Törékeny™ - SZÜNETEL

Tizenötödik

Ez a harmadik nap reggele, hogy Hobi hyung nincs a csapattal. Síri csendben, beszélgetés nélkül csipegetjük az ennivalót, igazság szerint, nem is csodálom, hogy egyikőnk sem habzsolja a reggelit. Egyszerűen nincs étvágyunk, talán mindannyian kellőképpen idegesek vagyunk, hogy gyomrunk elutasítsa az ennivalót.

Még Jimin sem beszél mellettem, csak a combomon pihenteti a jobb kezét, pedig tegnap előtt minden erejével azon volt, hogy elűzze a körülöttünk növő feszültséget. Na, az a reggel sokkal rosszabb volt ennél! Mindenkinek friss volt az élmény, hiszen órákkal előtte olyan rémisztő állapotban láttuk a barátunkat, hogy még most is hihetetlennek tűnik minden. Hobi hyung teljesen el volt fehéredve, miközben a szemei körül meg lila volt a bőr. Még most is kiráz a hideg  ahogy rá gondolok! Csak feküdt a már megismert gyengélkedő egyik ágyán, kapkodta a levegőt, és olyan erőtlennek nézett ki.

Az egészben az a legbosszantóbb, hogy szinte azonnal, ahogy mindannyian megérkeztünk, kiküldtek minket, és csak annyit mondtak, hogy teljes körűen megvizsgálják, mi is történt vele.

Yoongi hyung úgy fürkészi az oktatók, vagy igazából úgy bárki bennfentesnek tűnő ember alakját, mintha bármelyik pillanatban ugorhatna, hogy visszamehessen a párjához. Hasonló esetben én is ugyanezt tenném.

Ráadásul, sajnos nem áll meg számunkra a tábor, a felkészítés megy tovább, mi viszont szinte biztos, hogy félig tudunk csak odafigyelni. A következő forduló pedig napok múlva elérkezik, és ha nem is magunk miatt, de Hobiért most az egész csapat aggódik, mert kis híján nekem is haza kellett volna mennem, ő viszont már két napja eszméletlenül fekszik, nekünk pedig nem engedik  hogy meglátogassuk. Fogalmam sincs, hogy mi ez a nagy körülményeskedés, de remélem, hogy Hobi hamarosan újra velünk lesz.

- Kéred ezt a kicsit az alján?

Jimin felé fordulok, kinek hangja elveszik az étkező nyüzsgésében, mégis kiabálásnak hat itt, az asztalnál. Diszkrét mosolyra húzódik a szám, mert a kezében az utolsó dobozos banánostejet tartja, amit korábban nagy hősiesen én ajánlottam fel neki.

- Édes vagy, köszönöm!- válaszolok, majd összekulcsolom az ujjainkat a combomon.

Legszívesebben megpuszilnám, de nem szeretnék az asztalnál, evés közben ilyet tenni, ráadásul Yoongi hyungot sem akarom megbántani vele. Tudom, látszik rajta, hogy mennyire maga alatt van, hogy nem tud semmit Hobiról.

Kelletlenül, de befejeztük az evést, és konkrétan erőlködve, komótosan haladunk a gyakorlataink felé. Nyiván sokkal összeszedettebbnek kellene lennünk, hiszen a tábor egyetlen szakasza sem a játékról szól, nem szabad félvállról venni azt, hogy itt vagyunk. A múlt héten is éreztették velünk, hogy nem hiába jutottunk tovább, mert látnak bennünk potenciált, ahogy Songdeuk is fogalmazott, de ne bízzuk el magunkat, mert ha tényleg debütálni akarunk, a legjobb formánkat kell hoznunk.

Szóval szerintem érezhető, mennyire feszültek vagyunk mind a hatan. Mindannyian azért küzdünk, hogy tovább jussunk, erre még jön az, hogy Hobi hyung sincs velünk, aztán ki tudja, mikor fog visszatérni, versenyezhet-e ő is, ha küldik haza idő előtt. Nem is tudom, mi járhat Yoongi fejében, ha engem ennyire kikészít ez a helyzet.

- Jó reggelt, fiatalok!- köszönt minket Seojoon.

Igen, ez is újdonság. Ugye, mivel ez a verseny második szakasza, múlt hét hétfőtől minden nap valamilyen formában óránk van Seojoonnal. Egyik nap erőteljes edzés, a másik nap meg fejtágítás arról, hogyan tartsuk rendben a testünket. Be kell látnom, hogy ez nagyon jól jön, hiszen mindenki tudja, debütálás után hatalmas nyomás lesz rajtunk, karban kell tartanunk magunkat, hogy jól bírjuk majd a koncerteket, tévés szerepléseket.