• 𝒗𝒊𝒐𝒍𝒆𝒕 • [ᵃʳᵐⁱⁿ ᵃʳˡᵉʳᵗ ᶠᶠ]

2

Ismét reggel van. A nap fényesen süt be a szobába. A madarak hangja behalatszik. Gyorsan körül nézek, hogy történt e valami, de nem. Magam mellett megpillantom a már ébredező barátnőm. Nagyokat ásítva, de ő is felül az ágyon. Ahogy látom ő is észrevette, hogy semmi sem változott tegnap óta és egy nagy de fájdalmas sóhaj hadja el a szánkat egyszerre. Feállok majd a szobaajtó felé veszem az irányt, elfordírom a zárat - mivel Lilinek szokása bezárni - , lenyomom a kilincset és kinyitom azt.

Na amit akkor láttam, sosem felejtem el. Az biztos.

- Mi az? - kérdezi Lili, nem látom de lefogadom elég értetlenül bámul most rám. Mikor már jópárperc után sem válaszolok megelégszik vele, feláll és idejön.

Az történik, mint gondoltam.

Ledöbben. De még hogy..

- Mi a picsa.. - nyitom ki végül a számat. Döbbenetemben egyből visszahúzom az ajtót.

- Te teljesen hülye vagy?! - akad ki a mellettem álló. Én ugyan olyan döbbenten állok még mindig és a fejem fogom.

- Sikerült. - kezdtem bele - Sikerült, baszki. Ez kurvára sikerült! - kezdek el kiabálni.

- Én is látom! - örül meg ő is majd egyszerre hadja el a szánkat egy fangörcsnek köszönhető sikoly. - Nyissuk ki! - biccent az ajtó felé, majd egyszerre mentünk oda és fogtuk meg a kilincset. Egymásra néztünk és újra kinyitottuk az előttünk, minket elzáró csodálatos világ elől álló ajtót. Tátott szájjal néztünk ide-oda.

- Ne csak álljatok ott! Siessetek is, mert elkéstek! - hallottunk egy ismerős hangot mögülünk. Megfordultunk. - Még fel sem vagytok öltözve? - kérdezte mi meg döbbenten néztük az előttünk álló kopasz fiút. - Miaz? Van valami az arcomon? - kezdte el tapogatni az említett testrészt. Mi ismét csak összenéztünk, majd olyan szinten kezdtünk el mosolyogni, hogy szegény Conniet is megijesztettük. Megráztam a fejem majd Lili felé fordultam.

- Igaza van. Siessünk! - mondtam még mindig boldogan.

- Na ez a beszéd, Akira! - nem ertettem miért ezt a nevet mondta. - Látod Hotaru, ő rájött, hogy igen-igen lelesztek szidva ha nem jösztök. - fordult Lilihez. Nem értem. De ahogy látom Lili sem. Aztán leesett.

Connie kiment, itthagyva minket. Körbe néztünk. Már nem Lili szobályában voltunk hanem egy másmilyenben. A mellettem álló rám nézett értetlen arccal.

- Tudod a forgatókönyvbe nem az eredi nevünket írtuk. En ebben a világban Akira Takahashi vagyok. Te pedig Hotaru Yoshida. Érted? - magyarázom neki, mire bólint egy nagyot.

Miután felöltöztünk elindultunk reggelizni. Beletelt jó pár percbe mire odaértünk ahol mindenki más nagy nyugiban reggelizik. Mikor oda beléptünk a lélegzetem is elállt. De mikor megláttam, hogy az én drága szőkeségem integet nekünk jelezve, hogy oda üljünk. A szívem kihagyott egy ütemet. Olyan csodálatos. Élőben pedig még annál is aranyosabb, csodásabb és minden egyéb pozitív szó jellemző rá. Imádom.

Egyzserűen, Imádom.

Elkezdtem lassan elindulni hozzájuk, majd egyre gyorsabb és gyorsabb tempóban, már-már szaladva mentem oda hozzá. Ő már felállva integetett én pedig mikor már elég közel voltam hozzá, gondolkodás nélkül ugrottam rá egy kurva szoros ölelésbe. Szegénykém nagyon meglepődött, ideje sem volt reagálni.

- Istenem! Ha tudnád mióta vágyom én erre! - morogtam az orrom alatt, amit reméltem nem hall meg.

- T-tessék..? - kérdezett vissza. - Akira, én is örülök neked, de kérlek leszállnál rólam? Szétnyomod a hasam.. - nyögött fel egy kissebbet, és feleszmélve észrevettem, hogy a földön fekszünk, ő lent én pedig rajta és a könyököm tényleg a hasát nyomta.