🥀Más szemmel a világ🥀

🐱Tizenötödik rész🐱

A kórházba vezető úton szinte száguldoztunk. A 30 perces utat megtettük 20 perc alatt, és szerintem több szabályt is megszegtünk ezzel.
Mikor Mike megtudta, hogy apa állapota nem kicsit romlott, egyből kocsiba ültetett. A kórházban is csak azért lifteztünk, mert a 6.-on volt apa kórterme.
- Megvárlak itt, jó? - válaszul csak bólintottam és beléptem a terem ajtaján. Ash megtörten ült az ágyon, apa kezét szorongatva, és csak a fülei mozdultak hátra, mikor beléptem az ajtón. Lassan mellé sétáltam és kezeimet a vállára simítottam.
- Ha elbúcsúztunk tőle, le fogják kapcsolni a gépekről. - súgta szomorúan. Szemeink könnyektől csillogtak, néha pedig némán lefolyt egy-egy csepp. Csak néztük apa békés arcát és vártuk a csodát. De helyette csak a doktornő jött el.
- Sajnálom gyerekek, muszáj lesz. - nem fejezte be a mondatot, de mind a ketten tudtuk, hogy mire gondolt. - Menjetek haza, és pihenjetek. És tudom, hogy ez most nem a legkellemesebb téma, de két nap múlva valamelykőtök vissza kell jöjjön, hogy aláírja a papirokat, hogy el tudjuk szálítani a testét egy temetkezési vállalatnak. - Lassan bólintottunk, majd elhagytuk a termet. Még utoljára vissza néztem apára, de csak a keserűség fogott el. Kilépve a teremből Mike-hoz sétáltam, aki csak szorosan magához ölelt.
- Menjünk. - szólt halkan, majd a vállamat átölelve vezetett ki a kórházból. Ash is velünk jött, hisz ő busszal érkezett, így először ismét hozzá mentünk.
- Most nem haza megyünk, hanem elviszlek egy nyugodtabb helyre. - szólt Mike, és nem az utcánk fele fordult, hanem ment egyenesen tovább.
Mellkasomat ellepte a szúró fájdalom, mely égetett belülről. Könnyeim csak záporoztak és válam enyhén rázkódott. Egyik kezem a mellkasomra szórítottam, ahol már nem volt ott a jel, csak egy halvány vörös folt. Mike keze végig a combomon volt, hüvelyujjával pedig lágyan cirógatott.
Nem tudom mennyi idő telhetett el mikor egy kicsike faházhoz érünk. Már szürkület volt, így látszódott, hogy néhány villany vel van kapcsolva.
- Ez a nagyszüleim háza volt, jelenleg a nagynéném jár ide minden nap, mivel tele van cicákkal a ház. És ha jól tudom most vannak kölykök is. - magyarázta mosolyogva. - Mindig ide jövök ha nyugalomra vágyok, mert az én drágáim mindig megnyugtatnak. Remélem téged is meg fognak.
A ház előtt lenyomta a kilincset és besétált. A konyhából nemsokára egy ében fekete macska sétált ki. Sárga szemi csak úgy világítottak, de a zord külső ellenére dorombolva szaglászott körbe, majd bújt a lábamhoz.
- Ő Néró. Az egyetlen macska akivel azt lehet csinálni amit csak akarsz. - kuncogott. Éppen csak levettük a cipőnek mikor egy fiatal hölgy jött oda hozzánk.
- Michael! Már megint nem szólsz, hogy jössz? Így hogy készüljek rád? Ó, mármint rátok. - kapta felém tekintetét, amint észre vett. - Szia! A nevem Loreley, de szólíts nyugodtan Lorynak. Mike nagynénje vagyok.
- Én Sunmer vagyok. - mutatkoztam be halkan, a sírástól kissé rekedt és orrhangon.
- Drágám, neked teljesen vörösek a szemeid, és a hangod...sírtál igaz? Gyere, csinálok neked teát és addig meséltek. - fogta meg a kezem, és kezdett el húzni a konyha felé. Ő nem volt hibrid, mert se farkincája se fülei nem voltak, sőt még saját illata sem. Bár igaz, hogy a házat belengte egy enyhe vanillia illat, ami biztos, hogy hibridtől származik.
- Hogy ismerkedtetek meg? - nézett rám a válla felett, miközben a cukrot rakta egy unikornisos bögrébe.
- Az Intézetből hoztuk ki. Ő Ashton húga. - magyarátta Mike, amit gondolatban megköszöntem neki, mert nem biztos hogy akár egy szó elhagyta volna a szám.
- Ó, ez szuper! Ha már itt tartunk, hogy van Ashton apukája? - kérdezte, mire szemeim újra bekönnyesedtek.
- Ő...ma halt meg. - monta Mike halkan és szomorúan, rám vezetve tekintetét.
- Ó, nagyon sajnálom! - fordult hátra Lory a teákkal. - Apukád egy nagyon jó ember volt. - nézett rám egy szomorú mosollyal. Közben egy sárga cica felugrott az asztalra és elkezdett a kezemhez bújni. Mosolyogva simogattam meg a barátságos macsekot aki hamar dorombolásba kezdett. Mike kezét a hátamra vezette és óvatosan cirógatni kezdte azt. Végül felváltva doromboltunk a cicussal. Miután megittuk a teát én be lettem zavarva a nappaliba, mondván, hogy pihenjek. A kanapé ki volt húzva és egy párna meg egy takaró volt rátéve, másik sarkában pedig egy fehér cica, négy kiskölyökkel akik egynáson fekve aludtak. Nemsokára Néró is felugrott az ágyra és elkezdte mosdatni a cica mamát. Mosolyogva néztem az édes jelenetet, még el nem nyomott az álom. Lágy simogatásra ébredtem, mely olyan jól esett, hogy majdnem vissza is aludtam.
- Ne aludj vissza! - szólt kedvesen Mike. - Mennünk kell mostmár, alszol még a kocsiban, rendben? - kómás szemeimet kinyitva néztem fel Mike fáradt arcára, majd az ő segítségével lassan felültem.
- Már 11 el van múlva, mennünk kell. - simított végig a hátamon, én pedig lassan bólintottam és megindultam az előszobába. Felvettem a cipőm, kabátom a kezemve vettem, hisz a kocsiban meleg van, majd Mikeot követve beültem a járműbe. Az utat átaludtam és csak akkor keltem mikor Mike leparkolt a ház előtt. Mind a ketten álmosak voltunk, ezért egyből az ágyunkba vonultunk. Nekem csak annyi erőm maradt, hogy átöltözzek pizsamába és már ki is dőltem. Persze a szobám ablaka az nyitva maradt éjjelre, ezzel kellemesé téve az estém.

Befejezve: 21.03.12.
Javítva: 21.04.26.
Publikálva: 21.06.28.