𝐄𝐯𝐞𝐫𝐲𝐭𝐡𝐢𝐧𝐠 𝐰𝐞 𝐧𝐞𝐞𝐝 / 𝑀𝑎𝑥 𝑉𝑒𝑟𝑠𝑡𝑎𝑝𝑝𝑒𝑛 / ²

𝐹𝑖𝑓𝑡𝑒𝑒𝑛 - 𝑃ℎ𝑜𝑛𝑒 𝑐𝑎𝑙𝑙

Lando Norris

Délután három felé voltunk, amikor zizgett egyet a telefonom. Ezzel nem is lett volna baj, ha épp nem sütit sütünk.

Max:
Tudnánk beszélni pár szót? Kérlek

Sóhajtva csúsztattam vissza  telefont a zsebembe. Miért velem akar beszélni?

- Baj van? - nézett rám egy pillanatra Ali  miközben a tésztát öntötte ki egy tepsibe. Nem is tudtam, hogy van tepsim.

- Nem, de 5 perce tudsz nélkülözni? Fel kéne hívnom valakit.

- Persze, most úgy is csak a sütőbe megy. A krém kész van szóval van szabad 20 perc, amíg megsül. - mondta.

- Okés. - bólintott, majd a kabátomért mentem és kiléptem a teraszra.

- Mi a bánat van? Miért nem Alit hívod? - szóltam a telefonba, miután felvette. Lehet egy kicsit agresszívra sikeredett a köszönés.

- " Nem akartalak zavarni, csak Zanekről akartam kérdezni. Azért, mert szerintem nekem nem venné fel. " - mondta a holland.

- Max lehetek veled teljesen őszinte? - kérdeztem sóhajtva.

- "Igen? " - mondta, bár inkább volt kérdés.

- Ali teljesen össze van törve. Azt kérdőjelezi meg már, hogy jó anyja-e Wyllnek. Max soha életemben nem láttam még senkit ennyire szomorúnak, mint tegnap este őt. Szerinte nem elég ahhoz, hogy jó anyja legyen Wyllnek és hogy mivel hozzád sem volt elég jó nem is lesz az. Önmagát kérdőjelezi meg és nem benned, hanem magában keresi a hibákat. - mondtam lassan és halkan, holott legszívesebben üvöltöttem volna. - Te tönkre tetted a legjobb barátom.

- " De amikor kettő vagy három napja beszéltünk egyáltalán nem volt ilyen. Szóba sem hozta ezeket a dolgokat. "

- Te megbeszélnéd ezt azzal az emberrel, aki miatt ezt érzed? - kérdeztem összébb húzva magamon a kabátot.

- " Nem. " - érkezett válasz. - " De akkor mit csináljak most Lando? " - kérdezte elkeseredetten.

- Nem tudom. Ötletem sincs Max. Egyáltalán mit szeretnél csinálni?

- " Én sem tudom Lando! " - kiáltotta, mire meglepetten tartottam el a fülemtől a készüléket.

- Tény is való, hogy jobb, hogy nem hívtad így fel Alit. Ő kérni fog konkrétumot Max. Van egy pici babátok az isten szerelmére! Legalább rá gondolj. - csattantam fel irtózatosan dühösen most már.

- " De Lando... " - kezdte, de nem fejezte be.

- Mi de Lando? - kérdeztem. - Verstappen mi de? - kérdeztem már ingerültebben, amikor semmi választ nem kaptam.

- " Én nem hiszem, hogy akar 0-24-ben egy gyerekkel foglalkozni. " - nyögte ki percekkel később.  

- Hogy mi? - fagytam le mind két értelmében a szónak.

- " Sajnálom, de így érzem. "

- Max ő egy pici baba, kell neki egy apa!

- " Akkor sem fog menni. "

- És miért nem?

- " Mert nem nekem való a gyerek nevelés. " - mondta.

- De még ki sem próbáltad! Egy hónapig nem bántál úgy vele, hogy tudd milyen lenne! - kiáltottam, miközben forogtam a fogas kerekeim.

