Needed Me /Jikook ff./

45. rész

Jimin szemszöge. 

Idegesen jár a lábam a fekete Bentley Bentayga hátsóülésén, miközben izzadó tenyereimet szüntelenül próbálom szárazan tartani úgy, hogy folyamatosan a öltönynadrágomba törlőm őket. Ha tehetném, szórakoztatnám magam a sötétített üveg túloldalán elsuhanó tájjal és emberekkel, de sajnos a háborgó gondolataim túlságosan a rabjukká tettek és képtelen vagyok elszakadni tőlük. Újra és újra elismétlem az ügyvédek által felsorolt "menetrendet" hogy miképpen is fog zajlani ez a mai nap, hogy legalább az ne keltsen bennem további frusztrációt, hogy nem tudom ilyen téren mire számíthatok, ha már az miatt aggódhatok rendesen hogy maga a tárgyalás mit is hozhat el nekünk. 

Az utóbbi egy hónapunk -mióta felébredtem- teljesen az én rehabilitációm és a mai napra való felkészülés körül forgott. Előbbiben hamar sikerült eredményt elérnünk, ugyanis hála Dr. Han szakértelmének, majd Mr. Shin, a hazakerülésem utáni otthoni kontroljainak és tippjeinek az egészségügyi állapotom a mai napra szinte kifogástalan lett. Ugyan a sebhelyem még csúnyácska egy kicsit, és érzékeny is, főleg az időjárás változásokra, de legalább már képes vagyok komoly fintorgások nélkül is megmozdulni, illetve nem áll már fent annak veszélye sem hogy szövődménye lesz a lövésnek, ami hatalmas megkönnyebbülés mindannyiunk számára. A "mindannyiunk" alatt pedig tényleg mindenkit értek; Hoseok, Jungkook családja, Namjoon, Siwon szinte kivétel nélkül naponta látogattak, míg Taehyung, ha a munkája engedte, Moonbyul pedig akkor ha összetudtuk egyeztetni az Ő kezelését az enyémekkel. Igazán hálás voltam minden szeretetért, amit kaptam tőlük és el sem hittem, hogy milyen csodás személyeket kaptam az élettől ilyen rövid idő leforgása alatt. Ha valami, akkor ez igazán megérte azt a sok rosszat, amit átéltem. 

Amivel viszont már kicsit problémásabban haladtunk az utóbbi időkben, az a tárgyalásra való felkészülés volt. Hiába volt kézzel fogható bizonyítékunk a bántalmazásokra, illetve zsarolásokra, mivel én hülye kvázi "vele voltam" a tanúvallomásom szerint, így a bíróság valószínűleg nem igen fog adni az én szavamra, mivel Kwon ügyvédei egy féltékeny, érzékeny kapcsolatfüggőnek szeretnének beállítani, aki aranyásóként meglátta a jobb lehetőséget Jungkookban, és így próbálok szabadulni az "exemtől". Zseniális történet, amin nyilvánvalóan mindenki csak nevetne ha ismerne minket, de Junmyeon, a főnyomozó állítása szerint sajnos a bíróság nem fogja ilyen szórakoztatónak találni ezt. Ezenfelül Kwon és az ügyvédgárdája erősen ráállt arra, hogy a létező összes tanúnkat hiteltelenítse, magát pedig olyan patyolat üzletember fényében tüntesse fel, amilyennek még a közelében sem volt soha. És hiába hangzik mindez totál agymenésnek, sajnos nagyon sikeresek ebben a hadjáratban, ha hihetünk a nyomozó szavának. 

Mindezeknek köszönhetően a hangulat az autóban finoman szólva is feszült. Felemelem a figyelmem az útitársamra, a bal oldalamon ülő Jungkookra,  aki éppen a telefonján üzenget serényen járó ujjakkal. Megjelenése, mint mindig, most is kifogástalan és tekintélyparancsoló, de én mégis meglátom az arcán megbújó aggódás jeleit. Határozottan többet beszélgetünk már az érzéseinkről, mert mindketten beláttuk, hogy az egyik legnagyobb hiba, amit egymás, illetve a kapcsolatunk ellen elkövettünk az az volt, hogy elhallgattunk egymás elől olyanokat, amiket nagyon nem kellett volna. És hiába vezérelt minket minden jó cél, hogy megkíméljük a másikat, ez nem változtatott a tényen, hogy később ezek miatt -is- sérültünk meg mindketten. Így ezt felismerve, mindent megbeszéltünk már egymással, kezdve a nagyobb fejleményektől, egészen a legapróbb kis napi dolgokig, ami azt is eredményezte, hogy hihetetlen módon kiismertük a másikat. Már az eddig mindig fagyosnak, és érinthetetlennek tűnő arcáról is megmondom, az apró, idegen szemeknek észrevehetetlen jelekből is, hogy a párom bármit is pötyög, az nem javít a hangulatán. Így bár én sem vagyok jelenleg egy szerzetes nyugalmával megáldva, de igyekszem legalább Őt kicsit megnyugtatni.