Útmutató egy szív meghódításához (Befejezett)

22. fejezet

Wei Yingnek forróság szökött az arcába.

Értékelte, hogy nem kell kutyáktól tartania a jövőben sem. Egyébként sem volt megengedett a Lan klán szabályai szerint, hogy állatot tartsanak. Az egy más dolog volt, hogy a szabálykövető Lan Wangji a bolyhos nyulak esetében kivételt tett. Az vajon miatta volt? Amiatt tartotta meg a nyulakat, mert tőle kapta őket, vagy csak nagyon szerette a kis állatokat? Mert ha az előbbi, ismét idiótának érezhette magát, hogy egyáltalán fel sem merült benne a lehetőség, hogy Lan Zhan többet érezhet iránta.

– Kezded kényelmesen érezni magad mellettem, vagy csak vigasztalni akarsz? – nevetett Wei Wuxian utalva Lan Zhan átölelő karjaira.

Ilyen hosszú és meleg ölelést sem kapott még életében. Főként nem egy teaházban ülve. Ennek ellenére egyikük sem mutatta kényelmetlenség érzését a pozíciójuk miatt.

– Mindkettő, mert rólad van szó – válaszolta Lan Wangji feltekintve Wei Ying vállától jelentőségteljesen a szürke szempárba.

Ahhoz képest, hogy Lan Zhan nem rajongott a fizikai kontaktusért, a karjainak a súlya oltalmazóan vették körül, emlékeztetve Wei Yinget, hogy ő mennyire fontos a férfinak.

Wei Wuxian lelke pezsgett a boldogságtól. Elképzelt helyes válasza nem létezett a fejében, mégis amit Lan Zhan adott válaszként, az mindenképpen annak számított. Ez egyben elárulta Lan Wangjit. Nyilvánvalónak tűnhetett, de így is egy különös megerősítés volt, hogy Lan Zhan tényleg sokat tesz érte.

Hiába volt köztük távolság, Lan Wangji forró lehelete mégis elérte az arcát, ami a képzelet játéka lehetett. A szantálfa ismerős illata belengte Wei Ying személyes terét.

Nem tudta pontosan, mikor tűnt fel neki az ifjú Lan különleges illata, de a biztonsággal kezdte el azonosítani ott a teaházban, amiről Lan Wangji mit sem sejtett.

– Rólam most volt szó – fogott bele a mondandójába az elmélkedése után. – Te mit mesélnél el a múltadról a kiszemeltednek? Tudod, a szerelmednek nagyobb belátást adhatna rólad.

Lan Wangji megrázta a fejét.

– Most nem. Nem szeretném, hogy Wei Ying miattam elszomorodjon – felelte, majd szorosabban megölelte Wei Yinget.

Ezzel nem vitatkozhatott, ha így érzett Lan Wangji. Kegyetlen lett volna erőltetni.

– Amiatt nem kellene aggódnod, de rendben van, megértem, Lan Zhan – mondta Wei Wuxian lágy, nyugtató hangon. Nem akarta, hogy a napjuk a nehéz múltja története beárnyékolja, ezért témát váltott. – Ma maradunk a városban valahol egy fogadóban? Reggel pedig visszamennénk a Felhők Védelmébe. Együtt megpihennénk valahol és még többet beszélgethetnénk.

Wei Wuxian nyelt egyet. Olyan közel volt Lan Wangji. Egy pillanatra úgy tűnt, mint aki kész elaludni a jelenlétében, míg ki nem rázták a szavai abból, hogy megpihenjen a vállán.

Úgy meredt rá, mintha latolgatná, vajon miatta megéri-e megszegni a klánja szabályait.

Wei Ying tudta, hogy vissza kellene térniük még besötétedés előtt. Ő azonban nem akart. Már alakult a kapcsolatuk egymással. Lan Zhan önfeledten érezte magát a nap során, még ha most kicsit el is laposodott a hangulat. Még egy ok volt hogy újra jó kedvre derítse. Nem akart a városban az ottlétüket lehangoltan zárni. Mellesleg egy szobán osztozni sem lett volna rossz. Egy újabb lépcsőfok lett volna a kapcsolatuk fejlődésében!

– Gondolkozok rajta.

Wei Wuxian megadóan bólintott, s sóhajtott. Nem várhatta el, hogy igent mondjon, bármikor szabályt szegjen miatta. Mindazonáltal a válasza igenné válhatott.

Wei Wuxiannek az asztalon a két teáscsészére esett a pillantása, amiknek a tartalma már kiürült. Mennyi ideje lehettek a teaházban? Monoton lenne egész nap egy teaházban ücsörögni. Persze Lan Wangji jelenléte a legegyhangúbb helyet is feldobja, mégis ha tudnak máshová is menni, akkor miért ne tennék meg? Pláne Wei Wuxian nehézkes életútja elmesélése után.

