Sasuke(12) szemszöge
Éjszaka volt. A szüleimet hallottam beszélgetni odalent. Nem értettem belőle sokat, és nem is szándékoztam hallgatózni. A bátyámon járt az eszem aki egyik napról a másikra elment. A magány beborította az egész szobát. A nyitott ablakomon bekéredzkedett a szellő. A gondolataim a széllel együtt szálltak alább és a sötétség néhány pillanatra elhomályosította az elmém. Hírtelen kipattant a szemem. Édesanyám fájdalmas sikítása és csörömpölés törte meg a ház csendjét. Kipattantam az ágyamból és a katanámért nyúltam. A kilincsre helyeztem remegő kezeimet. Fájdalmas kiáltások jöttek fel az emeletre. Nyeltem egyet. Lejjebb nyomtam a kilincset és kitárult előttem az ajtó. A fájdalmas sikolyok a csontomig hatoltak. Megdermedtem. Tekintetem a lépcsőre vezettem, kisebb fényt véltem felfedezni lent. Ekkor ismét megindultam, olyan halkan amennyire csak lehetett. A lépcsőhöz érve mély levegőt vettem, a verejték csak úgy csöpögött a homlokomról. Léptem egyet lefelé óvatosan, majd kifújtam a levegőt. A ház hírtelen elnémult. Idegőrlő csend telepedett rá.
-Anyu? Apu? - léptem még lefelé párat
Féltem....nagyon féltem attól, hogy mi fog odalent várni engem. Tettem még pár lépést lefelé. A percek óráknak tűntek. A szívem szinte kiugrott a helyéről. Már csak néhány lépés. Csak pár lépcsőfok. Remegő lábaimmal az utolsó lépcsőfokra léptem, majd teljesen leértem a földszintre. A konyhából gyenge fény szűrődött ki, egyre csak közelebb és közelebb értem az említett helységhez. Katanám magam elé tartva védekezésképpen megálltam az ajtótól pár centire. Éreztem valami borzalmas jelenlétet odabentről. Nagyon lassan a réshez hajoltam, hogy megtudjam mi történt. Lesokkoltam. A vér szaga megcsapta az orromat. Hányingerem lett tőle, de tudnom kellett, hogy mi történt így hát elhatároztam, hogy nem hátrálok meg. Kicsit kijjebb húztam az ajtót, majd belestem azon. Szemeim tágra nyíltak. Édesanyám vérbefagyott teste ott feküdt a földön, míg édesapám testét egy szörnyeteg tépdelte majd a darabokat felfalta. Szemeimből eleredtek a könnyek és hátrálni kezdtem. „Anya..Apa.." Kezeimet a szám előtt tartva távolodtam, de nem figyeltem oda és felborítottam egy vázát. Összerezzentem. Tudtam, hogy az a valami meghallotta, éreztem ahogy egyre közelebb van. Fojtogató aurája volt, amitől égett a mellkasom. Zihálva vettem a levegőt. „Meg fogok halni és senki nincs aki segítene nekem." Megreccsent a konyhapadló, tudtam hogy az ajtónál áll, könnyeim még mindig folytak, szemeimmel a kardomat méregettem. Éreztem hogy figyel az a valami. Lassan felnéztem.. Ekkor megláttam annak a démonnak a két félelmetes sárga szemét és hatalmas éles fogait, amikről szép lassan folyt le a még friss vér. A résen keresztül fürkészte az arcom. Széles, elégedett vigyor terült el az arcán, szemeiből valami eszméletlen módon sugárzott a gúny.
-ÓÓÓ egy fiú, nem is éreztem a jelenlétedet, különleges vagy kicsi fiú - mondta miközben arrébb húzta az ajtót - mielőtt széttéplek és megeszlek, szeretném látni ahogy szenvedsz, mint a szüleid - szélesedett ki a mosoly az arcán
„Menekülnöm kell, különben végez velem" - jutott el a tudatomig a megállapítás
Az ajtóhoz szaladtam, nyomomban a démonnal. Villám sebességgel szaladtam ki a bejáraton, majd elkezdtem futni jobbra. A hideg esti szellő megcsapta arcom. Ekkor valami ragadós a bokám köré csavarodott és elgáncsolt. A következő pillanatban már a földön feküdtem. Lassan visszanéztem a házunk felé. Ott állt az gusztustalan lény, nyelve a lábam köré csavarodva.
-Jajj, kérlek ne fuss el, jót fogunk szórakozni - kacagta el magát majd a nyelvével elkezdett visszafelé húzni
-Neeeee, segítség!!! - kiáltottam kétségbeesetten
-Szerinted ki segítene rajtad kicsi? Apád akit nemrég beleztem ki? Vagy anyád akinek kitéptem a szívét? Az egész klánodat kiírtottuk kölyök!!!Kenji-sama boldogságára - nevette el magát
-Eressz el te rusnya dög!! - mondtam majd a kardommal levágtam a nyelvét a bokámról
-Tse nomolult - próbálta kibökni amit akar miközben nyelvéből fröcskölt a vér - most megöllek!!! - kezdett el felém rohanni négykézláb miközben a nyelvét húzta maga után
Én sem tétlenkedtem, elkezdtem rohanni amerre tudtam. A Hold fénye bevilágította az utcát, megvilágítva ezzel a már megszáradt vért több házon vagy azok ablakán. Éreztem, ahogy egyre csak közelebb van hozzám az a rusnyaság. Egyszer csak úgy döntöttem hogy nem futok tovább, örökké úgysem futhatok, szóval inkább meghalok bátran mintsem gyáván. Lefékeztem, mire porfelhő keletkezett körülöttem. És a szörny felé fordultam, aki pár méterre megállt előttem.
-Na mi van? Már nem futsz? - egyenesedett fel
-Minek tegyem? Úgyis utolértél volna előbb utóbb - feleltem erőltetett magabiztossággal
-Akkor kezdjük el a játszadozást - iramodott meg felém
Minden lelassult körülöttem. A katanámat megszorítottam. Eszembe jutottak a néhai edzések a bátyámmal és apámmal, mindeközben édesanyám nézett minket, boldog voltam, hogy azon a szép napon mind együtt voltunk, boldogan és gondtalanul. Kicsordult egy könnycsepp a szememből. „Anya, apa köszönök mindent, amit értem tettetek" Mérges szemeimet a démonra irányítottam majd elindultam felé. A karmok és a penge éles hanggal csapódott egymásnak újra és újra.
-Ahhoz képest hogy egy kölyök vagy, jól forgatod azt a kardot - ismerte el - de ez kevés lesz ellenem - mondta majd a falhoz ütött, amire szó szerint felpréselődtem. Köhögő roham tört rám. Lassan végig csúsztam a falon.
-Rohadt sokat pofázol démon - néztem rá lihegve, mérges szemekkel
-Az lesz a te bajod ha én csöndben maradok fiú - vigyorodott el - nos akkor kezdjük el
Jött oda hozzám majd a nyakamnál fogva felemelt
-Kezdjük a karoddal, nincs neked arra szükséged! - nézett rám gonoszan majd a karomat a szája elé emelte - megkostollak először oké?
Csak néztem rá riadtan, most mit kéne tennem? Nem tudok mozogni. Hírtelen rettenetes fájdalmat éreztem a bal karomban, mire felkiáltottam. Rettenetes volt éreztem, hogy az alkarom leválik a helyéről és hogy nem tudom már mozgatni. Csak szenvedtem a fájdalomtól, a kép homályosodni kezdett, már az ájulás szélén álltam. A fejemben folyton csak egyetlen mondatot hajtogattam
