Egy apró lépés feléd D. R BEFEJEZETT

Harmadik fejezet

April

Március 17. szerda

Utolsó beszélgető partnerem kilépett az ajtón, én pedig felálltam és a táskámba belepakoltam a tabletemet és az üvegvizemet. A telefonomat a zsebembe süllyesztettem és kiléptem én is a folyosóra. Most zsúfoltabb volt, mint az elmúlt két napban így az embereket kerülgetve mentem a kijárat felé. Előtér féleségen lépkedtem keresztül, amikor valaki a nevemen szólított.

- April! --a hang felé fordultam és megpillantottam Pierre-t, aki másik két srác társaságában ült egy fehér asztalnál. Egyikük piros Ferraris pólóban volt a másik pedig Mclarenesbe. A neveket még nem pontosan jegyeztem meg, így inkább nem szólítgattam senkit.

- Sziasztok --léptem hozzájuk és Pierre kihúzta a mellette lévő széket. Feszengve, de leültem a kerek asztalhoz.

- Mizu? --nézett rám a szembe lévő székről a narancssárga felsős srác.

- Hozod a formád Norris --mordult rá Pierre.

- Éppen visszaindultam a hotelbe --válaszoltam végül.

- Mi meg várjuk, hogy kimehessünk a pályára --mondta Pierre.

- Szabadedzés van? –kérdeztem, és a piros felsős srác válaszolt most.

- Valami olyasmi, de inkább holnap lesz jelentős szabadedzés –magyarázta, akinek hirtelen bevillant a neve. Charles.

- Értem, még nem nagyon tudom, mi hogyan zajlik --vallottam be.

- Idővel megjegyzel mindent --vont vállat Pierre mosolyogva.

- Igen, valószínűleg --bólogattam.

- Egyébként van olyan, hogy csak szerdán érkezünk egy-egy pályára, akkor hogyan fogod az interjúkat megoldani? --kérdezte Norris, és ezzel meg is fogott, mivel erről nem tudtam.

- Fogalmam sincs, nekem erről nem is szóltak --motyogtam kicsit sokkoltan, mivel határidőt kaptam arra, hogy megírjam a könyvet és így sokat fogok csúszni a dolgokkal.

- Tipikus szervezkedés --horkantott fel Pierre. Éppen válaszolni akartam amikor megláttam, hogy Norris és Charles mögött Daniel Ricciardo közeledik és én, mint egy kis kamasz hirtelen felpattantam.

- Most mennem kell, majd beszélünk --intettem a srácoknak és éppen, hogy Daniel az asztalhoz ért, amikor én megfordulva közelítettem meg a kijáratot. Gyerekesen viselkedtem? Igen... De a tegnapiak után furcsa idegességet éreztem, ha megláttam, ami miatt kényszeres menekvésbe kezdtem bár hányszor megpillantottam a nap folyamán.

A hotelbe visszaérve azonnal elővettem a napi anyagot, és feltöltöttem a laptopomra, ahol már pár fejezetet megírtam Antonio Giovinazzihoz, mivel a névsorrend szerint írom a könyvet. Késő délután álltam fel a laptopomtól és éppen kinyújtózkodtam, amikor kopogtattak az ajtómon. Homlokráncolva fordultam a sötéttölgy színű ajtó felé, majd elindultam. Ahogy kinyitottam, Danielt pillantottam meg göndörfürtjeivel és magas alkatával.

- Szia --mosolyodott el, nekem pedig összerándult a gyomrom.

- Szia --nyögtem ki.

- Tudod feltűnően kerülöd az embert --támaszkodott meg az ajtókeretbe.

-Mi? Még is miről beszélsz? --játszottam az ártatlant.

- Egésznap kerültél és attól még, hogy elbújsz egy növény mögött foglak látni --elpirultam ahogy szembesített vele mennyire nyomi vagyok.

- De ezt bóknak veszem --tette hozzá, mire összeráncoltam a homlokom.

- Még is miért?

- Mert ez azt jelenti, hogy bejövök neked --mosolygott.

- Nagyon reménytelen eset vagy --jelentettem ki.

- Ez nem igaz --ingatta a fejét és most zsebre tett kézzel állt előttem. Fekete kapucnis pulóverben, és szintén fekete farmerben volt.

- Akarsz még valamit vagy folytathatom a... Az írást? --fejezetem tétován a mondatot, mivel ma már nem terveztem többet írni.

- Velem vacsorázol? –kérdezte, mire megelégeltem és bevágtam előtte az ajtót.

Amint lehuppantam az ágyamra, azonnal megszólalt a bűntudatom és rájöttem, hogy semmi okom nincs arra, hogy így viselkedjek vele. Vártam pár percet, majd felvettem a mamuszomat és kiléptem az üres folyosóra. Fogalmam sem volt melyik szoba Danielé, de szerencsére a liftnél találkoztam Lando Norrisal, aki a csapattársa és azonnal elnavigált. A harminckettes ajtó előtt megálltam, majd bekopogtattam. Nem telt bele egy percbe se, mire kinyílt az ajtó és Daniel póló nélküli felső testével találtam magam szembe.

- Öhm --éreztem ahogy cékla vörösbe borul az arcom, így elkaptam a kidolgozott kockahasáról a tekintetem.

- Csak szerettem volna bocsánatot kérni amiért rád vágtam az ajtót és bunkó voltam --sóhajtottam.

- Bocsánat kérés elfogadva --vigyorgott az ajtónak támaszkodva, mint egy fotó modell.

- Oké, akkor én visszamegyek --motyogtam.

- Csak ennyi? Azt hittem még valami bocsánat kérős trükköt bedobsz --először nem esett le mire is gondol, majd ahogy világossá vált már meg is bántam, hogy a szobájához jöttem bocsánatot kérni.

- Visszavonom a bocsánatkérést --jelentettem ki, majd haragosan elindultam a folyosón.

Hallottam ahogy jóízűen felnevet mögöttem, én pedig legszívebben leütöttem volna. Nem fogom hagyni, hogy elcsessze a félévemet itt. Mostantól kezdve teljesen ignorálom. 

Instagram: mihalikdkamilla_iroioldal