Hazudd, hogy szeretsz - Dean szemszögéből (befejezett)

3. Barátzóna

Fura, de a tény, hogy sem az Emily-Matt, sem pedig a Haley-Johann projekt nem halad, idegesítőbb volt, mint gondoltam. Emily, ez a hihetetlenül érdekes lelkivilágú lány olyan pillantásokat vetett rám, mintha elloptam volna a plüssmedvéjét, nekem meg fogalmam sem volt, mi baja velem.

Ahogy én tudtam, jóban voltunk, de akárhányszor próbáltam felvenni vele a szemkontaktust, lesütötte a szemét, és másfelé nézett, így nem volt más választásom, mint szembesíteni.

- Ki vele, mi a frász bajod van velem? – kérdeztem rá.

- Semmi – vágta rá, majd elfordult volna, de megragadtam a vállát, és szembefordítottam magammal. A világért sem nézett volna rám, ezért az álla alá nyúltam, és felemeltem a fejét.

- Ez nem igaz, kislány. Mondd el az igazat! – Valami olyan igazság volt ez, amiről úgy gondolta, túl fájdalmas lehet, de tudomásom szerint semmi különös nem történt. – Megbántottalak valamivel? Ne hidd, hogy nem vettem észre a viselkedésed!

- Jó – döntött úgy, hogy mégis beavat, és csak nézett rám azokkal a szomorú szemekkel. – Matt elmondta az igazat.

Pislogtam. Erősen kételkedtem benne, hogy legjobb haverom egyik napról a másikra összeszedte magát, és elmondta, hogy minden, ami Emily körül történik, az azért van, hogy a lány észrevegye, ők ketten összetartoznak. Matt már tudta ezt, de Emily makacskodott. Hogy hogyan jött ebbe a szomorúság, fogalmam sem volt.

- Úgy érted, hogy...

- Matt elmondta, hogyan érzel – kezdett sajnálkozó szövegbe. – Hidd el, nem akarlak megbántani, de én csak barátként kedvellek. Soha nem akartam mást sugallni, vagy átverni téged. – Matt azt mondta neki, hogy belé zúgtam? Az a barom! – Nagyon sajnálom! Dean, én.... Sajnálom!

Elcsuklott a hangja, és úgy tűnt, a könnyeit igyekszik visszatartani. Emily pillantása nemcsak azért volt tőr a szívembe, mert különösen kedveltem őt, még önző módon bántott is, hogy inkább depresszióba löki saját magát az irántam érzett bűntudata miatt, mint hogy esetleg esélyt adjon nekem. Felrémlett, ahogy egy héttel korábban Haleynél a fal mellett osonva próbáltam láthatatlanná válni, nehogy Johann megsejtse, hogy egy másik srác oktatta csábításra, de Haley, amikor meglátta mit csinálok, teljesen hülyének nézett, mintha el sem tudná képzelni, hogy bárki a pasijának hinne engem. Komolyan úgy nézett ki, a vonzerőm kezd megkopni. Na, nem mintha akár Emilyt, akár Haleyt fel akartam volna szedni.

- Jól van, ne sírj! – próbáltam vigasztalni Emilyt, miközben arra gondoltam, hogy Mattre is ráférne egy seggberúgás. Mivel tömte ennek a lánynak a fejét, amikor meghódítania kellene? – Nincs semmi baj.

- De igen! Nem akarom, hogy rosszul érezd magad. – Elfintorodtam. Ennyire szánalmas lennék? – Olyan hülye vagyok, hogy minden elrontok.

- Te nem rontottál el semmit – mondtam gyorsan, nehogy magát kezdje hibáztatni. Olyan szokása volt ez, amitől az egyik legérdekesebb emberré vált a környezetemben. Rögtön ott volt Matt és Haley mögött, és a francba, nem akartam, hogy sírjon, és nekem kelljen vigasztalni. Még Haleyhez is be akartam ugrani, hogy lecsekkoljam, hogyan áll Johannal. Emilyvel Mattnek kellett törődni. – De megölöm azt a barmot! – morogtam, és elindultam, hogy beváltsam a fenyegetésemet.

Matt idiótaságai miatt kissé ingerülten értem oda Haleyékhez. Haley nagy szemeket meresztett rám, amikor bekopogtattam, de rögtön mesélni kezdett.

- Mintha úgy érezné, valami baj van, teljesen leblokkolt – magyarázta a srác előző heti viselkedését, és piros volt az arca, miközben átnyújtott nekem egy pohár narancslevet. Leültünk a nappaliban. – Hozzáért a mellem is, szerinted ez lehetett a baj? – tekintett le az említett halmokra.