Főcímlapon

18

Egy hét kiesés után furcsán volt újra átlépni az egyetem kapuit. A betegség alatt eléggé elkényelmesedtem, mégis jól esett viszontlátni az épület szigorú és tekintélyt parancsoló vonalait. A levegő teljesen lehűlt, magával hozva a téli hangulatot, habár hó az sehol sem volt. 
A hallgatók itt-ott csoportokba tömörülve tanácskoztak, de senki sem ült le a padokra, vagy feküdt a füvön, mint az év kezdetén.
Lazán sétáltam a megadott előadó felé, meleg kávéval a kezemben, vállamon a laptoptáskámmal. Fázva húztam lejjebb mackófüles sapkámat. A telet már csak ezért is imádtam. A sapkák időszaka és a kényelmes, meleg ruháké. Pont az olyanoké, mint a bordó, fekete galléros kabátom, a fekete szőrmebéléses bakancsom és a kezemen lévő ujjatlan kesztyűk.

Még a kampusz feléig sem értem el, mikor többen is utánam kiáltottak. Teljesen ledöbbenve fordultam hátra és néztem végig, ahogyan nagyjából tíz ember rohan felém, egymást próbálva leelőzni. Végül ugyanakkor sikerült elém toppanniuk.

- Hanna, ugye? Imádtam a cikked! -kezdte egy lány.

- Lesz még ilyen cikk, vagy nekünk kell kérni? -folytatta az egyik fiú, legnagyobb meglepetésemre.

- Úgy hallottam, hogy nem lesz, mert összevesztek egy bulin. -válaszolt neki egy fekete hajú, számomra teljesen ismeretlen lány.

- Igen, arról én is hallottam valamit. Beleesett valaki a medencébe ezzel elindított egy medencés partit! -ábrándozott egy nálam csak valamivel fiatalabb lány.

Én meg ott álltam és teljesen lefagyva hallgattam, ahogyan rólam pletykálnak nagyjából két lépésnyire tőlem. Valójában annyira sikerült belemelegedniük, hogy egy körben álltak, engem teljesen kizárva a párbeszédből. Felismerve a lehetőséget, én sem tétováztam, lassan odébb léptem egyet a furcsa, csak pár pillanatig tartó jelentettől, majd mikor láttam, hogy rám sem hederítenek, megrázva a fejem folytattam az utam az épület felé.
Beérve azonban nem lett nyugtom. Abban a pillanatban, hogy az első csoportosulás mellett elhaladtam, megütötték a fülem a pletykák, amiket eddig úgy kerültem, mint a pestist. Most azonban, hogy rólam volt szó, nem tudtam nem meghallani őket. 

- Nem ez az a lány, aki elcsavarta a Domokos fejét?

- Én azt hallottam, hogy együtt voltak, csak történt valami a bulin, ami miatt szétmentek. -mondta egy rágón csámcsogó lány.

- Én úgy tudom, hogy a csaj focileckéket vett Eriktől, de annyira rosszul ment neki, hogy nem bírta tovább elviselni.

Az egyik pletyka messzebb állt az igazságtól, mint a másik. Valamelyiket meghallva alig tudtam megállni, hogy ne nevessek, de voltak olyanok is, amiket legszívesebben meg sem hallottam volna. 
De voltak ennél nagyobb gondjaim is, mintsem ilyesmivel foglalkozzak. Ugyanis beérve az előadóba, szembe találtam magam Dominikával, aki csípőre tett kézzel várt engem, igencsak viharos tekintettel. Sarkon fordulva próbáltam meg elmenekülni, de sajna meglátott.

- Hanna! -kiáltott utánam, mire mosolyogva fordultam meg.

- Dominikaaa!

- Nekem csak ne Dominikázz! -intett le azonnal.- Mi az, hogy nem akarod elvállalni a sportrovatot?

Valóban. A hétvégén valamikor vettem a bátorságot és írtam egy igazán hosszú és zagyváló emailt, amiben elrejtve az információkat mondtam le a sportrovatírásról. Mondjuk azt hittem, hogy nem fogja érteni miről szólt a levél.
Félig felvont szemöldökkel pillantottam rá.

- Értem, hogy a történtek után nem akarsz VELE foglalkozni, de nem is kell. -magyarázta szigorúan, habár a hangjában volt némi törődés, ami miatt valahogy még én kezdtem el rosszul érezni magam amiatt, hogy lemondtam.- A sportrovatnak amúgy is a sportról kéne szólnia és nem a fiúkról, akik játszanak.

- Még meggondolom. -válaszoltam habozva. Még pár másodpercig némán nézett, majd bólintott és elindult a kijárat felé. Aztán megtorpant mellettem a kezét a vállamra rakva.

- Ha szeretnéd, elintézem, hogy senki se pletykáljon többet rólad. -mondta, mire elnevettem magam. Szinte már el is felejtettem, milyen mikor bosszúálló angyalt játszik. De legbelül hálás voltam, hogy habár csak rövid ideje tartozunk bele a barátok fogalmába, ő ennek ellenére is segíteni szeretne.

