Én NEM vagyok a rajongód! /Finn Wolfhard ff. /

Huszonötödik Fejezet - Hagyd megtörténni

Scharlett sofőrje eszméletlenül komolyan vette azt a kijelentést, hogy siessünk. Útba ejtjük a hotelt is, hogy beszélni tudjak Noahval. Már ki is találtam, hogy mit fogok mondani.
-Megérkeztünk - fordult hátra az ősz hajú, volán mögött ülő Rob.
-Nagyon köszönöm! Ígérem gyors leszek! - intettem, majd berohantam a hotel aulájába, onnan pedig fel, egyenesen Noah szobájához. Csupán kettőt kellett kopognom, azonnal kinyílt az ajtó. Még bele se kezdtem, Noah máris megszólalt.
-Hála istennek. Tudtam hogy megjön majd az- itt tartott, amikor mutatóujjam a szájára szorítottam csak, hogy elhallgasson végre.
-Most hagyj egy kicsit engem beszélni, jó? - Kérdztem, mire Noah értetlen tekintettel ugyan, de bólintott. - Legtöbbször én vagyok az a lány, aki nem valami merész. Az, akit hidegen hagynak az olyan dolgok mint párkapcsolat. És nem tagadom, akkor ott a sikátorban valóban megdobbant tőled a szívem. Nagyon is. Ám azt szokták mondani, amint megtudtam, hogy bele kell szeretnünk a megmentőnkbe, hogy megérezzük milyen biztonságban lenni. Én megtapasztalhattam ezt akkor. Örültem, hogy megoszthattam veled a gondjaimat. Hogy megnyílhattam neked. Nagyon jó volt...de sajnos elmúlt. Megcsókolhatsz. Ezerszer is. De nem hinném, hogy változtatni fog az érzéseimen. És igazából baromira de hálás vagyok neked! Kellett ez a kis megkavarodás! Kellett, hogy végre rájöjjek: az otthon nem ott van, ahol felnőttünk. Ahol egy ház áll, hanem ott, ahol az érzéseink laknak. Az én érzéseim pedig már valaki más szívében élnek. Nagyon úgy tűnik, hogy viszonozva vannak! És tényleg utálom magam amiért ennyire szánalmasan kihasználtalak - ezúttal viszont ő hallgattatott el azzal, hogy befogta a számat.
-Sophie. Nem fogok hazudni: ez baromi sok így. De értelek. És ha már ennyire őszinték vagyunk, én jól éreztem magam Evyvel. És amikor megcsókoltalak téged, jó volt az is, de mintha helytelen lenne. Valószínűleg teljesen igazad van, és amit érzünk az nem szerelem. Sokkal inkább erős baráti kapcsolat. Tudod...a közös trauma.
-Akkor lehetünk barátok is?
-Szeretném, hogy barátok legyünk. De ehhez nekem most idő kell - mosolyodott el, mire én is vigyorogni kezdtem. - De most menj! Ne hagyd hogy a lovagod amilyen fehér lovon érkezett, olyanon is ügessen el! - kiáltotta, ahogy egyre távolodva futottam. A folyosó végén még hátrafordultam és intettem. Barátok. Igen! Szeretném ha lennének barátaim!

