Mi lett volna ha?

Esküvő 1.rész

Dani szemszögéből

Reggel 8 órakor a telefonom ébresztőjére ébredtem. Körülöttem mindenhol aludt valaki. Mindenki teljesen ki volt ütve. Hasogatott a fejem. Dodi bácsi pálinkája szörnyen erős. Hiába ittam csak 3-at vagy 4-et mégis úgy érzem magam, mint akit leütöttek. Összeszedtem magam és próbáltam felkelteni a többieket is de nem nagyon sikerült ezért kimentem a konyhába és reméltem, hogy találok ott valakit, akitől kaphatok egy kis kávét. Szerencsére Dodi bácsi már ébren volt és rögtön meg is kérdezte, hogy hogy iszom a kávém. Szerintem gondolatolvasó.

-Na Danikám jól éreztétek magatokat?

-Igen szuper volt minden csak most nagyon fáj a fejem és nem sikerült felkeltenem a többieket pedig már csak három óra van az esküvőig.

-Ne aggódj mindjárt intézkedem az ügy érdekében. – ekkor egy nagy fazekat és egy fakanalat vett a kezébe. Elindult a szoba felé és elkezdte ütni a fazekat. Erre mindenki morcosan felébredt.

-Csak még öt percet Tibi bá – húzta a fejére a takarót Tomika. Ezek szerint ő sem utasította vissza a pálinkát, ha azt sem tudja merre van -nevettem magamban

-Keljetek már fel mert miattatok fogom lekésni a saját esküvőmet! - kiabáltam én is.

-Jól van már fent vagyunk ne hisztizz mert fáj a fejem. – panaszkodott Józsi.

-A konyhában van kávé. – mondta Dodi bácsi.

Kata szemszögéből

-Reggel Dani helyett Polli aludt mellettem. Ránézte az órámra és már fél kilenc volt. Basszus elfelejtettük beállítani az ébresztőt. Kipattantam az ágyból és keltegetni kezdtem a barátnőmet is.

-Polli, Polli – kezdtem el rázogatni, de ő továbbra is aludt. – Kelj már fel légy szíves. Késésben vagyunk. – erre a mondatomra kinyitotta a szemét

-Miért mennyi az idő? – kérdezte kómásan.

-Fél kilenc múlott pár perccel.

-Hú akkor tényleg indulnunk kellene. Csak adj két percet míg felöltözőm

-Oké addig én is elkészülök.

Kapkod összeszedtünk mindent és bedobáltuk őket a kocsiba. Leparkoltam az autót apáék előtt és onnan Zsóka néniékhez mentem, Polli pedig a panzióba hogy felkeltse a többieket is. Kopogtam az ajtón és Misi bácsi nyitott ajtót.

-Jó reggelt – köszönt. – Gyere csak be.

-Jó reggelt. – köszöntem bementem. A konyhában Zsóka néni éppen egy kis barackpürével próbálta megetetni Hannust de ő az összeset kiköpte. Azt hiszem Dani elfelejtette megemlíteni, hogy nem igazán van oda ért.

-Hát mi a baj vele? – kérdezte Zsóka néni kétségbeesetten tőle.

-A barackkal semmi csak nem szereti. – válaszolta - Igaz kincsem.? – kérdeztem a kislányomat és kiemeltem a hordozóból és megölelgettem. – nagyon hiányoztál ám. Nem volt semmi gond? – kérdeztem.

-Hát, hogy lett volna gond? Ez a kislány egy angyal. – mondta Misi bácsi

Beszélgettünk még egy kicsit és utána átmentünk nagypapi házához, hogy ott öltözzek át. Zsóka néni is jött velünk Misi bá pedig átment hozzánk, hogy a fiukkal együtt jöhessen.

Dani szemszögéből.

Végre sikerült mindenkibe lelket verni. Körbe jártunk az egész falut, hogy mindenki összeszedhesse a cuccát és nálunk tudjuk készülődni. Még Tibi bá is velünk jött. Kicsi tartottam tőle, hogy megint összebalhézik apámmal, de szerencsére minden rendben ment. Végig nevettünk és még vagy három kávét megittunk fejenként. Még mindig fájt a fejem egy kicsit, de ez már abszolút nem zavart, annál sokkal jobban izgultam és vártam, hogy megláthassam Katát ahogy odasétál az oltárhoz.

-Haver – vágott hátba Lali erőteljesen – itt vagy még vagy már megint elkalandoztál?

-Kész vagytok már? – voltam kérdőre a brigádot

-Mi teljesen kész vagyunk de te még mezítláb álldogálsz és még a zakó sincs rajtad. – vágott vissza Józsi

-Tényleg, igazad van. – ekkor vettem észre hogy én vagyok az egyetlen aki nincs kész pedig indulnunk kellene. Gyorsan felvettem a zakóm de a cipőm egyik fele eltűnt. Mindenki azt kereste az egész házban és végül az ágy mögött sikerült megtalálnunk. Gőzöm sincs hogy kerülhetett oda de ez most nem is lényeges. A fő az hogy végre elindulhattunk Kárásziba.

Kata szemszögéből.

-Mire oda értem már mindenki rám várt. Már Zizi nagyi is itt volt.

-Sziasztok, szia nagyi – mentem oda és öleltem meg – hát te mikor jöttél?

-Szia Katicám, végre hogy itt vagy. – ölelt vissza. – Te kisunokám nem felejtettél el elmondani valamit. – utalta a kezemben gagyarászó Hannára.

-Ne aggódj minket is meglepetésként ért. – szólt a háttérből anya

-Én szólni akartam csak olyan hirtelen történt minden és kiment a fejemből. – szabadkoztam – Zizi mama ő itt a dédunokád Hanna.

-Nagyon édes kicsi lány. – mosolyodott el. – de ügye tudod, hogy kicsit bővebb magyarázatot is várok és nem csak erről hanem erről a hirtelen esküvőről is.

-Jajj anyuka, majd elmesélünk mindent később. – állította le anyu a nagyi kérdés zuhatagát.

Szerencsére mindenki tudta a feladatát így időben kész lettünk és elindulhattunk a templomba.