekem. Megbeszéltük, hogy ők hazamennek ruhákért nekem, hiszen valószínűleg sok napot bennt kell majd maradnom. Sajnálatomra Noah-nak is mennie kellett, hiszen már esteledett és a szülei semmit nem tudtak a hollétéről. De megígérte, hogy holnap még suli előtt is bejön, hogy lásson. Így végül egyedül maradtam egy bő órára. Magamhoz kaptam a telefonomat mostmár, ami mint kiderült, eddig a táskámban lapult. Sms. És Jared-től. Na neem, nem játszol velem mégegyszer. Kitöröltem az üzenetet, a számát, az eddigi összes beszélgetésünket. Sokkal jobb lesz, ha végre nem zaklathat már. Ezután már nyugodtan pörgettem az Instámat, meg a Facebookomat. Majd újabb ajtónyitásra lettem figyelmes és egyből köszöntem is anyáéknak, akik visszatértek a ruháimmal.

– Szóval ilyet is tudsz magaddal tenni? Nem semmi. – Jared. Ki más jönne ide, ha nem ő?
– Honnan tudtad megint, hogy itt vagyok? Ez most nem az apám helye. – dobtam hozzá a kérdésemet.
– Figyelj, én megértem, hogy múltkor azt mondtad ne jöjjek ide.
– Nem úgy tűnik mint aki megértette. – szakíottam félbe beszédét. – Úgyhogy bökd ki, hogy kerültél ide. Egy szerencséd van, hogy nem tudok felállni átrendezni néhány belső szervedet, pedig szívesen tenném.

Jared óvatos léptekkel közelített felém, miközben elmesélte, hogy elvileg az egész város rólam beszél. Arról, hogy milyen baleset történt és hogy kórházban vagyok, így tudta meg ő is. Nem akartam még mindig a közelemben tudni és azt hittem, hogy ezt múltkor megértette. De olyan volt, mintha aggódott volna értem, mintha tényleg érdekelte volna, hogy mi van velem.
– Jared, nem tudom miért csinálod ezt, de jobb, ha minél hamarabb abba is hagyod. Nem akarom sem én sem pedig te, hogy összefuss az apámmal itt, vagy rosszabb esetben Noah-val. Tudod, hogy ő még a szart is kitapossa belőled a házibuliban történtek miatt. – magyaráztam el neki, miközben igyekeztem sürgetni, hogy jó lenne ha elmenne. Tényleg nem akartam, hogy bármelyikükkel is találkozzon.
– Zoe, én nem csináltam semmit. Egyszerűen csak eljöttem megnézni egy barátot, akinek balesete volt. – tette rá kezét a vállamra – Ez annyira nagy baj lenne?
Nem mondtam semmit sem erre, inkább megkértem, hogy menjen haza, hiszen nekem is aludni kell lassan. Hogy hogyan az még jó kérdés, vicces művelet lesz este forgolódni. Szerencsére nem kellett nyaggatni, azzal a lendülettel sarkon fordult és kiment a kórteremből. A fejem a párnába zuhant, majd szokásomhoz híven, gondolatok cikáztak a fejemben oda és vissza.

Jared miért van mindig a közelemben? Hogy tudja meg mindig, hogy hol vagyok? Apa vajon mennyire dühös a kocsi miatt? Lehet, hogy az jobban is érdekli, mint én? És Noah. Mi van vele? Mármint így összességében, nem tudom eldönteni. Egyik pillanatban magamhoz akarom húzni és soha el nem engedni, illatát mélyen beszívni az orromon, puha ajkait az enyémen érezni, testét az enyémhez simítani. A másik percben pedig el akarom lökni, a közelembe se akarom engedni, hiszen félek, hogy csak megbántanám (mint például ma a suliban).

Gondolataimat anya szakította meg belépve az ajtón. Még mielőtt hazamentek volna, elmentek a baleset helyszínére, hogy a bőröndömet hátha meg tudják menteni a roncsok közül. Szerencsére sikerült és minden meg is volt belőle, viszont otthonról is hoztak egy pár cuccot. Lepakolt az ágyam mellett lévő székre, de mutattam neki, hogy tegye be inkább az egyik üres szekrénybe. Visszasétált hozzám, és leült a mostmár megüresedett székre.
– Ne haragudj az apád miatt. Csak az ő feje is megtelt minden bosszantó dologgal, amit még nem tudott lebirkózni. Hidd el, hogy nem akart neked támadni. – fogta meg a kezem miközben hozzám beszélt.
– Ugyan anya, nincsen semmi baj. Az ő helyében én is ilyen lennék, végülis majdnem meghalt a lánya, az előtte lévő hétvégén pedig még el is rabolták. – mosolyogtam kínomban. Ilyen rossz életet nem kívánnék még a legrosszabb ellenségemnek sem.
– Nos kicsim, akkor én lehet, hogy most elindulok haza. Holnap majd jövünk mindenképpen. – nyomott egy puszit a homlokomra óvatosan, majd felvette a kabátját és a táskáját is a székről. Mielőtt kilépett az ajtón utána szóltam.
– Anya! - fordult meg az ajtóban. – Ugye a kocsit még meg lehet menteni? – kérdeztem félve kissé, mert nagy valószínűséggel tudtam, hogy erre semmi esély sincsen.
– Nagyon csúnyán összeroncsolódott, de ismered te is az apádat. Egyszer egy teljesen lepukkant Suprát vontatott be Brian és azt is megcsinálta úgy, hogy utána versenyeket nyert vele. Szóval semmi sem lehetetlen. - mosolygott rám, majd kisétált a kórházból. Nekem sem kellett már sok, hamar elnyomott az álom. Vagy inkább a gyógyszerek.

Mennyire lesznek súlyosak a sérülések? És Jared még ezután is fel fogja keresni Zoe-t, annak ellenére, hogy melegebb éghajlatra küldte? ✨❤️