Alvilági Iroda

4. Korai alvás

< Az iskolában >

A padon könyökölök, míg a többiek egymással beszélgetnek. A duruzsolás egész megnyugtató.

Nekem csak az jár a fejemben, amit River tegnap mondott. Gondolkodjak el a hozzáállásomon? De hát egyértelmű, hogy következőre még jobban szeretnék teljesíteni. Főnök is megmondta, és én egyetértek vele. Keményen kell dolgozni a céljaink eléréséhez. Ezen mi a meglepő?

Az osztálytársaim beszélgetésére figyelek, hátha meghallom, hogy valakit rémálmok gyötörnek, de semmi ilyenről nem beszélnek.

– Szia! – bökdösi meg Luke a vállamat jókedvűen, mire meglepetten integetek neki.

Ezt meg miért csináltam? Hiszen itt áll mellettem. Ó, te jó ég!

Szerencsére nem veszi észre a szerencsétlenkedésem. Leül a székére, és hátradől.

– Csak úgy ragyogsz ma! – fordul hátra Oliver, majd Luke padjára könyököl.

– Tíz órát aludtam az éjjel, és a világ egész másnak tűnik így. Ezért fontos az alvás!

Örülök, hogy Luke túltette magát a rémálmán. Remélem, ettől még nem lesz minden a régi. A mostani Luke sokkal vidámabb és kedvesebb.

Rám néz, mintha megerősítésre várna az előbb elhangzottakról.

– I- igaz. Az alvás fontos – bólintok.

– Ugye? Mondom én – vigyorog a többiekre.

Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy Luke emlékszik-e az álmára. De nem számít. Jobban lett, mert segítettem neki. És ez annyira jó érzés. Ezért szeretnék keményebben próbálkozni, hogy mások is jobban legyenek.

< A virágüzletnél >

– Linda! Ma sokkal jobban nézel ki. Bármi jó hír? – kérdi az egyik vásárlója. Azonnal lecövekelek a zebra előtt.

– Igaza van! És parfüm van rajtad? Csodás az illatod, mint egy virágé! – mondja egy másik vevő.

– Ez egy virágüzlet, persze hogy virág illata van.

Hátrapillantok Lindára. Ma különösen boldog. Úgy tűnik, ő is jól aludt az éjjel. Ez megnyugtató.

– Amikor felébredtem, olyan friss voltam, mint még soha – magyarázza Linda. – De ideje visszamennem a kasszához.

Beszéljek vele? Sean azt mondta, figyeljek rá. Viszont Linda nem is ismer. Sőt, senki sem ismer. Mindegy, hány embernek segítek, még mindig ugyanaz a félénk, dadogós kissrác vagyok, aki eddig.

Legalább az Alvilági Irodások tudják, hogy próbálkozom.

< A metrón >

Két nagydarab férfi közt nyomorogva csak úgy pörögnek a gondolataim.

Ugyanaz a senki vagyok, aki eddig. Semmi sem változott. Tettem néhány jó dolgot, de kit érdekel?

Eugene, térj már észhez! Senki sem vesz észre téged. A két férfi sem, akik majd' összenyomnak. Senkit sem érdekelsz. Senkit! Észre sem vennék, ha egyszer csak eltűnnél. Nem lenne jobb nem gondolni semmire? Nem érezni fájdalmat, szomorúságot?

Nem! Itt lehet, hogy egyedül vagyok, viszont az irodában nem. Ott törődnek velem. Nem taposnak el, és figyelnek arra, amit mondok. Ott szeretnek. De a munkám lassan véget ér. Már csak egy feladat az Alvilági Irodában, és aztán...