Én NEM vagyok a rajongód! /Finn Wolfhard ff. /

Huszonnegyedik Fejezet - Összekavarva

Noah ajkai éhesen tapadtak az enyémekre. A lelkiismeretem csak úgy sikítozik most a bensőmben, így végül elszakítottam magam Noah igéző, csillogó ajkaitól, és kicsit kitoltam őt a magán szférámból.
-Ezt, most... szóval nem annyira lehetne. Össze vagyok kavarodva. Majd látjuk egymást - azzal villám gyorsan kisiettem a szobából, sréhen át a sajátomba. Ilyenkor áldom magam amiért betettem a szobakártyát a táskámba. Bár nem teljesen ebből a célból, de a lényeg hogy itt van, és gond nélkül le tudom csippantani, hogy lerogyhassak a pihe-puha ágyamra. Evelynt letiltottam mindenhonnan, és Finnt is. Most nem akarom hogy zaklassanak, csak egyedül akarok lenni a gondolataimmal. És különben is! Ez a hotel olyan király! Használhatom a wellness részt, boka-cucc ide vagy oda, ehetek a méregdrága étteremben, élvezhetem a kilátást, a szellőt. Lazulhatok. Egyedül. De már megszoktam.

A délután hátralevő részét egész jól sikerült elütnöm. Vacsoráztam, és körbejártam a szállodát. Törülközőket kértem, és vettem magamnak egy fagyit a büfében. Aztán eljött az este. Belebújtam a pizsamámba, bemásztam az ágyba, és még mindig ébren vagyok. Elmúlt már hajnali egy is, de én csak álmatlanul forgolódok. Hiányoznak mellőlem az ölelő karok, a baj viszont az, hogy nem tudom Noah vagy Finn karjait hiányolom e. Na igen, valószínűleg, ez milliószor nagyobb baj, mint az, miszerint nem tudok aludni. Bűntudatom van. Nagyon nagyon. Nem rég küldtem szünetre a kapcsolatomat Finnel, erre máris össze vissza faljuk egymást Noahval. Fenébe már! Épp felálltam volna, hogy igyak egy pohár vizet a mini-bárból, hogy csillapítsa az érzéseimet, mikor valaki kopogott az ajtón. Egy kissé paráztam hogy Finn lesz az, mert jött engem kérdőre vonni, de minden kétségem szertefoszlott, amikor megláttam a velem egymagas Noah-t az ajtón előtt. Bár most őrá se nagyon volt szükségem, elvégre az érzéseim fala részben az ő hibájából lett porrá.
-Noah! Heló! Öhm mit keresel itt? - Kérdeztem kínosan, majd berántottam őt a szobába, és becsuktam az ajtót.
-Ki elől bujkálsz?
-Senki elől. Csak nem akarom viszont látni holnap a fejemet az újságot azzal a felirattal hogy: Finn Wolfhard titokzatos barátnőjét az este folyamán XY lesifotós kapta le egy fikuszból, amint a nő Finn legjobb barátjával beszélget. Megcsalás? Máris vége a kapcsolatnak? - mondtam drámaian.
-Értem. Igazából azért vagyok itt, mert nem tudtam aludni.
-Én sem! Mi lesz most így? Úgy értem nagyon gyanús lenne, ha hirtelen együtt mutatkoznánk! Finn is pillanatokon belül átlátna a szitán.
-Akkor lásson! Nem akarlak még egyszer elveszíteni!
-És erről engem is megkérdeztél? Mármint te egy világ által ünnepelt sztár vagy! Bárhol megjelenhetsz. Újságban, molinón, buszokon! Bárhol! Kínos lenne, ha a háttérben ott gubbasztanék, Finn barátnőjeként - annyira gáz, hogy itt kell bizonygatnom, amit nem akarok. Finn megértette volna.
-De most szüneten vagytok - értetlenkedett Noah. Nem hiszem el, hogy nem érti.
-De senki nem tudja, hogy miért. Ha meglátnának veled, akkor mindenki azonnal tudná!
-Sophie. Ne félj, jó?
-Én nem... - de de, én rettegek. Rettegek, hogy kiutálnak a világból az ostoba érzés megkavarodásom miatt.
-Gyere - tárta ki a karját, nem akartam megölelni. Nem akartam, de aztán mégis mágnesként simultam bele. Ő nem volt magas. Nem a mellkasát öleltem. Tagadhatatlanul furcsa volt az ölelés. -Megoldjuk - suttogta. És én azt kívántam bárcsak. De az a szorító érzés nem tűnt el. Hiába zárt a karjaiba, hiába nem sírtam, a lelkem millió különféle cérnaszála most mind egy orbitális csomóban dekkolt. Ki akartam bogozni. De talán azt akartam, hogy Finn bogozza ki.

