Sweet like honey🌸Larry Stylinson ff.

~62~

- Hogy vagy Niall? Õszintén. - kérdeztem tõle, egyik délután, mikor már lementek a sok dogák, és átléptünk júniusba.

- Egy hónapja nem láttam. - hajtotta le a fejét.

- Nem cseréltetek telefonszámot? Vagy nem beszéltétek meg hogy írásban beszélgettek? - kérdeztem reménykedve.

- Nincs értelme, csak rosszabb lenne. Ha egyre jobban élnénk bele magunkat, de tudjuk hogy nem lehet összehozni. Ezért úgy a legjobb hogy nem beszélünk, hátha elfelejtjük egymást. - nézett rám a szomorúan csillogó kék szemeivel. Teljes szívembõl sajnáltam szegényt, és minden nap a megoldáson gondolkodtam, de egyszerûen nem volt. - 1 hónapja történt még csak, de nem tudom elfelejteni. Mindig rá gondolok, még ha nem is mutatom ki. Hisz tudom hogy nem örülne ha azt látná hogy marcangolom magam. És lehet fölösleges egy olyan lány miatt szomorúan lennem, akivel pár napot találkoztam csak, de õ más. Érzem.. - könnyesedett be a szeme, de próbálta visszatartani.

- Nagyon erõs vagy Ni. - tettem a vállára a kezem.

- Sosem fogom tudni elfelejteni. - hallottam megtört hangját. Magamhoz húztam az ír fiút, és erõsen szorítottam. Minden szeretetre szüksége volt. Sokat is figyelünk rá, de így is tisztelendõ ahogy próbálja kezelni a helyzetet, és nem omlik össze minden percben.

- Gyere, együnk valamit. - biccentettem mosolyogva a konyha fele.

- Te vagy a legjobb barát Tommo. - csillant fel a szeme, és a nyakamba ugorva még egyszer jól megölelgetett. Ha lány lennék, biztos megõrültem volna a szõkéért. Vicces, udvarias, megértõ, elõtte bármennyit ehetsz mert õ úgyis többet fog. Két lábon járó szeretetcsomag. Bonnie illet volna hozzá...

***

Ez az utolsó két hét, már nem volt valami tartalmas. Elkezdtek lezárni minket, és lazábbra venni az órákat. Esetleg még az akinek szüksége volt rá, az felelt. Sajnos franciából én is erre a sorsa jutottam. Nagyon szeretem, és én választottam ezt a szakot, de nehéz nyelv. Ha csak egy pillanatra nem koncentrálsz rendesen, ott vesztettél. Sok órán például már filmet néztük, ami õszintén nem nagyon kötött le. Mármint nagyon szeretem õket, fõleg ha Harryvel nézem, de ezek a háborús és tököm se tudja mikor készült filmek kikészítenek. Így jobbnak láttam ha a hátsó padban a göndörrel beszélgetek titokban.

- Mindenki ügyesen dolgozott a faktokon, ebben a félévben. A következõ tanévben folytatjuk, és ha ugyanennyire figyeltek, akkor biztos vagyok benne hogy simán menni fog az érettségi ebbõl a tantárgyból. - mondta a földrajz tanár az utolsó hajnali órán, amin bent kellett lennünk. A szavai hallatán kicsit megkönnyebbültem. Kevesebb mint egy év van a vizsgákhoz, de már a gondolatára görcsbe rándul a gyomrom. A csengõt hallva felkeltünk, és indultunk az elsõ órára. Igaz hogy már a Nap fényesen sütött, és imádtam ezt az érzést, de még mindig nagyon korai volt a hét órai kezdet. Laposakat pislogva szeltük át az aulát az irodalom termet keresve. Hirtelen felkaptam a fejem, mikor majdnem nekimentem valakinek.

- Ohh pici. - hallottam meg a karcos hangot. Ajkaim mosolyra húzódtak ahogy az erdõzöld íriszekbe pillantottam.

- Baby. - mondtam átkarolva a derekát, és egy halvány puszit hintettem az arcára. A szokásos mentolos epres illata az orrom alá szökött, és máris nyugodtabb voltam. A kezeim levezettem az oldalán, mire Harry észrevétlenül sóhajtott egyet. Meglepõdve néztem rá, hisz valami nem volt oké. Épphogy érintettem õt.

- Nem hagyhatnánk ki a mai napot? - nézett rám elsötétült szemekkel, míg megnyalta az ajkait.

- Hazz - mondtam halkan összeráncolt szemöldökkel. - Minden oké? - kérdeztem.