– Mit szólnál, ha még sétálnánk egyet a városban? – adott hangot a gondolatainak, és megrángatta finoman Lan Zhan ruhaujját.

Nemcsak a teaház esetleges unalmassá válása miatt akart elmenni, hanem mert Lan Wangjinak köszönhetően kész volt felrobbani a forróságtól. Az arca olyan volt, mintha lángokban állt volna. Ezek ellenére élvezte Lan Zhan közelségét, ám Xianxian szíve nem ilyen helyzetekhez volt szokva.

– Mm – egyezett bele, s vonakodva elengedte Wei Yinget a karjaiból, majd felegyenesedett a helyéről, akárcsak Wei Wuxian.

Miután rendezték a számlát, kiléptek a napfényes utcára. Mostanra embertömeg híján volt, ezért beláthatóbbá vált minden a széles utcán.

Épphogy megindultak, mikor Wei Wuxian majdnem megbotlott a saját lábában a meglepődéstől. Lan Zhan karja tartotta vissza, hogy orra ne bukjon.

Egy Lan Zhanhoz hasonló férfi feléjük közeledett. Wei Yingnek tátva maradt a szája. Ő lehetett Lan Zhan bátyja, Lan Xichen, vagy másnéven Zewu-jun.

Mit keresett itt? Erre nem volt felkészülve, hogy az időtöltésük alatt akármelyikük ismerősébe, családtagjába belefutnak. Remélte, semmilyen szabályt nem szeg jelenleg akaratlanul.

Wei Ying kihúzta magát Lan Wangji mellett, aki rögtön elengedte a karját. A közeléből azonban nem tágított.

– Wangji, látom jó társaságban vagy – mondta Lan Xichen, miközben megállt előttük kezeivel maga mögött összekulcsolva. – Wei úrfi vagy, igaz?

Diszkréten végigmérte Wei Wuxiant, de kivetnivalót nem talált rajta. Legalábbis Wei Ying úgy ítélte meg.

– Igen, te Lan Zhan bátyja lehetsz… – motyogta, amire Lan Xichen bólintott. Ezek szerint Lan Zhan mesélt rólam…

Wei Wuxian elképest kitágult szemekkel, majd lesütötte őket.

Végigfutott a hátán a borzongás. Az ifjabbik Lan úrfi csak nem számolhatott be Wei Ying minden egyes szégyentelen tettéről, az idióta flörtöléséről és megjegyzéseiről, ugye? Habár nem az a típus volt, aki bárkinél tette a szépet, de mégiscsak a szerelme bátyja állt vele szemben.

– Valóban. Segítesz Wangjinak, nem igaz?

Wei Ying bólintott.

Szóval tudott róla, hogy útmutatást adok neki egy nemlétező kisasszonyhoz…

Mielőtt bárki más megszólalhatott volna, Wei Wuxian gyors pillantást vetve rájuk, hirtelen ötlettől vezérelve, beszédre nyitotta a száját.

– Nincs valami módja, hogy a városban maradhassunk egy éjszakát? Lan Zhannak is jót tenne a kikapcsolódás. Olyan sivár lehet mindig a Felhők Védelmében lenni – buktak ki a szavak Wei Yingből kérlelő nézés kíséretében.

Formálisabban is kifejezhette volna magát. Ezelőtt csak hallomásból tudott Lan Wangji bátyjának a létezéséről, de sosem találkozott vele. Remélte, nem vette a lelkére Lan Zhan bátyja a kérése közvetlenségét.

– Persze a Felhők Védelme egy nagyszerű hely – fűzte még hozzá Wei Wuxian a tarkóját vakarva.

Lan Xichen elnevette magát.

– Maradhattok, elintézem nektek a nagybátyjánknál – felelte lágyan.

Wei Wuxian pislogott. Normális, hogy ilyen könnyen beleegyezett? Annyi szabály van a Gusu Lan klánnak, hogy elutasítást várt volna. Pláne, hogy Zewu-jun mégcsak nem is ismeri igazán, hogy megessen a szíve Wei Yingen. Ez a testvéri szeretet lett volna köztük? Ha a Lan Wangjival házasok lesznek jövőben, el tudná viselni, hogy a sógora legyen.

– Miért? – vágott közbe Lan Wangji megrökönyödve. Halvány félelem suhant át az arcán, attól tartva, hogy a bátyja túl sokat árul el róla.

– Több mint tíz éve már, hogy ilyen boldognak láttalak, Wangji. Az mindent elmond – válaszolta Lan Xichen egy sejtelmes mosollyal Wei Yingre pillantva, majd a két arany színű szempár találkozott.