Egy apró lépés feléd D. R BEFEJEZETT

Tizedik fejezet

April

A srác halálra rémisztett. A tekintete teljesen fekete és ijesztő volt. Érzékeltem, hogy a zsebéből valamit kivesz és nagy nehezen lenéztem. Egy bicska volt, amit az oldalamhoz tartott. Olyan félelem futott végig rajtam, mint amikor Luke mellett ültem az autóban azon a bizonyos estén. Sok idő kellett mire feldolgoztam a történteket, de az, hogy újra éreztem azt a félelmet, és stresszt, mindent előhozott bennem és a pánik teljesen eluralkodott rajtam. Könnyes szemmel néztem a srácra, aki ragadózó tekintettel vizslatott.

- Ha megmersz szólalni megszúrlak --közölte, de csak én hallottam a nagy zajban a szavait. A világmegfordult velem, ahogy az egyik felem a múlt egy kockáját idézte fel, míg a másik a jelenben tartózkodott egy mocskos alak karmaiban. A könnyem kicsordultak amikor a combom belső feléhez ért a kezével. Éppen egy könnyem kicsordult, amikor a srác hirtelen ráesett egy másikra, ezzel kikerült egy pillanatra a látószögemből. Daniel a következő pillanatban a padlón fekvő srác felé tornyosult, és úgy húzott be neki még egyszer.

- Ha még egyszer hozzá mersz érni kinyírlak! -dühöngött, én pedig sokkoltan álltam még mindig ugyan ott.

- Megértetted te rohadék? --rázta meg a srácot az inggallérjánál fogva. Hirtelen eszembe jutott a srácnál lévő bicska, és pont ekkor megpillantottam a srác kezében, ahogy Daniel oldalához közelít. Elkeserítő volt a tudat, hogy annyira lebénultam, hogy nem mozdultam meg csak álltam ott, majd hirtelen kicsavarta valaki a pasi kezét. Még pedig Charles Leclerc.

- Megakartad a haveromat szúrni? --kérdezte Charles dühösen, majd belerúgott a srácba és elhúzta onnan Danielt, aki újra megakarta ütni. Ricciardo ahogy felegyenesedett azonnal rám nézett, majd hozzám sietett. Ekkor döbbentem csak rá, hogy a könnyeim potyognak.

- Jól vagy? --fogta kezébe az arcomat, és hihetetlen, de olyan biztonság érzetett nyújtott, hogy azonnal hozzá bújtam. A mellkasához nyomtam a fejem és nem akartam elengedni. Megmentett és észrevette, hogy bajban vagyok. Segített azok után ahogy viselkedtem vele.

- Gyere, menjünk ki --simogatta meg a hajam, és egy csókot nyomott a fejem tetejére. Teljesen önkívületi állapotban lépkedtem Daniel mellett, és óráknak tűnt mire az éjszakába kiértünk.

- Jól vagy, April? --ismételte meg a kérdést Daniel, amikor leültünk az épület előtti padra.

- Nem --válaszoltam őszintén.

- Még is miért álltál szóba azzal a szeméttel? -kérdezte, mire a bambulásból kizökkentem, és valami a szöget ütött a fejemben. Háttal álltam Danielnek és nem láthatta, hogy mennyire kétségbe vagyok esve.

- Te nem is azért ütötted meg a srácot mert láttad, hogy bántani akar, ugye? --kérdeztem és a szívem összetört. Csak a saját önbecsülése miatt tette. Nem tudta lenyelni, hogy mást "közel" engedek magamhoz, őt pedig nem.

- A tömeg miatt nem sokat láttam --felelte, de rettenetesen óvatosan.

- Szóval miért tetted igazából? --száraz torokkal tettem fel a kérdést. Szerettem volna azt hallani, amit hittem pár perccel ezelőtt, de sajnos nem az volt az igazság.

- Elborult az agyam amikor megláttalak azzal a majommal --vallotta be.

- Értem --fújtam ki a levegőt, majd felálltam annak ellenére, hogy szédültem.

- Visszamegyek a hotelbe --mondtam kicsit meginogva, Daniel pedig azonnal mellém lépett.

- Veled megyek --mondta azonnal.

- Nem kell --ingattam a fejem.

- Most még is mit csesztem el? --kérdezte értetlenül.

- Semmit, köszönöm, hogy "megmentettél" --mutogattam idézőjeleket a levegőbe.

- Szóval ez a baj? --kérdezte ahogy hátat fordítottam neki.

- Nem tudhattam, hogy bajban vagy April! Ha tudtam volna már nem is élne --mondta és ezzel nem sokat javított a helyzeten.

- Az a bajom, hogy magad miatt ütötted meg, az egod miatt! Nem pedig értem --válaszoltam.

- April... --csak ennyit mondott, mert ennyit tudott... Igazam volt és ezt ő is tudta.

- Nézzük egymást levegőnek, az úgy is jól megy mindkettőnknek --mondtam végül, és elindultam az épülettől. A hotel egy kilométerre volt körülbelül, így a kivilágított utcán sétáltam végig. Daniel nem jött utánam, és igazából nem is bántam. Biztos voltam benne, hogy visszament ahhoz a libához.