Kicserélve (Switched) - fordítás [befejezett]

CQL: Hangulat

Wei Wuxian tudta, hogy valami nem stimmel, amikor hirtelen rántást érzett a lelkében. A füstölőnek két-három óráig tartott, mire láthatóvá tette őket, aztán még egy fél, esetleg egy óráig, amíg ismét eltűntek, és visszatérhettek a saját testükbe. Még a látható-állapotot sem érték el, de Wei Wuxian rájött, hogy még átlátszóbbakká váltak. Wei Wuxian először azt gondolta, hogy talán négy emberrel nem tart ki olyan sokáig a varázs.

Aztán Wei Wuxian egyik pillanatról a másikra egy száguldó motoron találta magát. Az első gondolata az volt, hogy hát nem épp ezt akarta kipróbálni?

– ... Wei Ying.

– He? Te vagy az, Lan Zhan?

Amikor rájött, hogy az igazi Lan Zhan ül előtte, a gyakorlott motoros Wang Yibo helyett, tudta, hogy végük van.

– Jajj ne. Jajj ne. Jajj ne. Még nem akarok meghalni – átkozódott halkan.

– Nyugodj meg, Wei Ying – mondta Lan Wangji. – A varázst egy külső erő zavarta meg. De ez most nem fontos. Hogyan kell ezt irányítani, Wei Ying?

– Honnan gondolod, hogy tudom?! – sikoltotta Wei Wuxian. – Lan Zhan, még nem akarok meghalni! Még ki sem próbáltuk mind a 69 pozíciót abból a könyvből! És a csemetéimet is meg akarom ölelni, mielőtt meghalok! Enni akarok shijie leveséből! Egy egetrengető, észveszejtő szexet akarok, mielőtt meghalok!

Lan Wangji csendben maradt. Gondolkozni kezdett. Egy normális lovon lenne gyeplő. Ezen a „vas lovon" nem volt gyeplő, de akadt néhány kar a fogantyúknál. Lan Wangji megpróbálta megnyomni az egyik ilyen kart a fogantyún, mire a sebesség lassan csökkenni kezdett. Óvatosan vezette a motorbiciklit, mintha csak egy kétkerekű szekér lenne, és az út szélére húzódott. A „vas ló" egyre lassabban ment, minél erősebben nyomta azt a kart. Az útmenti füves terület felé tartott. A fű és a puha talaj súrlódásának köszönhetően a motorbicikli eléggé lelassult ahhoz, hogy leugorhassanak róla az életük veszélyeztetése nélkül. Lan Wangji, Wei Wuxian derekát fogva ugrott le a járműről, és hagyta, hogy a motor lassan a fáknak ütközzön.

Wei Wuxian megdermedt. Aztán boldogan kiáltott fel, és átölelte a férje derekát.

– Lan Zhan, Lan Er Gege! Elképesztő vagy! Hogyan érdemeltem ki, hogy veled áldott meg az ég, Hanguang jun?

Szerencsére Wei Wuxian és Lan Wangji az országúton hajtottak, amikor megtörtént a csere. Sokkal nagyobb baj is lehetett volna belőle, ha valamelyik város forgalmában cserélnek. Wei Wuxian felállt és leporolta a fenekét. A karja és a tenyere is lehorzsolódott, és volt egy olyan érzése, hogy a test eredeti gazdája ismét fel fog robbanni a dühtől, de... most nem fontos.

– Pfú! Egy probléma elhárítva. De még mindig nem tudom, hogy ki zavarta meg a varázst. Hol van Jiang Cheng és a sógorom? Mi van, ha...

Mi van ha őket is átrángatták ebbe a világba? Lan Xichen valószínűleg jól fog boldogulni, de Wei Wuxian nem volt biztos benne, hogy a saját morcos bátyja is.

Lan Wangji összevonta a szemöldökét.

– Tudod, hogy hogyan találjuk meg őket, Wei Ying?

Wei Wuxian felsóhajtott, és elővette Xiao Zhan telefonját a zsebéből.

– Azt tudom, hogy ebben a világban az emberek ezzel kommunikálnak, de nem tudom, hogy hogy kell használni.

– ... Sétáljunk egyelőre?

– Azt hiszem, nincs más választásunk.

Úgyhogy a séta mellett döntöttek. Nem kellett sokat gyalogolniuk. Párszáz méterrel később egy fekete autó állt meg az út mellett.