{Az~Utca} ||Peter Parker fanficton|BEFEJEZETT|

~12:Halál? ~

-Várj mi?-szállt ki Apollonia fejéből az alkohol szinte egy szempillantás alatt.
-Megtámadták Midgárdot.-felelte Heimdall aki azóta már összeszedte a gondolatait.-Egy bizonyos Thanos csatlósai. A bosszúállók vesztésre állnak. Viszont ti tudnátok segíteni.
-Azonnal vigyél oda! -mondta határozottan a lány.
-Ha ő megy akkor én is!-felelte habozás nélkül Loki.
-Na meg én. Midgárdnak szüksége van ránk!-állt melléjük Thor a kalapácsát forgatva.
A fekete bőrű férfi csak bólintott majd kisietett a kastélyból mögötte a másik háromal. Olyan gyorsan haladtak végig a szivárványhídon mint még soha az előtt. Alig fél perc után már New York utcáin álltak. Az emberek a pánikban üvöltöztek, lögdösődtek, és senkit se érdekelt a másik emberi élet, csak a sajátjuk. A házak romokban álltak, pár helyen tűz égette fel azokat. Az autók felborultak, néhánynak a vészjelzője jelzett. Jupiter körbe nézett és egyből meglátta Petert aki épp egy valamilyen földönkívüli lénnyel harcolt. Szinte villám sebességel futott oda és ráugrott az ismeretlen lény hátára, majd egy kést szúrt annak nyakába amitől folyni kezdett a vére. A vörös lány leszállt a lényről majd Peterhez sétált.
-Mi a francok ezek? És mit akarnak?-ordította a tömeg hangoskodását túlnyomva.
-Nem tudom. Egyszercsak megjelentek. Gyere ide!-Apollonia tette amit a fiú mondott mire az megfogta a lány derekát és hálóvetővel felhúzta magukat egy magas épület tetejére.-Figyelj rám.-szedte le a fejéről a maszkot.-Itt nem tudnak téged megtámadni, legalábbis kevesebb esély van rá. Innen az erőddel is tudsz bármit csinálni. Csak kérlek ügyelj magadra..... Gránát.-mondta mosolyogva.
-Te is ügyelj magadra... Póki.
Peter odament és egy nagyon gyors puszit adott Jupiter homlokára majd lement a harcoló emberekhez. Apollonia fentről figyelt minden cselekményt amennyire csak tudott, mivel ebben akadályozta, hogy az éjszaka sötétjébe csak a lámpák, néhol helyt tüzek világították be az utcákat.
A lények minden embert megpróbáltak megtámadni, a vörös lány meg fentről segített ahol tudott. Látta testvéreit és barátait akik teljes beleadással küzdöttek as emberekért. Apollonia ugyan más esetben lehet nem mondana ellent Peternek, viszont ahogy látta a pusztítást, ami percről percre egyre nagyobb lett a lelkiismerete nem bírta volna, hogyha ő csak fent tétlenkedik. Minden erejét egybevéve emelte meg magát és szállt le az épület aljához.
-Jöjjenek erre! -ordított a tömegre miközben egy utca felé mutogatott ahol az emberek biztonságba lehetnek.
-Miért hinnénk egy kis taknyosnak?-ordított vissza egy férfi a tömegből.
-Azért mert a csapat tagja, és igazat mond.-szállt le mellé a Vasember páncélba öltözött Tony.
Az emberek gondolkodás nélkül indultak az utca felé, közbe Tony a lány felé fordult.
-Ügyelj magadra tökmag.-majd felszállt és visszatért a harcba. Jupiter egy halk "igenis"t suttogott majd ő is harcba szállt. Egy idő után már nem tudta mióta küzdött, csak azt tudta, hogy sose akarja ezt a borzalmat újra megélni. És itt döntött, borzalmas hibát elkövetve. "Egyszer mindennek vége lesz" gondolta. Viszont nem tudta, hogy azzal amire készül minden Bosszúállónak fájdalmas jövőt épít fel.
*két és fél órával később*
A csatának vége. A lények egytől-egyig halottak. A nap már szépen lassan jön fel, minden utcát vöröses fényei alá vonva. Az emberek a házak romjain ülnek, egyesek sírnak, mások sokkos állapotban bámulnak maguk elé. A kisgyerekek szuperhősöset játszanak, és aval hitegetik az embereket, hogy ők vettetek ennek véget. A bosszúállók csapata pedig a torony lépcsőjén ül, és az elmúlt órák eseményeit élik meg újra a fejükben. Peter az egyetlen, aki pihenés helyett az utcákat járja egy vörös hajú lány után keresve. Már a sokadik utca után ment oda a bosszúállókhoz.
-Mr.Stark, Mr.Stark! Kérem nem látta Apolloniát?
-Nem kölyök. Azt hittem veled volt.-mondta félválról, viszont csak az után jutott el tudatáig a fiú szavai.-Várj nincs meg?