Reggel végül egyedül ébredtem, aminek felettébb örültem, ugyanis szeretném lehetőleg még ma letisztázni ezt a kavarodást. Meg kell gyorsítanom a folyamatot, elvégre egyik srácot se akarom hülyíteni. Felkaptam magamra egy blúzt és mellé egy világos barna szoknyát. A hajam kettő copfba kötöttem, és feltoltam a fejemre egy napszemüveget. Ma még nincs forgatási nap, mivel még mindig tart a többi szereplő castingja. Úgyhogy ma egyedül fogom tölteni a napot! Ám ekkor kopogtak. Fel voltam készülve, hogy Noah az, így már mentem is nyitni az ajtót. De mielőtt még a kezem a kilincshez ért, az ajtó túlfelén álló illető megszólalt. Finn.
-Szia Sophie. Nem tudom bent vagy-e. Azt se tudom mi történt most hirtelen. Valami ami a múltad egy része? Vagy én tettem valamit? Nem tudom. Mindenesetre sajnálom, hogy nem mondtam el. El kellett volna árulnom, hogy Evy elment. Ahogy azt is, hogy Noah a szakításukat tervezte. Kérlek ne légy mérges. Csak neked szerettem volna jót. Tudom ez most úgy hangzott mint egy béna kifogás, de ez az igazság. Mostanában mindent csak azért teszek, hogy te neked jó legyen. Nem kérem, hogy most azonnal bocsáss meg. Megértem ha idő kell. Csak annyit tudj, én mindennél jobban szeretlek, és szeretni is foglak. Bármi történjék. Nem kell válaszolnod, csak annyit mondj, hogy minden oké. Tudnom kell, hogy jól vagy - a monológ végére a szívem már hevesen kalapált, szememet kibuggyanni készülő könnyek szúrták, melyeket hamar kisepertem onnan. Nem voltam kész arra, hogy kinyissam az ajtót de tagadhatatlanul jól esett ez a beszéd. Úgy éreztem fontos vagyok valakinek. De azt nem tudtam eldönteni, ez a valaki kellően fontos-e nekem ahhoz, hogy tűzbe nyúljak érte, és esetlegesen megégessem magam.
-Jól vagyok - köszörültem meg a torkom.
-Akkor jó. Legyen szép napod - éreztem ahogy még végigsimít az ajtón, majd lépései egyre távolodván elhalnak. Ha én ellépnék, ő el tudna engedni? Én mit tennék, ha ő menne? Ezt kéne kitalálnom. Az választ adna minden kérdésemre.

