A sᴢᴇʀᴇʟᴍᴇs ɪᴅőᴜᴛᴀᴢᴏ́ - ᴀᴢ ɪᴅő sᴏᴅʀᴀ́sᴀ́ʙᴀɴ

𝙺𝚞̈𝚕𝚘̈𝚗𝚕𝚎𝚐𝚎𝚜 𝚝𝚘̈𝚛𝚎𝚍𝚎́𝚔

2. évad 2. rész

𝚃𝙾𝙽𝚈 𝙷𝙾𝙻𝙼𝙴𝚂

Mindennap kerestem a kedvesemet égen, földön, de nem találtam. Lassan eltelt egy hét és még mindig itt van a fejembe az emlék, amikor becsukta maga mögött az ajtót és engem és Damian-t hátra hagyva ürességet hagyott maga után, amit csak ő tudott betölteni a rideg lelkembe. Most újra sötétség van a szívembe és ismét ellenséges lettem mindenkivel, senki sem tudott akkora hatást gyakorolni rám, mint Eliza, neki sikerült megnyugtatni, amikor minden szétesett körülöttem.

Minden percünk csoda volt, de most bánat ül a szívemen amióta magamra hagyott, senki sem tudta őt pótolni.

A szelleme mellettem van és tartja bennem a lelket, amikor minden este a fülembe súgja, hogy vár rám valahol a nagyvilágban.

Damian-re nem tudok rá nézni, Emily és Emília foglalkozik vele, és amikor hallom, ahogy sírva apának szólít, és nem tudok oda menni hozzá, mert folyton Eliza emléke jön elém.

Akárhányszor rá nézek, hatalmas szúrást érzek a szívembe és érzem, hogy ez miatt ha Damian felnő, el fog tőlem távolodni, hiszen az elmúlt egy hétben semmit nem foglalkoztam vele, és ha Eliza nem jön vissza ez így fog menni akár éveken keresztül.

A hatalmas kertben ültem a kerek márvány asztalomnál egy vodka társaságában, becsuktam a szemem és hallgattam a fák susogását és a szél fúvását, Damian hangját hallottam a távolba. Kinyitottam a szemem és a zöld fűben futott felém miközben Emily figyel rá, nehogy baja essen. Egy papírral a kezébe jött hozzám, a kezét a lábamra tette a papírt pedig az asztalra mosolyogva.

- Damian, ne most, kérlek - hajtottam hátra a fejem és az ég felé néztem, ő továbbra is az ölembe akart ülni, de nem tudtam rá nézni.

- Damian, mit akarsz mondani apukádnak? - tette karba a kezét Emily.

- Láttam valamit - szólt édes hangján.

- Mit láttál, fiam? - sóhajtottam.

- Anyát - mondta miközben rám nézett.

- Lehet csak álmodtad, Damian - szólt Emily mosolyogva miközben Damian felé nyúlt.

- Emily, most menj el, ha kellesz, szólok - mondtam és az ölembe ültettem Damian-t.

- Anya egy férfivel van, láttam - szólt miközben a papírt gyűrögette az asztalon.

- Hol láttad? - fordítottam magam felé.

- Csak láttam, amikor becsuktam a szemem - játszott az ingem ujjával.

- Hogy nézett ki a férfi? - kérdeztem komoly hangon.

- Csúnya volt, és gonosz - vágta rá, apránként magamhoz öleltem szorosan és egy puszit adtam az arcára, amit viszonzott.

Elgondolkodtam azon amit Damian mondott, mivel különleges erővel született így biztos voltam benne hogy képes olyasmiket látni, amiket, más nem.

- Mutatok valamit, de ez maradjon a mi titkunk - tette a kezét a számhoz.

- Mi titkunk marad, ígérem - pusziltam meg a kezét, amit egy mosollyal viszonzott.

Megfogta erősen a kezem, sóhajtott és becsukta a szemét, egyre erősebben fogta a tenyeremet, ami hatására körülöttünk egy kék fény keletkezett. A ragyogás egyre jobban erősödött, az összes boldog emlékemet láttam magam körül, mintha egy némafilmet vetítettek volna le előttem. A szememből könny kicsordult, lassan Damian elengedte a kezemet és újra sóhajtott, az emlékek pedig foszlányokba tűntek el.