Oldalak között

54. rész

Anna szemszöge

Amint a többiek elhagyták a szobát szembe fordultam Warddal, de még nem szoltaltam meg. Még mindig össze vissza kavarogtak az emlékek és a gondolatok a fejemben és ez a beszélgetés sem segít a helyzetemen.

– Ezek szerint emlékszel.– szólalt meg ő először.

– Igen– bólintottam.

– Figyelj, ha tudtam volna hogy Hale mit tervez...– kezdett bele, de közbe szóltam.

– leállítottad volna... Tudom. De nem tudtál mit tenni. És ha a kellős közepén állítottad volna le őket akkor a pozíciódat veszélyeztetted volna.

– Tudom, de talán jobb lett volna. Akkor nem kellett volna annyi szörnyűséget tenned és átélned.

– Te is tettél már hasonlókat. sőt. Rosszabbakat is.– mondtam, mire állkapcsa megfeszült.

– Igen, és éppen azon vagyok hogy javítsak a helyzetem. Már amennyire lehet. És nem akarom, hogy ugyazon kelljen átmenned, mint nekem. És amúgy is, ha az én példámat akarod mentőövként használni, akkor eléggé rossz eszközt használsz.

– Megértem, hogy csak jót akarsz nekem, de már nem tehetsz semmit! Most már ezzel kell együtt élnem. A sikolyokkal, amik folyamatosan a fejemben viszhangzanak és a véres kezem víziójával.– mutattam a fejemre, majd a kezemre– de egyébként is. Te remek úton vagy a megváltás felé. Kezdetben velem, majd a csapattal és most itt van William is.

– örülök hogy így gondolod, de ez neked nem könnyíti meg.

– Tisztában vagyok vele.– hajtottam le kicsit a fejem, de pár pillanat múlva vissza emeltem, hogy a szemébe nézhessek– de majd csak túlélem valahogy.

– Gyere ide.– tárta szét karjait, majd megöleltem. Jól esett hogy egyikük sem ítél el, de a bűntudatom attól függetlenül még folyamatosan kínozni fog.– majd idővel minden rendeződni fog.

– Reméljük...– válaszoltam elhaló hangon, mert még magamban sem voltam biztos.

– Figyu, híreink vannak!– robogott be Nolan, mire felé kaptuk tekintetünk– Daisyék felbukkantak!

Egyből újra össze néztünk, majd egyszerre szólaltunk meg:

– Akkor ne késlekedjünk!

Összeszedtük gyorsan a cuccainkat és a megadott koordinátákra mentünk.

***

Már majdnem a célállomásnál jártunk, amikor Nolan leült mellém.

– Biztos menni fog?

– Túlélem.– vágtam rá röviden.

– Azt elhiszem, de nem ezt kérdeztem.– fordított szembe magával– nem baj ha nem vagy jól.

– Figyelj!– néztem rá szigorúan– tudom, hogy csak segíteni akarsz, de nem kell folyamatosan a nyakamban lihegni! Ha beszélgetni támad kedvem tudom hová menjek, de jelenleg meg tudok birkózni vele egyedül is. És egyébként is. Általában nem te vagy a 'kívül kemény vagyok, belül szenvedek' személy?– akadtam ki, de rájöttem hogy talán kicsit sok voltam, így vonásaim megenyhültek.– bocsi.

–Semmi baj.– vágta rá semleges arccal– megpróbálok kevésbé sok lenni. Csak tudod...

– Tudom.– néztem rá mindent mondóan– de arra még nem állok készen. Ahhoz érzelmileg még jobban össze kell szednem magam.

– Persze, megértem.– biccentett, majd arrébb sétált készülődni.

Mikor már én is készen voltam, hirtelen csapott belém az ötlet.