Hazudd, hogy szeretsz - Dean szemszögéből (befejezett)

4. Pro és kontra

Képtelen voltam elhinni, hogy kidögölve fekszem az ágyamon a legnagyobb nyomorban, és a szomszéd lány, akit ki akartam verni a fejemből, ott van.

- Mi a francot csinálsz te itt?! – kértem számon.

Idegesítő mosollyal az arcán lépett oda az ablakhoz, hogy résnyire elhúzza a függönyt, csak aztán nézett rám.

- Anyukádnak el kellett mennie. De ne aggódj, pihenj nyugodtan. Hoztam neked teát és szendvicset. Mogyoróvajas-banános.

Abból, ahogy rám nézett, úgy tűnt, élvezi a helyzetet, én meg hitetlenkedve bámultam rá, amíg nem jött egy alattomos szédülés, és vissza nem hanyatlottam a párnára. Egy idiótának éreztem magam, és nem meglepő, de az is voltam. Tudtam, lesz egy-két szavam anyámhoz. Ilyen kiszolgáltatott állapotban nyújt át Haleynek? Mégis mit gondolt, mi fog történni? Majd rájön, hogy bejövök neki ilyen szánalmas pozícióban? Esetleg, hogy Haley leül az ágy szélére, és majd elcsábítjuk egymást? Eszében sem volt leülni.

- Ideteszem neked az éjjeliszekrényre. Idd meg a teát, amíg forró, és nyugodtan szólj, ha szükséged van valamire. Itt vagyok lent a nappaliban.

Kiment, én pedig halkan káromkodtam. Bár csábítónak tűnt a gondolat, csak nem maradhattam ágyban, amikor itt van nálunk. Nem akartam, hogy puhánynak gondoljon. Kikászálódtam, és magamra kaptam egy kósza pólót.

Haley odalent üldögélt a kanapénkon egy rakás magazinnal, és vidáman lógázta a lábát, miközben olvasgatott. Gondtalannak látszott, ahogy figyeltem, egy pillanatra el is feledkeztem a másnaposságról. Hirtelen felnézett rám.

- Ezt nem szabad! – csattant fel rémülten. – Mary azt mondta, hogy ne engedjelek felkelni! Menj vissza!

- De nincs semmi bajom, csak...

- Menj vissza, kérlek! – csapta le a magazinját borítóval lefelé.

- Mit csinálsz? – kérdeztem, próbálva elterelni a figyelmét az állapotomról. Úgy sejtettem, anyám nem mondott neki teljesen igazat. Megdöbbentem a gondolattól, hogy anyám esetleg hazudott Haleynek.

- Egy tesztet töltök ki – legyintett, majd könyörgően nézett rám. – De légy szíves menj vissza a szobádba. Mary azt üzeni, addig feküdj, amíg haza nem ér!

- Semmi bajom, Haley! – próbáltam megértetni vele, de meg volt győződve róla, hogy valami súlyos betegség gyötör. Pedig csak az a mocskos nap bántotta a szemem.

- Na, jó! – sóhajtott nagyot. – Akkor ülj le oda! – bökött a tőle lehető legtávolabbi pontra. – Lehozom a takaródat, meg a teát és a szendvicset.

- Miért olyan fontos ez neked? – Nem értettem az aggodalmát.

- Megígértem Marynek, hogy úgy gondoskodom rólad, ahogy ő tenné, szóval csak mondd, ami kell vagy ilyesmi, de előbb ülj le ott!

Leültem, ahová mutatta, mire láthatóan megkönnyebbült, és felszaladt a szobámba lehozni az ígért cuccokat. Nem tagadom, jól esett élvezni, ahogy a kezem alá tol mindent, és ugrásra készen áll csakis miattam. Kedvem lett volna letesztelni, mennyire elhívatott. Visszamerült a magazinjába, de látszott rajta, hogy feszült.

- Az anyám tényleg áthívott téged, hogy ápolj? – kérdeztem végül.

- Igen, aggódik érted – bólintott, majd kíváncsian végigmustrált. – Mi bajod?

- Semmi, mondtam már – legyintettem.

- Miért titkolod, hogy bajod van? Akárhányszor kérdezek ilyesmiről, mindig a sünt játszod. – Hitetlenkedve pillantottam a felhúzott orrára. – Látod, tüskék!