Lementem az éttermi részbe, ahol virslit, tojásrántottát és két szelet jól átsütött bacont ettem. Ittam egy pohár narancslevet, felfrissítés képpen. Ezután pedig elkezdtem a túrámat. Elvettem a hotel előcsarnokából egy turistáknak készült, "Mit érdemes megnézni" szórólapot és útnak is indultam. Utam legelőször a tengerpart felé vezetett. Az emlékeim Finnel olyan gyorsan lepték el az elmémet, hogy ha akartam se tudtam volna kiűzi őket onnan.
-Bocsánat! - Szabadkoztam, amikor egy nálam alacsonyabb lánynak ütődtem.
-Semmi gond - nézett fel rám...Scharlett.
-Hopsz, te miért vagy itt?
-Veszekedés - emelte meg a kezében tartott zacskót amiben feltehetőleg valami békítő ajándék van.
-Nem akarsz... izé... enni velem valamit? - Nyökögtem ki magamból. Társaságra volt szükségem. Egy lányéra! Meg segítségére!
-Én? Persze, szívesen eszek veled valamit.
-Köszi - mondtam hálásan. Hamar leértünk ugyanabba az étterembe, ahol még régebben Finnel elfogyasztottuk zsenge kapcsolatunk első igazán finom sajttortáját. Scharlett elégedetten csüccsent le az asztal egyik felénél lévő párnázott székre.
-Ramatyul nézel ki - jelentette be a nyílvánvalót, mintha én nem tudnám.
-Tudom - suttogtam elhaló hangon.
-Nekem elmondhatod. Hátha tudok segíteni - mosolyodott el, mire én nagy levegőt vettem. És kimondtam. Kimondtam azt, ami a lelkemet nyomja.
-Megcsókoltam valaki mást - Scharlett láthatóan megdöbbent egy perce, majd vonásai hamar ellágyultak.
-És azért csókoltad meg, mert szereted, vagy valami más állt a háttérben?
-Nem tudom! Ő Noah. Tudod, egyszer megmentett. De nem lehettünk együtt - folytattam volna még, ha a telefonom nem kezd el rezegni. Már megint. Noah hív, én meg felveszem.
-Noah. Nem akarok beszélni, had oldjam ezt most meg egyedül.
-Sophie - ajaj. Ez nem jó. Miért úgy mondja ki a nevemet, mintha valami bűnöm lenne?
-I-igen?
-Miért?
-Tessék? - Kérdeztem értetlenül.
-Miért nem rohansz úgy a karjaimba ahogy azt én elképzeltem?
-Nézd Noah. Ez nekem most nem egyszerű. Lehet hogy te könnyen beszélsz, elvégre szakítani szerettél volna Evelynnel, de én nem tudok ilyen könnyen lépni. Majd még beszélünk - mondtam lemondóan, majd válaszát meg sem várva kinyomtam a telefont. Noah sokat változott azóta. Nem ért meg. Finn pedig... Ő pedig tényleg szerelmes belém.
-Szóval most szakítottál Finnel, hogy Noahval lehess?
-Igen.
-Akkor mi itt a gond? - Hajjj. Bárcsak ez ennyire egyszerű lenne.
-Hogy nem tudom mit érzek. Megcsókoltam, de inkább csak hűtlenség volt a szívemben, mintsem izgatottsággal keveredő vágy. Vagyis...kezdetben azt hittem, hogy vágy. De aztán átfordult ebbe a kellemetlen érzésbe!
-Tudod, Sophie... Néha olyannnyira hálásak vagyunk valakinek, hogy azt az érzést miszerint ennyire biztonságban érzzük és akarjuk érezni magunkat mellette, gyakran összekeverjük a szerelemmel. - Velem is ez lenne? Összekeverném a hálát a szerelemmel? Ennyire nem ismerném a saját érzéseimet? -Éppen ezért van egy jó taktikám. Hunyd le a szemed - így tettem. Lehunytam a szemem, és tettem amit mondott. - Mondd ki, hogy Noah, és az összes közös emléketeket futtasd át magadban. Egytől egyig. - De nem történt semmi. Alig voltak közös emlékeink. Azon a sikátoroson kívül. Totál idegenek vagyunk, akik egymás mellett ülnek, mégis egy óceán választja el őket.
-Kész - krákogtam.
-Jó, akkor most mondd ki, hogy Finn és a vele közös emlékeket is futtasd át az agyadban. Hidd el, érezni fogod az eredményt - Így tettem. Ahogy a sok-sok szép és vicces emlék ellepte az elmémet, a szám szélei egyre nagyobb mosolyra görbültek.
-Na, Sophie? - Válaszoltam volna, ha nem csörren meg a telefonom. Noah hív. Megint. Ezt nem hiszem el.
-Noah, kérlek...- nem tudtam befejezni, mert idegesen beleszólt.
-Vele vagy?
-Kivel?
-Hát vele! Finnel! - Jesszusom.
-Nem! Ezt mégis honnan szeded?
-Akkor hol a francban vagy? Finn se tudja! - Jaj, ne. Ennyit a "Nem mondjuk el Finnek" dologról. Noah elárult. Olyannyira nem hitt nekem, hogy megkérdezte Finnt. Most vajon mit érezhet Finn? Hiszen én is rohadtul de elárultam! Hibás vagyok, de jóvá akartam tenni mindent. Nem akartam őt bántani! És szerintem ekkor jöttem rá. Akkor, amikor könnyeim megállíthatatlanul záporozni kezdtek, ott az étteremben. Kinyomtam Noaht, mert tudtam mit kell tennem. Nem szabad elveszítenem őt is! Odafordultam Scharletthez.
-Van kocsid? El kell jutnom hozzá! Most!

Kedves olvasók! Helló!
Annyira de annyira sajnálom, hogy ilyen hosszú ideig nem volt rész! Egyszerűen annyira ellepték az életem a beadandók, hogy már a saját fejemet se találtam volna meg közöttük. De ne aggódjatok, mert már készül is a következő rész! A héten az iskolánkban szerdától-vasárnapig szünet lesz a szóbelik miatt, és bár szerdán én éppenséggel kisegítek, szerintem meg fogom tudni oldani, hogy publikáljam a következő részt. Mégegyszer mélységesen sajnálom, hogy képtelen vagyok egységes határidőket létrehozni/betartani. Nagyon hálás vagyok, amiért képesek vagytok ennyi elmaradás árán is olvasni, valamint csillagozni a történetet. Köszönöm szépen! 💖 Legyen csodás napotok!
~Cissy ✨