• 𝒗𝒊𝒐𝒍𝒆𝒕 • [ᵃʳᵐⁱⁿ ᵃʳˡᵉʳᵗ ᶠᶠ]

4

Hellohello!
Eloszor is leszereznem szogezni, itt az elejen, hogy tudom, nagyon elkurtam az elozo reszt.. Legalabbis szerintem.
Es ezert elnezest kerek! (vagy mit..)

                             ***

Hirtelen pattantak ki a szemeim. Gyorsan körül néztem, egy szobában voltam. De nem az én szobámban.

Hál' istennek.

Tehát nem álom volt. Vagyis igen, de az a része hogy itt vagyok, nem. Akkor ez azt jelenti, hogy csak álmodtam az egészet - gondoltam, majd egy nagy sóhaj közepette hátra dőltem az - amúgy elég kényelmes - ágyon.

Léptek zaját hallottam az ajtón túlról, majd az ajtó kilics hangját, illetve hogy valaki éppen most lép be rajta.

- Még mindig fekszel? - kérdezte egy jól ismert hang. Gyorsan kaptam fel a fejem, de amilyen balfasz vagyok, szépen be is vertem, mivel a fal elég közel volt hozzám - köszönhetően annak, hogy az előbb úgy levágtam magam az ágyra.

- Áucs.. - fogtam meg a fájó pontot és kezdtem el dörzsölgetni mindkét tenyeremmel.

- Jesszusom, Akira! Jól vagy? Nagyon fáj? - futott oda hozzám Armin, hogy segítsen de csak azt érte el vele hogy megbotlott a lábában, elesett pont úgy - mily' véletlen módon.. -, hogy két keze a derekam mellett helyezkedett. A hirtelen dolog miatt összeszorítottam szemeim, majd mikor úgy éreztem nincs veszély, nem fog kiszakadni a hasam ahogyan rám esik, kicsitottam őket. Mikor már láttam, észrevettem hogy csodás íriszeim az övéivel néztek farkasszemet és arca alig pár centire volt tőlem, úgy éreztem itt helyben eláulok. Szó szerint, már az orrvérzés határán voltam. Gyors mozdulattal kapta el kipirosodott arcát nekem pedig egy széles vigyor keletkezett az arcomra.

- Most meg mit vigyorogsz? - kérdezte alig érthetően, mégis úgy hogy halljam. Egy nagyon jó ötlet jutott eszembe.

- Tudod eléggé izgató, hogy a lábad a lábaim között van. - mondtam még mindig vigyorogva, egyre közelebb az arcához. Mikor realizálta, hogy tényleg így van, gyorsan felállt majd az ágy mellett megállt.

- I- izé.. Sajnálom, nem direkt volt. Csak tudod megbotlottam és... - kezdett el magyarázni kezeivel édesen hadonászva, kerülve a tekintetem. Késő. Megláttam. Megláttam ahogyan arca teljesen elpirult.

Ez érdekes lesz.. - gondolatban vállon veregetve magam, hogy "milyen jó munkát végeztem".

- Nyugi, elhiszem. - mondtam felállva, kicsit előrébb hajolva, kezeimet a hátam mögé téve. - Habár.. Lenne egy dolog, amit ha megteszel, ez az egész el lesz felejtve. - mondtam előrébb lepve egyet. Ő ezzel egyidőben lépve hátra, míg a falhoz nem szorítottam. - Fogd meg a kezem! - hajoltam el tőle. Értetlenül pislogott rám.

- Öhm.. - kezdte el vakarni a tarkóját, én pedig ismét előrébb hajoltam. - Persze, ha ezt szeretnéd! - tette védekezően maga elé kezeit. Egy elégedett vigyor keletkezett arcomra, és a kezünk összekulcsolásával indultunk ki a szobából.

- Hát itt vagytok! - jött oda hozzánk... Hanji? Mondanom sem kell nagyon meglepődtem. - Mit csináltato- de nem tudta végig mondani mert lenézett a kezünkre és óriási vigyorra húzta a száját. - Uhuhú!

- Ne gondolj bele túl sokat. - motyogta a mellettem álló fiú.

- Persze, persze. Nem állt szándékomban. - szabadkozott a nő miközben szemüvegét feljebb csúsztatta.

- Habááár... - nyujtottam el az "á" betűt és ránéztem a fiúra, ki csak oldalba ütött a könyökével.

Basszus, de hegyes ennek a könyöke - gondoltam összeszorított fogakkal.