-Nincs. Én egy háztetőn hagytam amikor utoljára láttam.-felelt a kamasz.
-Én utoljára akkor láttam amikor egy csapat civilt mentett ki.-fűzte hozzá a Playboy.
-Én láttam utána egy épület tövében....az épület fél órára rá lendült szóval kétlem, hogy hülye és alatta maradt volna.-szólalt meg egy órája először Natasha.
-Valaki más látta még azóta?-kérdezte Stark.
-Én láttam! Nagyon furán viselkedett.-folytatta az elmélkedést Thor.
Ez után a csapat órákig kereste a lányt viszont senki nem találta meg. Egy apró hajszála sem hagyott hátra. Wanda Pietro vállaira dülve sírt, még ikre szintúgy elmorzsolt pár könnycseppet.
-É-én...én sajnálom kölyök. Apollonia...Apollonia nagy valószínűséggel meghalt...-nyögte erőtlenül Tony.
-De nem! Nem! Nem! Nem! Mr.Stark biztos vagyok benne, hogy nem! Nem adhatjuk fel! Biztos van még olyan hely ahol nem kerestük.-kezdett bele feszülten Peter a könnyeivel küszködve.
-Sajnálom kölyök. Nagyon sajnálom.-húzta magához erősen Stark, mire Peter hangos zokogásbw kezdett.
-Nem halhatott meg! Nem!-ismételgette sírva.
-Shh. Nyugodj meg.-simogatta a fiú hátát.
Mellettük Natasha Steveet ölelte aki szintúgy nehezen viselte, a mostmár szinte lányává fogadott Jupiter esetleges halálát.
*2 héttel később*
A halál. A halál minden embernek mást jelent. Van akik azt vallják, hogy a halál az élet vége. Van akik szerint az élet folytatódik a halál után is. És persze vannak olyanok akik azt vallják, hogy a halál után az ember újjászületik, akár egy másik emberi testben, akár egy növényben ami békés kis életét éli az erdő, vagy mező sötétjében. Senki nem tudja, hogy az ember számára végül is a halál nem válik-e a legnagyobb áldássá. És mégis az emberek úgy félnek tőle, mintha tudnák, hogy ez a legnagyobb átok. És van egy kapocs az ég és föld között...ha ezt a kapcsot megtalálod akkor minden értelmet nyer. Még a halál is. De egy 16 éves fiú hogyan álljon hozzá a halálhoz? Tekintsen rá a végzetként, vagy esetleg gondolja úgy, hogy még újra találkoznak az elhunytakkal? Az ember egyszer meghal, de minden megy tovább. Még a nap is újra felkel... A halál az élet közepén található, és az élet körbe veszi a halált. Mert az élet igazából a halál sikátora. A temetésen állnak, a sírkövet nézi mindenki miközben könnyeiket törlik.
-Valaki esetleg szeretne szólni az elhunythoz? Még így utoljára, az utolsó búcsú előtt?-kérdi a pap a pár személyen végig nézve. Peter áll ki majd sétál a pap mellé szépen lassan, minden lépését meggondotlan. A pár emberre néz majd elkezdi a beszédét.
-Aki életre születik, annak élnie kötelesség. A növények magukat nem pusztítják el, az állatok öngyilkosok nem lesznek, csak az embereknek van egy ilyen "szerencsétlen" hatalma, hogy a halál mellett dönthet. De inkább úgy fogalmazom, hogy csak az emberek van olyan "szerencsés" hatalma, tökéletessége, hogy dönthet saját élete fölött. Viszont néha a döntés mit sem ér....a halál nem válogat az emberek között. A halálnak nem számít, hogy az az élet mennyire fiatal...elragadja a mélybe, ahol már nem hallják a szavát. Köszönöm, hogy voltál nekem Jupi...-suttogja az utolsó mondatot majd könnyeit letörölve vissza sétált Tony mellé. A férfi átkarolja, miközben hallgatta a pap utolsó szavait, aki azok után el is ment. A csapat egy-egy virágot rak a sírkőre majd nézve egy kicsit szomorúan elsétált. Peter maradt utoljára aki leült a sír mellé és a fejét ráhajtotta majd erőtlenül suttogott.
-Istenem Jupiter. Én-én nem tudom elhinni, hogy ilyen hamar eltüntél... Még elmondani se tudtam, hogy mennyire szeretlek.
Sok idő után a fiú felült, kezét óvatosan végighúzta Jupiter nevén majd felállt és elsétált vissz aa toronyba.

-----
Helloka, hát el is érkeztünk a végéhez. Jó igazából ez egy vicc, a történet még csak most fog beindulni. Remélem tetszett ez a rész, helyesírási hibákért utólag is bocsánatot kérek. És igen mint láthatjátok ha minden jól megy akkor a borítókép már más. Szép vasárnap estét mindenkinek💕