Rekordsebességgel ügettem vissza a bejárat felé, majd trappoltam ki a fotocellás ajtókon. Bepattantam a kocsiba.
-Hogy ment? - Érdeklődött azonnal Scharlett.
-Jól...Fájt neki, de nem akart visszatartani.
-Ő a te érdekedet nézte...
-Amiért rettentő hálás vagyok - zártam rövidre a beszélgetést. Alig bírtam már a sok stresszt. Mindent fel tettem egy lapra. Lemondtam Noahról, ami így volt helyes, hogy cserébe Finnel lehessek aki reggel még szeretett, ám abban hogy most is szeret-e nem vagyok biztos. Majd meglátjuk.
-Ez az! - Kiáltottam fel, majd se szó se beszéd kirobtottam a kocsiból, s egyenesen rohantam be a botíves kapukon, hogy mihamarabb Finn apartmanjához érjek. Bevettem a kanyart, ahol a sok növény volt, és szinte már fénysebességgel rohantam. A futás nem az én sportom, magyarán ki nem állhatom. Sose voltam jó benne, és ez sosem zavart. Ám most, mégis fejvesztve rohantam a ház felé, melynek ajtaját épp most nyitotta ki az általam keresett göndör hajú, magas fiú. Úgy ugrottam a karjaiba, hogy még egy pislogásnyi ideje sem maradt. A szelektív hulladék kiesett a kezéből, én pedig csak öleltem. Fejem szorosan a nyakhajlatába fúrtam, miközben a könnyeim is eleredtek.
-Finn! - kántáltam. -Sajnálom! Úgy sajnálom! Mindent! - Finn karjai ekkor váratlanul fonódtak a derekam köré.
-Sophie! Azt hittem elvesztettelek! - Suttogta a fülembe. Pár perc múlva viszont letett, és számonkérő tekintettel meredt rám. Igaz is. Ha minden simán ment volna az túl könnyű. De ezért most képtelen vagyok haragudni. Megérdemel egy magyarázatot.
-Finn - vettem egy nagy levegőt, majd elkezdtem a fejben már összeszedett mondandómat. - Én vagyok az a lány. Az aki sose fog Bungee jumpingolni. Aki nem fogja minden nap minden egyes percében azt hajtogatni hogy mennyire szeret. Én az a lány vagyok, aki nem tudja kifejezni az érzéseit. Akinek nem volt része igazi szerelemben. Legyünk őszinték. Apám bántotta anyámat. Sosem akartam magamnak bevallani, de ez így volt. Nem véletlenül ült a sitten. Nekem nem voltak olyan történeteim hogy a szüleim mennyire szeretik egymást. Két húgom van. Nem lehettem mindig a középpontban. Anya nem foglalkozhatott mindig az én gondjaimmal. Ezért nincsenek barátaim, sem pedig tartós kapcsolataim. Nem tudom megfelelően kimutatni az érzéseimet. De ez nem azt jelenti, hogy nincsenek. - Töröltem le az első kibuggyanó könnycseppet. -És tényleg sajnálom, hogy nem vagyok egy álombarátnő, nem bírom az alkoholt, nem tudom minden percben világgá kürtölni az érzéseimet, az instagram fiókomon egyetlen egy képem van az is egy napraforgós mezőről...De attól még igenis Szeretlek! És ne aggódj Noah és közöttem nem történt semmi. Megcsókolt, de én véget vetettem neki. Semmi egyéb. Úgyhogy kérlek bocsáss meg! És mondd hogy még nincs késő, és szeretsz! - Kérleltem keservesen.
Ekkor Finn az ujjait az állam alá vezette, majd feljebb emelte a fejemet.
-Ne gondold túl Sophie. Csak hagyd megtörténni! - Suttogta majd megcsókolt. Az ő puha, édes párnácskái finoman, ám annál nagyobb vággyal keveredve csókolták az enyémeket. Aztán Finn lihegve elvált. - Szeretlek - súgta az ajkaimra. -És akkor is itt leszek veled, melletted amikor szentül fogod hinni: nincs rám szükséged. Nem érdekel mennyire bírod a piát. Vagy egy nap hányszor becézel. Az se zavar ha nem mondod minden nap, hogy szeretsz. Csak ne kelljen még egy éjszakát úgy eltöltenem, hogy te nem vagy mellettem.
-Nem kell majd. Soha többé. Önként varrom magam a nyakadba, és megyek mindenhová ahová te is. Mert ott az én otthonom. Melletted. - Suttogtam én is meghatottan, majd lábujjhegyre állva ismét szenvedélyes táncba hívtam az ajkainkat.
-Gyere, vacsorázzunk - invitált be Finn, miután elváltunk, én meg mint a szerelmes kisbárány követtem őt, de még mielőtt még átléptek volna a küszöböt visszahúztam.
-Szeretlek - mondtam határozottan, mire Finn arca felragyogott, majd szorosan magához vont egy ölelésre.
-Én is - puszilt bele a hajamba. -Mindennél jobban.

