Egy apró lépés feléd D. R BEFEJEZETT

Tizenharmadik fejezet

April

A taxiban ülve előtört bennem a keserű ideg. Mit fognak anyáék szólni Danielhez? Kedvelni biztos nem fogják, de legalább előtte nem mernek majd üvölteni velem. Ennyiből tartottam jó ötletnek, hogy velem jöjjön.

- Szóval mesélsz? --fordult felém Daniel.

- Hát, ha pár napig itt leszel úgy is tudnod kell mi a szituáció -sóhajtottam, pedig nem akartam beavatni az életembe. Nem azért, mert nem bíztam benne, csak utáltam beszélni az egészről.

- A gimiben egy hülye picsa voltam, és ez az egyetemen sem változott egy ideig... Majd rájöttem, hogy üzletiág helyett inkább újságírással foglalkoznék. Titokban átjelentkeztem másik szakra, és még a barátom Luke sem tudott róla egy ideig. Amikor pedig megtudta, kiakadt rám és hamar el is árulta a szüleimnek. Azzal vádoltak, hogy kifordultam magamból mert nem azt teszem, amit ők akartak --mély levegőt vettem itt majd folytattam.

- De nem is ez volt a változásom, és a menekvésem fő pontja, mert ez a családunkon belül zajlott... Hanem Luke negyedik év elején egy buliban teljesen beállt, minden áron haza akart vezetni --az emlékek hirtelen bevillantak a szemem előtt, és a mellkasomban a visszatért a szúró érzés.

- Mondd, hogy nem szálltál be mellé --nézett rám Daniel könyörgő tekintettel.

- Szerinted? Szerelmes voltam belé, és mivel nem bírtam visszafogni inkább beültem mellé --néztem rá homályos tekintettel.

- Neki ment egy fának, és kizuhantam az autóból --igazából itt be is akartam fejezni, még ha ezután is jött volna a lényeg.

- Vele mi lett? --Danielen láttam, hogy lesokkolta a történetem.

- Csak enyhe agyrázkódása lett -feleltem, mire Daniel feszültebbé vált.

- Majdnem megölt --akadt ki mire észrevettem, hogy befordultunk az utcánkba.

- Ez már a múlt a lényeg az, hogy két hónapos kóma után felébredtem és mindenki engem hibáztatott amiért engedtem Luke-ot vezetni --fejeztem be a történetemet, és a taxi megállt a sötétkék színű emeletes ház előtt. Ebben az utcában minden ház majdnem egyformán nézett ki, csak a színük volt más. A gyomoridegem erősen csapott meg és Danielre néztem, aki még a hallottakat emésztette.

- Kómában voltál? --kérdezte teljesen sokkoltan.

- Igen, de már jól vagyok! -feleltem, majd kiszálltam a taxiból. Daniel követett és kivette a csomagjainkat.

- Mindenre számítottam csak erre a sztorira nem --mondta őszintén, mire felsóhajtottam.

- Azért meséltem el mert belépsz ebbe a diliházba, és felkell készülnöd mindenre --mondtam egyszerűen.

- Kezdjek félni? -kérdezte, mire rá néztem és válasz nélkül elindultam a bejárat felé. Éppen, hogy az ajtó elé értünk, amikor az ajtó nagy lendülettel kinyílt és anyát pillantottam meg.

- April... --kezdte volna, majd a mellettem álló magas srácra nézett és teljesen lefagyott. Láttam rajta mi zajlik éppen a fejében, ahogy össze akarja rakni a nem létező képet.

- Szia anya -köszöntem, mire rám nézett.

- Sziasztok --köszönt sokkoltan, majd beljebb engedett minket és közben kinézett az ajtón mintha attól félne, hogy valaki meglátott minket Daniellel.

- Anya ő Daniel... Daniel ő az anyukám -mondtam, mintha ez nem lenne egyértelmű.

- Mrs. Morgen --nyújtott kezet Danielnek, aki mosolyogva, mint mindig mutatkozott be.

- Szólhattál volna, hogy vendégünk lesz --nézett rám anya és szinte ölni tudott volna a tekintetével.

- Nem volt időm --vontam vállat, mivel nem akartam belemenni abba, hogy Daniel gépével történt valami, és ezért marad itt nálunk.

- Mutasd meg a vendégszobát Danielnek --mondta anya.

- Jó --indultam fel a bejárat melletti lépcsőn, és olyan volt mintha hónapokkal ezelőtt hagytam volna mindent hátra. Ahogy felértünk a bézs színű folyosóra befordultam a legelső ajtón, ami a vendégszoba volt.

- Úgy látom minden van itt szóval, ha még is hiányzik valami szólj --néztem körbe a fehérfalú szobában.

- Rendben, köszi -sóhajtotta, majd leült az ágy végére és hátra dőlt.

- Lepakolok a szobámban --indultam ki a folyosón hagyott csomagjaimhoz majd elindultam a szobához. Minden ugyan úgy állt a lila falak között, mint ahogy hagytam. A fehérszekrényem üresen állt, teljesen látszott rajta, hogy menekülve hagytam hátra a szobámat.

- Beszélhetnénk? --lépett be anya mögöttem, majd becsukta az ajtómat.

- Anya, ne! --kértem mivel tudtam, hogy robbanni készül.

- Még is ki ez? Hogyan állíthatsz haza egy idegen férfivel? Luke, apád és a város mit fog ehhez szólni? Én nem ilyennek neveltelek! --kelt ki magámból.

- Ő csak egy barátom -sóhajtottam, és a szekrény mellé állítottam a bőröndömet.

- Nekem ezt mondhatod, de mindenki mást fog hinni! --a hangját kezdte felemelni, amit rühelltem.

- Nem érdekel ki mit hisz --közöltem egyszerűen.

- Vissza akarom kapni a lányomat --jelentette ki, mire lassan felé fordultam.

- A balesetben elveszítetted -mondtam, majd kiviharoztam a folyosóra és a vendégszobához léptem. Daniel éppen átöltözött amikor beléptem az ajtón, de persze ezt mind úgy tettem, hogy nem kopogtattam.

- Nem hittem, hogy ilyen gyorsan visszajössz --nézett rám vigyorogva, majd lassan lefagyott mosoly az arcáról.

- Mi a baj? -kérdezte, mire megingattam a fejem és az ablakhoz léptem, ahonnan kilehetett látni a kertre.

- Minden -sóhajtottam, és közben éreztem, hogy Daniel mögém lép. A hátamat kellemes melegség árasztotta el, annyira szerettem volna a mellkasának dőlni.

- Hallottam, hogy anyud kiakadt -mondta, mire oldalról felnéztem rá.

- Komolyan a szobámból áthaladszódott? --hitetlenkedtem összefont karral.

- Egy kicsit igen --lépett még közelebb, mire a fejem a mellkasának ütközött.

- Elmenjek? Tudok foglalni szobát --hajtotta le a fejét egy kicsit, ezzel az arcomhoz érintette az orrát, amitől a bizsergés végig szaladt a testemen és furcsa békességet éreztem.

- Nem kell --néztem fel rá, mire az ajkaink túl közel kerültek egymáshoz.

Instagram: mihalikdkamilla_iroioldal