Alvilági Iroda

6. Az a férfi

< Az osztályban >

Óriási bajba kerültem, amiért nem voltam tegnap suliban. Még mindig cseng a fülem a tanárnő kiabálásától. Következő alkalommal háromszor is átgondolom, ellógjam-e a napot. De ez sem szegi kedvem! Hiszen ma óriási bulit csapunk a szellemekkel.

Ledobom magam a székre, és Luke azonnal felém fordul.

– Eugene! Miért nem voltál tegnap? Történt valami? A tanár azzal piszkál, hogy rossz hatással vagyok rád.

– Minden oké. Megoldódtak a dolgok.

– Akkor most már elmesélsz mindent? – kérdi csillogó szemekkel. Úgy érti, hogy mindent mindent?

– Hát... – motyogom.

– Oké – bólint, mintha beleegyeztem volna. – Akkor ma suli után.

< A virágüzletnél >

– Szóval mi volt tegnap? – kérdi, miközben a szemafornál várakozunk.

– Emlékszel még arra az irodára, amiről meséltem?

– Ahonnan kirúgtak? Igen, emlékszem – bólint. Ránézek, és hirtelen elkap egy különös érzés, amit eddig még sosem éreztem. Luke kíváncsi arra, hogy mi történik velem. Aggódik értem, és ettől nagyon meghatódom. Eddig még nem bánt velem senki ilyen kedvesen. – Szóval? – kérdi elnyújtva, amikor észreveszi, hogy figyelem.

– Tegnap visszamentem oda.

– De nem azt mondták, hogy ne menj vissza? – ráncolja homlokát. Bólintok. – És rajtakaptak?

– Igen. Bár nem szidtak le. Annyira – húzom el a számat visszagondolva Főnök szavaira. – Mindenesetre igazad volt abban, hogy aggódtak értem. Tudod, nem igazán szeretem magam. Dadogok, unalmas vagyok, nincsenek barátaim, haszontalan vagyok. De mikor ott dolgoztam, végre úgy éreztem, szükség van rám. Az volt az első eset, hogy valaki megköszönt nekem valamit, vagy azt mondta, hogy jó voltam – mondom a talajt pásztázva. – Szóval mindent magam mögött hagytam és fejest ugrottam abba a munkába. Azt hiszem, a Főnök azt akarja, hogy tanuljam meg szeretni önmagam.

– És a hapsinak teljesen igaza van – mosolyodik el Luke. A szemafor a túloldalon zöldre vált, mi pedig elindulunk.

– De hogyan kéne szeretnem magam? Egyszerűen képtelen vagyok rá.

– Nehéz lesz.

– Ugye?! A Főnök adott még egy esélyt a munkához, hátha megtalálom magam közben.

– Szóval ma is mész? – kérdi. Válaszul csak bólintok. – Hát reméljük a legjobbakat – mosolyog rám biztatóan, én pedig visszamosolygok. – Merre tovább? Én átvágok a sikátoron – mutat a háta mögé.

– A metróállomásra megyek.

Ekkor egy férfi nekünk ütközik, majd megy tovább.

– Óha! – suttogom ijedten, amikor rájövök, hogy ez az a férfi. Tegnapról.

– Mi a baj? – kérdi Luke.

– S-semmi. Most már akkor megyek. Szia, Luke! – integetek, majd elindulok arra, amerről jöttünk.

– Jó hétvégét! Majd találkozunk.

Nem kéne szem elől veszítenem. Az az érzésem, hogy rémálmok gyötrik. Nem valami kedves fickó, de biztos nem érdemli meg, hogy álmok miatt szenvedjen.

< A virágüzletnél >

Mit fogok neki mondani, ha szemtől szemben leszünk? Nem gyötrik rémálmok? Leüt, még mielőtt kinyitnám a számat. Egyáltalán odamenjek hozzá? A tegnapi találkozásunk is nagyon jól sikerült.