Királyi vér

A halál nem válogat!

A nevelőapám mellett állok és némán nézem, ahogy anyu koporsóját a földbe helyezik. Hosszú évek óta küzdött a rákkal, rengeteg kemoterápián átesett, de nem volt elég. A rák újra meg újra kiújult, mintha egyetlen szándéka lett volna csupán, elvenni az én csupaszív édesanyámat és ezáltal tönkre tenni az életem. Legalábbis ami még hátra van a 18. születésnapomig. 7 hónap és lelépek. Eleget nyeltem már az elmúlt évek alatt, egyedül csak anyu miatt tűrtem. Mert úgy láttam, hogy valami fura oknál fogva fontos neki Robi, de így, hogy már nincs itt velem, nem vagyok köteles mindent lenyelni. Robi panaszkodását, amiért nem mindent eszek, meg amit elém rak, hanem válogatok. Hiába hajtogatom mindig neki, hogy vissza fog jönni. Egyáltalán nem eszek húst, már a hús látványa is taszít engem. Az étrendem, salátából, gyümölcsből, joghurtokból áll, plusz étrendkiegészítővel, hogy valamivel pótoljam a fehérjét. A mostohatesóim pedig a kinézetem miatt irigykednek. Tökéletes alakom van, soha egy pattanásom se volt és sminket se kell használnom, hogy szép legyek. A suliban minden srác mellettem akar ülni a menzán, engem akarnak elhívni a bálba, én pedig minden alkalommal visszautasítom a meghívásokat, ám ahelyett, hogy feladnák, csak tovább próbálkoznak. Így szerintem nem meglepő, ha azt mondom, nem nagyon vannak barátaim. Anyu volt a legjobb barátom, vele beszéltem meg mindent, de most már nincs ő többé. Egyedül maradtam teljesen egyedül. Ekkor eszembe jut, hogy mit mondott nekem anyu utoljára, mielőtt meghalt volna.

- Kicsim valami nagyon fontosat szeretnék neked elmondani – szólalt meg nehézkesen és az arca fintorba torzult a fájdalomtól.

- Ne, anyu. Nem kell mondanod semmit. Ne erőltesd meg magad – kértem megfogva a csontos kezét. Nagyon sokat fogyott, fájóan sokat.

- Ez fontos Mira. Meg kell keresned apádat! Muszáj őt megkeresned! – mondta határozottan.

- A-az apámat? De anyu én...

- Ígérd meg Mira! Ígérd meg, hogy megkeresed őt! Meg kell védenie téged mielőtt rád, találnak – hadarta utolsó leheletével majd a fény örökre kihunyt a szemeiben.

- Ne, anyu kérlek, ne menj el. Velem kell maradnod – sírtam el magam és a mellkasára hajtottam a fejem. – Kérlek, ne hagyj egyedül!

- Már megint azt az arcot vágja – morogta Barbi a húgának, Tinának.

- Rohadt ijesztő – borzongott meg Tina. – Szerinted apa mit kezd vele?

- Remélem, kirakja az utcasarokra. Sikeres lenne – gúnyolódott mire élesen szívtam be a levegőt, tekintetem pedig Barbira rebbent és mélyen a szemébe néztem.

Szemei kitágultak, arca lesápadt, én pedig ezen megdöbbenve magam elé néztem. Mit csináltam, hogy megijedt? Azt hittem ki fog nevetni. Ekkor vettem észre, hogy áll mellettem valaki, aki esküszöm az előbb még nem volt itt. Az idegenre néztem, aki szintén engem nézett, és ahogy a tekintetünk összetalálkozott szikrák kezdtek el pattogni kettőnk közt. Kék szemei teljesen megbűvöltek, fekete hajába, ami a szemébe hullott legszívesebben beletúrtam volna, hogy megállapítsam milyen a tapintása. Tetőtől talpig feketében volt, de ez nem meglepő, egy temetésen, ám el tudom képzelni, hogy ő a hétköznapokon is feketét visel. Én kaptam el hamarabb a tekintetem, de még láttam, ahogy az ajka mosolyra húzódik. Az idegeim pattanásig feszültek az idegen közelségétől, ám amikor újra oda néztem már sehol nem láttam. Zakatoló szívvel fordultam körbe, tekintetemmel őt kerestem és meg is pillantottam egy fának támaszkodva, ahogy engem nézett szórakozottan mosolyogva. Megráztam a fejem és belecsíptem a karomba. Mostanában egyre élénkebb a fantáziám. Múltkor például láttam egy tündért a parkban. Egy rohadt tündért, akik nem is léteznek maximum csak a játékboltokban. Mondhattam volna, hogy biztos csak jelmezbálba megy, ha nem lebegett volna a föld felett, ami valljuk be lehetetlen. Mikor a szertartás ahhoz a részhez ért, amikor rózsát kellett a koporsóra dobni, valamint egy marék földet lehajoltam a vödörhöz és kivettem egy szál rózsát, ami persze azonnal megszúrt és a vér is kiserkent. Automatikusan kaptam a számba az ujjam és a rezes sós íztől marni kezdett a torkom, a fogam pedig megfájdult. Fintorogtam egy sort majd kikaptam a kezem a számból és a zsebembe süllyesztettem. A tekintetem megakadt az idegenen, aki megint közelebb volt, merev testtartása óvatosságról árulkodott, ahogy a tekintete is amint a környéket fürkészte. Léptei lassúak voltak, de sietősek, ahogy egyre közelebb jött hozzám, majd lecövekelt mellettem. Kérdőn néztem rá, válaszul kaptam egy széles mosolyt majd a tekintete a rózsára siklott és rosszallóan összevonta a szemöldökét.