Purgatórium. Koszos büdös hely, teremtőnk alibije a lelkek fájdalomba taszítására. Nem rossz, s nem is jó ember aki itt nyomorog szimplán csak szerencsétlen volt az élet minden zugának rejtélyeihez, nem hagyta nyugodni a bűn, a bosszú tüze ropogósra sütötte az arcát, de mielőtt robbant volna a halál elvágta az élet összegubancolódott zsinórját. S most mindent kezd előröl. Mintha ugyan azon a földön érne, porba, s sárga sárba taposva. De a halálrózsa átdöfi lelkét még egyszer, utoljára. Mí' fenséges is ez a sebhely hiszen tökéletesen forr majd össze az örök boldogságba. Most minden csendes. Egy kis pillangó sem zavarja meg. Üresen teng a purgatórium, mert mindenki szerint csak két ember létezik, a jó, s a rossz. S nézd ki végül bántott az emel ki a sírból. Nem ember s nem is állat,nagyobb és gyönyörűbb annál. Mert magához ölel, s végre kijutottál, senki sem áll a purgatórium csendes oltáránál. S talán olyan szenvedés volt ez mint a halál. Rendkívüli sebességgel elillant. A pokol is csendes, sikolyok hallgatnak el. S egy utolsó tökéletes vihar mi végig pusztít mindent a szürke poros tájon. Mint nyári zápor a szél s szürke felhők elillannak egyből. S kis fény szűrődik a mennyből. Te is látod? Látod őt, igaz? Ő, ki a halálrózsának is életet ad. Mert megmentett téged az örök szenvedéstől. Karodba fonódva felemelt a föld bugyraiból. Te is érzed a szíved ahogy meglágyul? A hatalmas követ mit ledobott magárúl? Érzed a fényt ahogy simítja a bőrödet? Ahogy vonz s taszít egyszerre magától? Ahogy fellebegsz az égbe, mintha átadnád. S tudod miért van? Mert legbelül.. Mindig is szárnyaltál.
