+18

1K 29 8
                                    

Lucius Malfoy magabiztosan sétált át a termen, a muglikra ügyet sem vetve. A kiszemelt asztalhoz érve, egy nonverbális varázslattal elriasztotta az undorító férfit, majd elégedetten leült a felszabaduló helyre.
Rendelt magának valami italt, amit úgysem fog meginni, majd a szemeit a színpadra függesztette, ahol egy fiatal fiú vonaglott szinte már pucéran.
Elfogta az undor. Nem is érti, hogy mit élvezenek az emberek ezen a helyen.
Ő előszőr persze nem önszántából tévedt a bárba egy évvel ezelőtt. Még bőven dúlt a háború, és ez volt a legbisztonságosabb hely egy titkos találkozóhoz.

A háború befejezése előtt Perselus lebukott mint kém. Utána a fia és a saját jövője érkedében úgy döntött, hogy átveszi a férfi helyét. Már túl voltak néhány találkozón, mikor néhány eszesebb halálfaló elkezdett
gyanakodni.
Perselus, higy megelőzze a bajt, azonnal egy másik helyszínt keresett. Úgy gondolta, senkivel nem fognak találkozni a varázsvilágból, egy olcsó mugli lebujban.

Luciust elmélkedéséből az emberek felhördülése szakította ki. Megjelent végre a színen, aki miatt hosszú ideje visszatér erre a lepratelepre.

A színpadot uraló fiatal férfi ugyanolyan csodálatos volt mint mikor először meglátta. Azzal a külömbséggel, hogy most tudta, hogy nem kell beállnia a licitálók körébe, akik az ágyukba akarták a tüneményt.

A fiatal olyan erotikusan táncilt a színapdon, hogy sokan csak szájtátva nézték a karcsú test vonaglását.
A uene egyre erotikusabbra váltott, és a ruhák is szép sorban kerültek le a színpadon táncolóról. Mielőtt a falatnyi kis alsó is lekerült volna a férfiról, a színpadot elnyelte a sötétség, a nyálcsórgató banda pedig tiltakozva felhördült.

Lucius elégedetten állt fel az asztaltól, és indult el a hátsó szobák felé.
Ahogyan a folyosón ekhaladt a zár szibák mellett, a kiszűrődő nyögések csak mégjobban feltüzelték a vágyát, így gyorsabb tempóra váltott.
A szokásos szobájukhoz érve már szinte szűkölve nyitott be, ahol az ágyon kinyújtózva várta a legerotikusabb férfi akit valaha látott.

A nyúlánk test kinyújtózva feküdt a vörös ágyneműn.

Az ágyat bitorló éppen magát kényeztette. Amint feleszmélt, hogy a vendége megérkezett, azonnal csábító mosollyal üdvözölte. Saját maga kényeztetését persze nem hagyta abba.

Az egyik kezével elkezdte a nyakátolkezdve egészen a Lucius által áhított rózsaszín kis lyukig végigsimítani magát.
Amint az izomgyűrűhöz ért, széles terpeszbe húzta a lábait, hogy a szőke férfi jól láthassa a ténykedését.
Először csak körözött egy kicsit a lyuk körül, majd hirtelen két újját magábacsúsztatta.

Ezt már nem bírta ki egy hangos nyögés nélkül, amitől Luciusnál elszakadt a cérna, és a fiatalabbra vetette magát.
Mindkét férfiben eszeveszett vágy tombolt. Egy idő után már a simogatások és a csókok vadállativá váltak. A vágy teljesen elvette az eszüket, és szinte véresre karmolták egymást élvezetükben.

Az extázis nem váratott sikáig magára. Ordítva adták egymás tudtára a kielégülésüket.
Lucius pár percig még heverészett, hogy összeszedje az erejét, majd lefördült partneréről.

-Ez valami hihetetlen volt. - mondta majd a kissebb testet magához húzva próbálta a zakatoló szívét csillapítani.
-Mint mindig. - mondta párja, majd a szőke szíve fölé adott egy csókot. Szerette a férfit, pedig csak lopott órák jutottak számukra, de  ez nem számított.
-Gyere haza velem!
-Mi? - kapta fel a fejét.- Nem megyek! Higy gobdoltad? Az egyik szobában a feleséged, a másikban pedig én??
-Elváltam.
-De miért?
-Mert nem bírom tovább nélküled. Szóval Harry Potter, hazajössz velem?
Harry teljesen meghatódott, már beletörődött, hogy ő csak egy mocskos titok Lucius számára.
-Haza.

Ezt csak egy kis szösszenetnek szántam. Vannak ötleteim a folytatására. Folytassam?

Hazajössz velem?  Место, где живут истории. Откройте их для себя