A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

28. (Túszdráma)

- ... három!

A sípszó élesen zengett a hideg, mozdulatlan levegőben. A lelátókon összegyűlt tömeg tapsolni kezdett, és ujjongva biztatta a bajnokokat, azaz minket. Én mégis üres tekintettel meredtem a víztükörre, teljes döbbenetben. A lábaim ólomsúlyúak voltak, mozdulni sem bírtam. Meztelen talpam belesüppedni éreztem a parti homokba.

A másodpercek teltek. A zsűri fojtott hangon összesúgott mellettem, úgy éreztem tekintetek kereszttüzébe kerültem, de akkor sem tudtam a kisujjam sem mozdítani.

Nem akartam elhinni, hogy képesek voltak erre. A legjobb barátaink vannak odalent a tó fenekén! Egy éles füttyszó jutott el hozzám a távolból. Fel se kellett néznem, és tudtam nekem szól, Ames jelzése volt, hogy térjek magamhoz.

Megráztam magam, felnéztem. Cedric és Viktor már nem voltak sehol, Harry pedig érdekes látványt nyújtott derékig a jeges vízben, miközben sötét, a víztől csillogó talárja úszott mögötte. De már nem törődtem vele - egy percet így is elvesztegettem, úgyhogy gyorsan ledobtam vastag talárom, és az alatta levő fürdőruhámban már bele is vetettem magam a feladatba.

A víz hidegsége csak úgy égette a bőröm, de nem törődtem vele - a fejem köré varázsolt buborékkal belevetettem magam a vízbe, és amint teljesen belemerültem, elmormoltam egy melegítőbűbájt.

George. Most csak ő lebegett a szemem előtt, és az idegességtől nem is figyeltem, merre úszom. Próbáltam megnyugodni, mert azzal nem megyek semmire, ha eltévedek - nem beszélve arról, hogy a feladatot is elbukom. Ezzel kockára teszem George életét?

Ezen gondolkodtam, mert nem akartam elhinni, hogy valóban életeket tennének kockára egy-egy próba kedvéért, hiszen mintha Dumbledore is azt mondta volna a veszély miatt nem nevezhetnek be tizenhét évnél fiatalabb versenyzők a tusára. Ha pedig a fiatalabbakat nem engedték, kizárt, hogy másokat veszélyeztetnének. Akár így van, akár nem - a próbát teljesítenem kell, meg kell mentenem a fiút, akit miattam raboltak el a sellők.

Közben megtaláltam, merre úsztam el, és be kellett látnom, hogy gőzerőre kell kapcsolnom, ha időben vissza szeretnék érni. Erre egy éles harapás is figyelmeztetett - a tó fenekén voltam ugyanis, egy csapat plimpy pedig észrevétlenül körém úszott, és a lábamat harapdálta. Ellenük egyetlen védekezési mód használ - a furcsa kis halaknak két lábuk volt a hátsó uszonyuk helyett, és ezeket kellett összekötöznöm. Sunyi kis lények!

Miután leszámoltam a tucatnyi kis lénnyel, tovább úsztam - messze volt még a sellők városa. Szitkozódva úsztam tovább, Furcsa, sötét, ködös vidéken. Habár sokszor jártam már idelent, úgy éreztem teljesen ismeretlen a környezet. A csend szinte szorította a fülemet, de nem adtam fel. További karcsapásokkal gyorsan szeltem a vizet, amikor pedig éreztem, fáradok úszásmódot váltottam. A csend nem lett elviselhetőbb, sőt, mintha mélyebb lett volna.

Figyelő tekintetek vettek körbe. Éreztem, és láttam is őket, a hínárban bújtak meg. Igyekeztem távol maradni a növényektől, remélve a kákalagok csak akkor bújnak elő, ha közel vagyok hozzájuk. Jelenlétüket viszont pozitív jelnek véltem, mert a sellők kifejezetten szeretik őket. Az ismeretlen táj hirtelen egyre ismerősebb lett, amikor meghallottam a hangot. Kétségkívül csak a sellők éneke lehetett, bár a - legutóbb kihallgatott szép - énekhangjuk most kísérteties zúgásként ért el hozzám.

Egy órád van, ne, feledd,
Hogy megtaláld, s visszavedd...

Már-már velük dúdoltam a dalocskát, de most egy kicsit eltért a tojásból hallható szövegtől.

Siess, ne késs, fél óra még,
És itt a baj, a szörnyű vég...

Bennrekedt a levegőm. Fél órám maradt, míg Georgie felébred? Őrült tempóban kell sietnem visszafelé, és ehhez képest a sellőváros bejárati kapuja alatt úsztam át. Lenyűgöző látvány tárult elém, és még a számat is eltátottam. Noha első pillantásra egy rozzant településnek is látszódhatott a hely - legalább is kezdetleges, algás falú kőházai erre utaltak-, én arra gondoltam vajon milyen régóta élnek a szelkik ezen a helyen.