Egy apró lépés feléd D. R BEFEJEZETT

Tizenhatodik fejezet

April

Április 9. péntek

Egész héten sikerült megúsznom a kínos szituációkat, de péntek délután rám zúdult minden, mint egy nyári zivatar. Daniellel nem beszéltem azóta, hogy elment és igazából furcsa keserűséget éreztem, amit nem is tudtam hova tenni. Ezt akartam nem? Most újra koncentrálhatok a terveimre, semmilyen zavaró tényező nélkül.

- April, indulunk --kiáltott fel apa, aki még mindig rideg volt velem, mondjuk én is vele.

- Megyek --morogtam az orrom alatt, majd még egyszer bele néztem a tükörbe, hogy ellenőrizzem magamon a világoslila csipkés ruhámat. A térdem felett ért véget a ruhadarab, és teljesen testhezálló volt. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy Danielnek tetszene, de aztán gyorsan lekorholtam magam. Éppen kiléptem a folyosóra, amikor a telefonom rezzent egyet.

Pierre Gasly: Szia. Londonban vagyok, nem találkozunk?

Meglepett Pierre üzenete, de el is mosolyodtam. Hirtelen önző gondolatom támadt, és amikor leírtam az üzenetet már nem volt visszaút.

April Morgen: Tavaszi bálba megyek hét órára... Megadom a címet, eljössz?

Szerettem Pierre társaságát, de most leginkább azért hívtam meg, hogy valami mentőövbe tudjak kapaszkodni. Anyáék a legmélyebb vízbe dobnak be ma. Találkoznom kell Luke-al és a volt legjobb barátnőimmel.

Pierre Gasly: Én egy kávére gondoltam, de szívesen megyek. :D Hét után oda érek.

April Morgen: Rendben.

Éppen, hogy leírtam az üzenetet, amikor leértem a lépcsőn, ahol anya várt.

- Gyönyörű vagy --dicsért meg, mire elmosolyodtam.

- Köszönöm, te is --néztem rá. Egy virágos testhezálló ruhában volt, barna haját pedig kontyba tűzte fel. Én inkább leengedve hagytam, hogy a vállamra omoljon.

Kimentünk a házból, ahol apa már a Mercedese mellett állt és dühösen ránk várt.

- Elfogunk késni --jelentette ki.

- Jaj, nem kell pontosan érkezni, öt perccel később is befognak engedni --dünnyögtem.

- Ne beszélj ilyen flegmán hozzám --mordult rám, én pedig a szememet forgatva ültem be a hátsó ülésre. Miközben áthaladtunk a kisvároson a sötétben, elgondolkodtam azon, hogy mit is fognak szólni anyáék Pierrehez. Valószínűleg kiakadnak, és mindenkinek azt fogják hazudni, hogy valami rokon, nehogy szóba hozzanak vele. De igazából nem érdekelt, mert Luke-on kívül senkit nem fogadnának el mellettem úgy se. Negyedórával később megálltunk a város központi épületénél, ahol minden évszakban rendeztek bálokat. A hatalmas üvegházból villogtak a fények és a kellemes zene is kiszűrődött. Az épület előtti parkoló már tele volt, és apa alig talált megfelelő helyet. A hűvös levegő megborzolta a bőrömet ahogy kiszálltam, de a mellkasomat kellemesen érintette. Ahogy beléptünk az épületbe, azonnal ketten is üdvözöltek minket. Míg anyáék leálltak egy orvos párral beszélgetni, addig én beljebb mentem és közben megnéztem Pierre írt-e. Nem jött új üzenetem, így eltettem a mobilom.

- April --a hang hallatán összerezzentem, majd lassan megfordultam. Luke kék ingben és fekete nadrágban állt előttem. Szőke haja belőve állt, és a jóképűsége nem változott, csak az, hogy már nem volt rám hatással.

- Szia --köszöntem.

- Szia --lépett közelebb.

- Gyönyörű vagy -mondta, mire zavartan elmosolyodtam.

- Kösz --motyogtam.

- Örülök, hogy látlak --dugta zsebre a kezeit.

- Én is --hazudtam, de ő csak elmosolyodott.

- Hol voltál az elmúlt egy hónapban? -érdeklődött, és közben megjelent a látókörömben Beth és Carrie az öt fős baráti társasunk két tagja.

- Könyvet írok --feleltem.

- Nekem inkább úgy tűnt, hogy nyaralgatsz --jegyezte meg, mire összeráncoltam a homlokom.

- Instagramon láttam, hogy miket osztasz meg napodban --magyarázta.

- Forma1-nél dolgozom, így járom az országokat -feleltem, és közben hozzánk ért a két volt barátnőm, akik úgy üdvözöltek mintha egy hónappal ezelőtt, nem sértő üzenetekkel dobáltak volna meg. Mondjuk okkal tették, mert előtte már elkezdtem őket ignorálni.

- Olyan jó látni, April! Mikor jöttél haza? --öleltek meg mindketten.

- Pár napja --viszonoztam az ölelést.

- Végre bele kezdesz az üzleti életbe? --kérdezte Beth, és közben az ürességtől csak úgy kongott, mint régen is.

- Nem, soha nem is fogok --a kiejtett szavak után megfagyott a levegő egy pillanatra közöttünk. Azt hittem ennél kínosabb már nem is lehetne, majd hirtelen egy tenyeret éreztem a hátamon és ahogy felnéztem Pierre-t pillantottam meg.

- Szia! --olyan megkönnyebbülés fogott el, mint még soha. Pierre elképesztően kicsípte magát, amit nem tudtam nem észrevenni. Öltönyben volt és borostája kicsit halványabb volt. Tagadhatatlanul jól nézett ki.

- Pont most akartalak hívni, de aztán megláttalak -mosolygott rám, és egy pillanatra el is felejtkeztem a társaságunkról.

- Pierre, ők barátaim --mutattam be a három főt, akik közül Beth elképedve, Carrie kiakadva, Luke pedig féltékeny tekintettel néztek ránk. A barátaim szót pedig keserű érzéssel mondtam ki.

- Beth, Carrie, Luke, ő pedig Pierre Gasly egy kedves új barátom --mutattam be nekik a megmentőmet.

- Helló --intett félszeg mosollyal Pierre.

- Gyere megmutatom a halastavat --kapaszkodtam Pierrebe, mivel szerettem volna minél hamarabb megszabadulni ettől a társaságtól.

- Sötétben? --kötözködött Luke, mire muszáj volt visszavágnom.

- Úgy a legjobb --nézetem mélyen a szemébe, majd magammal húztam Pierre-t mielőtt még a szüleim is kiszúrják.

- Nem tudod elhinni, hogy mennyire hálás vagyok -sóhajtottam, keresztül vágva a tömegen.

- Kapok magyarázatot a menekvésre? -kérdezte szórakozottan.

- Legyen annyi elég, hogy itt senki se normális -közöltem.