Királyi vér

Hiányzol anyu!

A kényelmes ágy helyett, ezúttal a hatalmas ablak elé telepedtem, háttérzajnak bekapcsoltam a Tv-t és meglepve vettem tudomásul, hogy van Netflix így gondolkodás nélkül indítottam el az Alkonyat első részét, már csak Michael bosszantása miatt is. A hold fénye tökéletes világítást biztosított nekem, így nem törődtem a gyertyák meggyújtásával, csupán egy illatgyertyát gyújtottam meg, ami orgona illatot árasztott magából. Fellapoztam anyu naplóját és a következő naplóbejegyzéshez lapoztam.

1996. június 8

Kedves Naplóm!

Elkövettem azt a hibát, hogy megkérdeztem a nagyszüleimet ismernek-e egy Marcus nevű férfit, aki magas, dús barna haja van és aranyló szeme. Azért azt hozzá tettem, hogy lehetséges valami genetikai betegségben szenved, azért ilyen a szeme. Nem akartam, hogy bolondnak tartsanak vagy valami. Mert nem vagyok az, tudom, hogy nem! Korábban talán megfordult a fejemben, de a Marcussal való találkozás ráébresztett, hogy nem vagyok bolond. De visszatérve a nagyszüleimre, nagyon furcsán reagáltak. Óvatosak lettek és a tekintetük ide-oda cikázott, mint akik attól tartanak, kihallgatják őket.

- Te találkoztál vele? – kérdezte nagypapa fojtott hangon.

Habozva bólintottam, és próbáltam közömbös arcot vágni, pedig szívem szerint kifaggattam volna őket, hogy mit tudnak róla. Ám nem volt szükség faggatózásra, a nagyszüleim maguktól kezdtek el mesélni.

- Azt rebesgetik, hogy azon a férfin nem fog az idő, hogy évszázadok óta itt él és, hozzá kapcsolódnak a rejtélyes eltűnések is – fogott bele suttogva, nagyi pedig sápadtan vetett keresztet.

- Miért micsoda ő? – kérdeztem hiába tudtam rá magamtól is a választ.

- Vérivó pióca – suttogta a fotel karfáját markolva. – Évszázadok óta tartja rettegésben a környéket, arra várunk minden percben mikor fog ránk lecsapni. Rengeteg bizonyíték van rá, hogy ő nem ember, hanem szörnyeteg. Fényképes bizonyítékok.

- Láthatnám azokat a képeket?

- Miért érdekel téged ez ennyire? Jobb lenne, ha nem kevernéd magad veszélybe – szólt rám nagymama. – Biztos valaki mást láttál, hosszú évek óta senki nem hallott a szörnyeteg felől. Nem mutatkozik emberek előtt.

Hajthatatlanok voltak és én nem akartam, hogy gyanús legyek, így bólintottam, mint aki egyet ért azzal, hogy biztos valaki mást láttam. Kimentem a házból és hátra mentem a tyúkokhoz, hogy megnézzem tojtak egy tojást. Nagyiék háza közvetlen az erdő szélén volt, ami kifejezetten tetszett nekem. Mikor végeztem a tyúkoknál átmentem a kecskéhez és a nyuszikhoz. Nemrég születtek a kis nyuszik és nagyon aranyosak voltak.

- Kisasszony – szólított meg ekkor Marcus, én pedig mosolyogva fordultam meg karomban az egyik kis nyuszival.

- Jó újra látni – köszöntem.

- Ahogy önt is. Gondolkodott az ajánlatomon?

- Hát...

- A nagyszülei távol akarják önt tudni tőlem – szólalt meg, én pedig szégyenkezve bólintottam. – És ön mit akar? – kérdezte hirtelen.

- Azt mondják maga szörnyeteg – adtam kitérő választ.

- Úgy gondolja? – nézett a szemembe. – Szörnyeteg lennék?

- Számomra nem – ráztam meg a fejem azonnal, mire Marcus elmosolyodott.

- Akkor jöjjön velem – kérte.