✔ || 𝗯𝗲 𝗳𝗿𝗶𝗲𝗻𝗱𝘀

𝘦𝘯𝘥𝘪𝘯𝘨.

nineteenth || 19.

sírásom alig hagyott alább, sok perccel később sem, amikor is hiába tudtam, hogy bármikor itt lehet joochan. igazából nem tudott érdekelni, hogy látni fogja az itthoni ruháimat, a kócos hajam vagy a szétsírt szemeimet. valamilyen szinten tényleg szerettem youngtaeket, hiába alakultak így a dolgok, ezért rosszul esett, hogy alig telt el egy kis idő és már volt valakije.

a telefonomat szorongattam a kezemben, amikor valaki - joochan - erőteljes kopogással jelezte, be szeretne jönni. lassan felkeltem a kanapéról és éveknek tűnő másodpercek múlva kinyitottam joochannek az ajtót, néhány szipogás után.

"szia, hoztam neked nute-" kezdte, ahogy meg akarta emelni a szatyrot, mire én csak szorosan átöleltem, fejem mellkasába fúrva. "-llát" fejezte be suttogva, és a szabad kezével átkarolta derekamat.

"gyere" engedtem el nem sokkal később és arrébb álltam, hogy be tudjon jönni, ahogy szemeimet törölgettem a pulcsim ujjaival.

"semmi baj" tette le a konyhapultra a szatyrot, majd elém állva adott nekem egy zsepit. "nekem amúgy is gyanús volt a srác" vont vállat, mire felvontam a szemöldököm és kifújtam az orrom.

"örülök, hogy ilyen okos vagy, joochan" motyogtam, kidobva a zsepit. "mondtam, hogy ne hozz semmit" mértem végig a nagy szatyrot.

"nutella, fagyi, pár cd, egy csomag zsepi meg pár random csoki és gumicukor" vont újra vállat lazán, majd magához húzva újra megölelt. "minden rendben lesz. én itt vagyok neked" támasztotta meg állát a vállamon és hátamat kezdte simogatni.

"csak tudnám miért" haraptam alsó ajkamba, nehogy újra elsírjam magam.

"ezt most meg sem hallottam" engedett el és homlokon puszilt. kivette a cd-ket és a kezét nyújtotta felém. "gyere, nézzünk valamit" mosolyodott el.

abban a pillanatban, ahogy rám mosolygott, elhittem, hogy tényleg minden megoldódhat, ha ő itt van. lassan fogadtam el kezét, ő pedig a kanapéig húzott és leültetett rá.

"kapcsold ki" bökött a telefonomra, amin mellesleg még mindig az az instagram poszt volt látható. "vagy elveszem" emelte fel mutatóujját, figyelmeztetve.

felé fordítottam a telefont kijelzővel és megnyomtam a kikapcsoló gombot, ő pedig biccentve nyomta meg az ikont, amivel leállíthatja a telefont.

"mit nézünk?" kérdeztem törökülésben, a dohányzóasztalra téve telefonomat.

"fogalmam sincs, az összesnek ugyanolyan a tokja" teljes krízisben nézett rám, mire majdnem elnevettem magam.

"de ha valami romantikus dolog lesz, haza is mehetsz" dőltem hátra, ujjaimmal a lábszáramon dobolva, ahogy vártam, hogy végre leüljön mellém.

"én a horrorban bízok, nincs szerintem romantikus filmem" vakarta meg tarkóját és végre leült mellém.

mint kiderült, mese volt. pontosabban, joochan szavaival élve ez egy olyan animációs film, amit nem gáz, ha mi is megnézünk, így végül nem cserélte ki a cd-t.

a mese, vagyis animációs film már egy húsz perce biztosan ment, amikor megéreztem a mellettem ülő kezét a vállamon. joochan a legnagyobb nyugodtsággal karolt át, én pedig nem csinálva belőle nagy dolgot, nekidőltem.

"remélem holnap már úgy jössz be a suliba, hogy nincs szét sírva a fejed. mármint engem nem zavar, így is nagyon aranyos vagy, de pár embernek egészen zavaró lehet. plusz ez a tag gyerek nem ér annyit" magyarázta le sem véve a szemét a képernyőről.