- "  Tudom, de akkor is. "

- Max. - kezdtem egy nagy levegőt véve. - Te összejársz azzal a libával, akivel megcsaltad Alit? - kérdeztem, mert más értelmes opciót nem találtam arra, hogy miért ne akarna egy ilyen kis tündéri babának az apja lenni.

- Kurva nagy szerencséd van, hogy Woking ilyen messze van Monacotól. - csaptam rá a telefont, megkapva a válaszom. Nem tagadta le. Te jó isten!

A zsebembe süllyesztve a telefont mászkáltam fel-alá az udvaron, majd amikor rájöttem, hogy ez nem lesz jobb idegesen csörtettem be.

- Miért utazik az ember csak úgy egy másik városba egy pillanatról a másikra? - kérdeztem, miközben becsaptam az udvarra kivezető ajtót.

- Mert ott van dolga? - kérdezte Pierre.

- Nagyszerű mondjátok ezt, ha kérdezik miért utaztam Monacóba. - morogtam, miközben összeszedtem a tárcám és a kocsi kulcsom.

- Hé, hé, hé kölyök. - ugrott elém Daniel, mire csak szikrákat szóró szemekkel néztem rá. - Miért akarsz te Monacóba menni úgy, mint egy ideg beteg?

- Mert. - próbáltam kikerülni.

- Lando, mi a baj? - kérdezte Ali is közelebb lépkedve.

- Az, hogy az a paraszt, aki elviekben a gyereked apja nem akar gyereket, mert szívesebben kúrogat ribancokat, mint vállalna felelősséget és most ha végre engednétek elmennék hozzá beszélgetni. - forrtam a dühtől.

- Hogy mi? - kérdezte Ali döbbenten, elnyílt ajkakkal. A házban nem csak ő volt döbbent, hanem mindenki más is. Én ezt komolyan így közöltem vele?

- Ali. - nyúltam a keze után. Olyan volt, mint egy szobor. - Sajnálom nem így akartam elmondani.

- Ez igaz? - nézett fel rám könnyes szemekkel. Szomorúan néztem le rá, mire csak megrázta a fejét, majd a hajába túrt és idegesen felnevetett. - Azt hiszem jobba lesz, ha most felmegyek. - motyogta, majd hátat fordított és minden egyéb szó nélkül elviharzott fel.

- Basszus! - túrtam a hajamba. - Ezt jól elcsesztem, igaz? - kérdeztem.

- Annyira nem csak alpári módon közölted. - mondta Pierre. - De nagy valószínűséggel, ha ezt Dan vagy én tudom meg ugyan így reagáltunk volna.  - mondta a francia.

- Utána menjen valaki?

- Szerintem ne. Előbb had nyugodjon le és dolgozza fel. - mondta Daniel. - Pierre vigyázol Zanere? Addig elvinném Landot valahova. - mondat sejtelmesen.

- Persze, nagyon szívesen. - bólintott a francia.

- És ha én nem akarok menni? - kérdeztem.

- Akkor is jössz. Na vedd a cipőd. - csapott hátba.

^^

- Miért jöttünk ide? - kérdeztem. - Sőt hol vagyunk? -  kérdeztem, mert lövésem sem volt, hogy hova hozott. 

- Nem tudom, de a visszautat igen szóval ezen en törd a fejed. Inkább, majd azon, amiket kérdezni akarok.

- Miért, mi van? 

- Elsőnek mondjuk az, hogy mi van közted és Ali között? 

- Legjobb barátunk vagyunk, mi lenne? 

- Jó, oké. Akkor a következő kérdésem, hogy mit érzel iránta? Mert Isten az atyám rá, de itt van még valami és en merd azt mondani, hogy barátok vagytok, mert áthajtok rajtad és balesetnek álcázom majd! - mondta fenyegetően az ausztrál. Egy nagy sóhajt eleresztve néztem a csapat társamra. 

- Azt hiszem...

^^