A sᴢᴇʀᴇʟᴍᴇs ɪᴅőᴜᴛᴀᴢᴏ́ - ᴀᴢ ɪᴅő sᴏᴅʀᴀ́sᴀ́ʙᴀɴ

𝙼𝚒𝚗𝚍𝚎𝚗 𝚎𝚖𝚕𝚎́𝚔 𝚎𝚐𝚢 𝚜𝚘̈𝚝𝚎́𝚝 𝚟𝚎𝚛𝚎𝚖

2. évad 1. rész

𝚃𝙾𝙽𝚈 𝙷𝙾𝙻𝙼𝙴𝚂:

Továbbra is Emily mellkasán feküdtem ő pedig tovább simogatta a nyakszirtemet és a hajamat, közben próbálta terelni a gondolataimat Elizabeth-ről. Lassan lehunytam a szemeimet, és sikerült elaludnom. Álmomban Elizát láttam, ahogy próbál szabadulni egy idegen férfi fogságából, akinek elfedte a homály az arcát, a szívem hevesen kalapált majd hirtelen felugrottam és csak kapkodtam a levegőt miközben csak a kedvesem nevét ismételgettem, éreztem, hogy bajban van.

- Minden rendben? – nézett rám feszengéssel teli arccal.

- Persze, csak rémálmom volt – lassan visszafeküdtem kezemet pedig a homlokomhoz támasztottam és csak a plafont bámultam.

- Egyedül akarsz lenni? – sütötte le a tekintetét.

- Akkor még jobban csak Elizán fog járni az eszem – csuklott el a hangom.

- Megpróbálok valami kevésbe szomorú témát feldobni, csak hagyj gondolkozni – nézett rám az ágy szélén ülve.

Emily fokozatosan visszafeküdt mellém az ágyba, és a szebb napokról kezdtünk el beszélgetni olyannyira hogy Emily a mellkasomon aludt el én pedig a hátát simogatva. Hálás vagyok Emily-nek amiért nem hagyta, hogy a szívem tovább repedjen. Reggel felkeltem és Damian-re néztem, aki már a kiságyban állt és kiabált nekem egy vigyorral az arcán, amit viszonoztam, az ő mosolya volt számomra a legszebb. Emily-t lágyan a párnámra fektettem, Damian-t pedig kivettem a kiságyából és az ölembe ültettem, újra Elizáról kezdett kérdezősködni. Felálltam vele és az ablakhoz sétáltam vele ahonnan a reggeli napsugár sütött le ránk.

- Neked is hiányzik, ugye? – öleltem magamhoz, mire búsan rám nézett és bólintott.

- Meg fogom találni még az életem árán is – mondtam halkan miközben az ablakból bámultam a kék eget, amin a felhők hófehérek voltak a nap pedig csak ránk ragyogott Damian-el.

Pár óra múlva bementem az irodámba hogy kicsit egyedül legyek. Az feszültségemet alkohollal próbáltam csillapítani, de már nem a szokásos egyetlen pohár módon, az üveg nyakát fogva húztam le a kedvenc Cymes Vodkámat. Hátra dőltem a fekete bőr székembe és csak bámultam az ürességet miközben az vodkás üvegnek a nyakát szorongattam a másik kezembe pedig egy meg gyújtott Ogden's Robin fajta cigaretta volt.

Egymás után gyújtottam rá a staubra, hiszen a rengeteg stresszt nem tudtam min levezetni, miután elszívtam egy cigarettát mechanikusan ittam az alkoholt az üvegből, és már csak arra eszméltem, hogy a harmadik szeszes palack van a földön.

Az ajtó lassan nyílni kezdett majd William lépett be rajta, aki elképedve nézte, ahogy holtrészegen ülök a székembe és próbálok felejteni.

- Jézusom, Holmes, hogy nézel ki? – lépett közelebb és egy lendülettel kivette a kezemből az üveget.

- Van valami hír róla? – hajtottam a fejemet az asztalra.

- Sajnos nincs, Holmes – sóhajtott.

- Akkor nekem kell közbe lépnem, ha nem vagy képes segíteni – álltam fel miközben a világ forgott velem.

- Inkább józanodj ki! Azt akarod, hogy Damian ezt lássa tőled?– emelte fel a hangját.

- Őszintén? Damian-re rá se bírok nézni – kiabáltam miközben William szemébe néztem.

- A gyereked, fel kell nevelned – vágott vissza.

- Nem megy, nem megy! – fogtam a fejemet miközben a könnyeim már a padlót érték.