Bent aztán megvacsoráztunk, Finn szólt valami légből kerített alkalmazottjának hogy hozza át a cuccaimat a hotelszobából az apartmanjába, én pedig jóízűen majszoltam a Finn által készített melegszendvicset, amiből aztán magának is készített egy adagot, így már ketten majszoltuk. Evés közben megnyitottam az instagramot, és kikerestem Scharlettet. Majd elküldtem neki egy like jelet és egy szívekkel körülvett emojit. Cuki.
-Van kedved filmezni? - Kérdezte hirtelen a mellettem falatozó göndör.
-Nekem mindig van. 2 feltétel.
-Ne legyen Horror. És talán bújjunk össze?
-Módosítom. 3 feltétel. A harmadik, hogy legyen popcorn - mondtam vigyorogva, majd bekaptam a melegszendvicsből megmaradt csücsköt.

-Nem fogok "A fiúknak akiket valaha szerettemet" nézni! Túl nyálas!
-De a lányok odavannak az ilyesmi nyáltengerért, nem?
-Többnyire. De azt a film trilógiát én tényleg szívemből gyűlölöm - bosszankodtam.
-Oké. Mi a helyzet akkor a... - kapta ki a kezemből a távirányítót, ám én szinte azonnal visszacsórtam.
-Tudom! A "Miutánt" fogjuk nézni!
-Jaj ne. Azaz a Hardin Scottos, nem?
-Dede - bólogattam, majd a popcornos tálat az ölébe véve és Finn vállára dőlve indítottam el a filmet. Sokat ugyan nem láttunk belőle, mert félúton Finn elment mosdóba, kiborult a popcorn, majd szintén Finn összetörte a vizes kancsót. Úgyhogy a film folytatása helyett inkább kiültünk az erkélyre, és csak bámultuk az eget, amint a korláton támaszkodtunk.
-Várom a holnapot - szólaltam meg hirtelen.
-Miért?
-Mert újra látni akarom a napot. Akkor tudom, ez a mostani nyugalom, nem csak illúzió.
-Nem. Ez nem illúzió - mondta Finn, és lágy csókot hagyott a számon, hogy bebizonyítsa.
-Menjünk aludni - mondtam végszóul, majd beléptem a lakásba. Mire Finn, is belépett, már kész voltam a fürdéssel, és a fogmosással.
-Mi volt ennyi idő? - Hajoltam fel a könyvemből, amit most találtam meg az áthozott cuccaim között.
-Írtam a bátyámnak, hogy minden oké, mindent megbeszéltünk. - Biccentettem, és Finn már bújt volna mellém, ha nem lököm vissza.
-Fürdő! Nem jössz be az ágyba koszosan! - Fenyítettem meg, ő pedig nevetve visszafordult. Kis idő múlva pedig ismét megkísérelte a lefekvést, ezúttal sikerült is neki. Leoltottam a kislámpát, és szorosan Finn karjaiba vackoltam magam.
-Aludj jól! - Mondtam halkan.
-Reggelig maradj a karjaimban - suttogta vissza.
-Ne aggódj! Jó pár éven keresztül minden reggel ott találsz majd - azzal mind a kettőnket elnyomott az álom. De még előtte rájöttem: Aznap. Tegnap este. Finn karjait hiányoltam. A göndör hajat. A nyurga testalkatot. A kellemes illatát. És ez így volt rendjén.

Sziasztok! Ahogy ígértem, itt is van a rész. 😌💞 Ne haragudjatok, hogy csak most sikerült kiraknom, kicsit megcsúszott a napirendem. Segítés után beszaladtam a barátnőimmel az Árkádba, aztán pedig egy ilyen béna busz jött, így párszor kishíján majdnem bevertem a fejem és kiesett a kezemből a telefon. De azért mégis meg tudtam írni épségben (az autocorrect hibákért ne haragudjatok, rettenetesen fáradt vagyok, keveset aludtam, korán keltem, reggel óta talpon vagyok, úgyhogy egyszerűen nincs energiám újra átolvasni)
Viszont ezzel egyidejűleg egy szomorú hírt is kell közölnöm. A történet hamarosan véget ér. Már csak a Final fejezetek vannak hátra, amik egy évekkel később játszódó (ismeretlen számú) részekből álló epilógus. Ezek majd szintén ehhez a könyvhöz lesznek publikálva.
Deeee természetesen, ha van rá igény, ezer millió százalékos boldogsággal írok második évadot Finn és Sophie jövőjéről, sőt még az is szóba jött, hogy Noah sorsáról is készítsek egy könyvet. Ha valamelyik ötlet, netalántán mind a kettő tetszik, azt tudassátok a kommentszekcióban.
Legyen további csodás estétek!
~Cissy 💖