A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

24. (A karácsonyi bál)

Sziasztok! 

Jól látjátok, ha jól számolom ez a harmadik fejezet, amit hozok nektek ezen a hétvégén. Boldog Valentin-napot Mindenkinek! (Kezét a magasba, aki szingli - *majd kiesik a padból, úgy jelentkezik* - Nekünk pedig Boldog Szingli Napot!)

* * *

A hintónkban két fürdőszoba volt, egy fiúknak és egy a lányoknak. Mint mindenhol, itt is az iskola kék színe dominált, a falakat barokkos csigavonalak mintázták. Két mosdókagyló volt beépítve, mindkettő kagyló mintájú, felette hatalmas tükörrel. A csap ott és a zuhanyfülkékben is kovácsoltvasból készült. Annyi esze legalább volt a tervezőknek, hogy a zuhanyt zárható, áttetsző ajtóval lássák el. Gyönyörűen megálmodott helyiség volt, az biztos, most viszont alig lehetett látni valamit is. A mi fürdőszobánk ajtaját valaki nyitva hagyta, már ömlött ki a gőz, így nemcsak bent, de a folyosón is alig lehetett látni a párától, ráadásul majdnem elcsúsztam a vizes kövön, amikor a pizsamámat fogva beléptem oda.

Azt, hogy ki kivel van legnagyobb barátságban, ezen az estén nem tudta volna egy kívülálló sem megmondani, mert minden hálófülke ajtaja nyitva volt, a lányok egymáshoz szaladtak át, vagy a lustábbak éppen csak átkiabáltak. Egymást sminkelték, fodrászkodtak, és segítettek egymásnak belebújni a ruhákba. Ahhoz, hogy a zűrzavar teljes legyen, a háttérben egy francia banda zenéje szólt, igaz, csak halkan. Ebbe a káoszba csöppentem én is bele, alig öt percig használtam csak a vizet, de ezalatt kétszer nyitottak rám a lányok. Mint mindig mindent, az öltözködést is én magam intéztem, a ruhám egy fogasra akasztva már készen várt. Fleur és Tiffany rontott be hozzám, amikor a hajamat igazítottam kontyba.

- Ó, de gyönyörű a hajad! - sóhajtott az előbbi. Még csak félig voltam készen vele, de elmosolyodtam, és megköszöntem neki. Úgy döntöttem, begöndörítem az egész hajam, elől néhány tincset hagytam göndörödni, oldalt pedig befontam, hátul pedig összefogtam. A végén rögzítettem, és Shafiq, akit igen, megint így hívok, akaratom ellenére csillámmal fújt tele.

- Ezt most miért kellett?! - fordultam felé, mire ő csak elvigyorodott.

- Segítek tündökölni - vont vállat, majd ásítást tettetett. - De ha nem kell...

- Nem szeretek kitűnni a tömegből - dörmögtem.

- Ez a te nagy estéd is! Ki kell használni minden pillanatot - okított Fleur. Végül is... igaza volt, nem?

Miközben a hajamat csináltam, a két lány egymást sminkelte, és a fiúkról beszélgetett.

- Én Philippel megyek - vont vállat a vörösesszőke. - Jó, csak... egyetlen roxfortos, vagy durmstrangos se hívott el - nyivákolta, és sértődötten grimaszolt. - Azért azt hittem, ennél több kérőt kell majd visszautasítanom - nevette el magát.

- Én egy hollóhátassal megyek - mesélte a vélalány. - Valami Robert... vagy Roger- legyintett. - Esetleg David?

- Nem Roger Davis? - valami rémlett, hogy van egy ilyen kviddicsjátékosuk. Fleur csak legyintett. - Szörnyűek vagytok! - Kivételesen nem csendesítettem le őket, hanem velük együtt nevettem. Aztán hirtelen az arcomra fagyott a mosoly, mert mindketten csípőre tett kézzel bámultak rám. Számonkérően.

- Na és ki a te lovagod? - kérdezte. Megráztam a fejem, jelezve, hogy nem árulom el. - Akkor legalább annyit mondj el, hogy sikerült-e!

Tudtam jól, mire gondol. Arra, amit a roxforti lánymosdóban beszéltünk, arról, hogy elkezdett érdekelni egy Roxfortba járó fiú. Azt mondtam akkor Shafiq-nak, hogy szeretnék vele menni a bálba, de nem tudom, hogyan alakul majd a dolog. Fleur értetlen tekintetét látva elmosolyodtam, a kérdezőnek pedig biccentettem egyet.