- Köszönöm. -néztem a szemébe, halványan mosolyogva.- De ennél rosszabbat is megéltem már, nem kell aggódnod.

- Rendben. -bólintott, habár nem sikerült teljesen meggyőznöm. Ennek ellenére azonban magamra hagyott az emberektől nyüzsgő előadóteremben.

Sóhajtottam egyet, kidobtam a kukába a kávéspoharat, majd lassan felvonszoltam magam a szokásos helyemre és kinéztem az ablakon.
A kampuszon immáron mindenfelé hallgatók nyüzsögtek, holott csak pár perce, hogy átvágtam rajta és akkor még teljesen kihalt volt. Mindenki vidáman cseverészett a barátaival, kis párafelhőket hagyva maguk mögött. Volt egy háromtagú lány csoport, akik annyira belemerültek egy megbeszélésébe, hogy a középső lány véletlenül rálépett egy megfagyott pocsolyára és seggre ült. A mellette lévők úgy meglepődtek, hogy csak akkor eszméltek fel, mikor az elesett bajtársuk elkezdett nevetni.
Ezeket az embereket figyelve, eszembe jutottak azok az évek, mikor még máshol laktunk. Vagyis, mikor Amerikában laktunk. Ott jártam gimibe, ahol pontosan ilyen érzés volt belépni a suli területére. Mindig két barátnőmmel érkeztem. Freya és Cory voltak a legjobb barátok, akiket valaha el tudtam képzelni magamnak. Habár sajnos a barátságunk hamar életét vesztette, mikor Freya és a szülei elköltöztek Hollandiába, Cory családja pedig úgy döntött, jót tenne nekik egy kis környezetváltozás. Szóval egy nyár alatt mindkettőjüket elvesztettem. De annyira boldogok voltak, hogy eszem ágában sem volt elmondani nekik, én milyen szomorú vagyok, mert elhagytak. Azóta nem beszéltünk. Követem ugyan őket Instagramon, szóval tudom, hogy boldogok, de eddig még sosem jutott eszembe megkérdezni tőlük milyen az életük.
Most meg, hogy én itt vagyok a csodálatos Magyarország egyik legismeretlenebb zugában, apa meg még mindig pávásat játszik a nagy Amerikában, nincs is kedvem megkérdezni hogy vannak. Érdekel. Tényleg. Csak éppen utána biztosan rákérdeznének arra, hogy én hogy vagyok, hol vagyok. És nincs hozzá elég erőm, hogy elmeséljek mindent, ami tavaly tavasz óta történt.

Nem jutottam tovább a gondolatmenettel. Ugyanis hirtelen megakadt a szemem valamin. Vagyis inkább valakin. Erik úgy sétált be az egyetem kapuin, mintha ez lenne élete legelső és legboldogabb napja. Hatalmasakat lépve indult meg az az egyetemépület felé, mikor hirtelen egy vörös ciklon perdült elé, aki fogta magát és egy hatalmas vigyorral az arcán lesmárolta. Először pislogás nélkül meredtem a jelenetre, majd egy kis idő múlva kezdett elég kínossá válni a helyzet, így elpirulva fordultam el. Mintha valami olyasmit láttam volna, amihez nekem semmi közöm. Mondjuk valóban olyasvalamit láttam, amihez( teljesen más hangsúllyal ugyan, de) semmi közöm.
Viszont nem bírtam ki. Olyannyira élénken élt bennem a buliról az a rémült és bocsánatért esedező Erik, hogy szinte teljesen megfeledkeztem arról, hogy valójában nem ismerem. Fogalmam sincs ugyan mit vártam tőle, mikor újra látom, de nem ezt. Habár sohasem tagadta, hogy ekkora nőcsábász lenne, valamiért nehezemre esett elképzelni, hogy ilyen lenne. Mégis. 
Visszapillantottam rá. 
Éppen elszakadtak egymástól. És ott volt. Ott volt az az ember, akire mindvégig mindenki figyelmeztetett. Az az ember, akinek először sejtettem. Bunkó, fölényes, undorító.
Én mégis csalódtam benne. Meg persze magamban is. Ugyanis csupán egy hét alatt, kiemelném, hogy EGY hét alatt sikerült elhitetnie velem, hogy ő más. Nem az a mocsok, aminek elképzeltem. De valójában az volt.

A vörös ciklon elhagyta a terepet és valahogy azt éreztem, nem fogják egymást újra látni. Legalábbis, ha Eriken múlik.
Amint eltűnt a lány, a mosoly lehervadt az arcáról, a helyét pedig átvette az unottság. Nem érdekelte a lány, vagy érzései, nem érdekelte, hogy lehet most törte össze a szívét. Nem törődött vele, ahogyan velem sem. Habár a mi esetünk egy egészen másfajta közelség volt, most mégsem tudtam magamra és a vörös ciklonra másképpen tekinteni.

Ekkor felpillantott. A szemei tágra nyíltak, ahogyan megpillantott az ablakban.

- A francba. -formálta a szája a szavakat.

Engem azonban már nem érdekelt. Visszafordultam a pódium felé és próbáltam a médiajog igen bonyolult témájára fókuszálni, de őszintén? Nem ment valami fényesen.