ÉLET

Július 12., hétfő

Reni szemszöge

Amikor kinyitom reggel a szemem, már nem ismeretlen a hely ahol vagyok, ez Ádám vendégszobája. Amit most én birtoklok egy darabig. Oldalra fordulva az órára nézek, reggel hat óra van. Jó régen nem keltem ilyen korán. Talán utoljára a hazaköltözésünk reggelén. Ami már kb. két hete volt. Megrohamoznak az emlékek újra: az eljegyzés, az összeköltözés, aztán Viki feltűnése, ahogy Cortez áll a lakásunkban és meg akar pofozni. A szemem újra könnybe lábad. Aztán visszagondolok a párizsi életünkre. Hogy három héttel ezelőtt még minden tökéletesen rendben volt. És most itt vagyunk. Furcsa érzés fog el. Hányingerem van. Az elmúlt két napban nem ettem túl sokat, talán a sok gyomorsav okozza, amit nem szívott fel semmilyen étel. Felállok az ágyról és a konyhába megyek ennivalóért. Ádám már ébren van, a laptopja előtt ül.

- Jó reggelt!

- Neked is. Hogy vagy? – kérdezi óvatosan.

- Hányingerem van.

- Hát nem sokat ettél mostanában.

- Igaz. Azt hiszem eszem egy pirítóst, te is kérsz?

- Nem köszönöm. Nem vagyok éhes.

A pirítóhoz megyek, bedobok két szelet kenyeret. Közben kávét készítek.

- Mi a terv mára?

- Elvileg a főnököm ma küldi az első anyagot fordításra. Átolvasom és nekiállok a fordításnak.

- Akkor ezzel jól elleszel.

- Igen, eltereli a gondolataimat.

- Keresett azóta?

- Hála Istennek nem. Talán felfogta, hogy időre van szükségem.

- Talán.

A nap további részében belemerülök a munkába. És amíg nem a bajaimon agyalok, hanem a munkán, azt érzem, hogy jól vagyok.

Délután, mikor már a szemem is kifolyik az egész napos számítógép előtt üléstől, felhívom Arnoldot, aki meg is látogat az ideiglenes lakhelyemen.

- Szia! Gyere be! – köszöntöm rég nem látott barátomat.

- Szia! Nem nézel ki jól. Minden rendben van?

- Kösz, hogy emlékeztetsz. Semmi komoly, csak összejöttek a dolgok mostanság – hazudom. Olyan régen nem találkoztunk és tudom, hogy nem bírja elviselni, még ha csak megemlítem Cortez nevét, úgyhogy nem akarom ezzel traktálni.

Leülünk a kanapéra egy-egy kávéval és úgy beszélgetünk órákon keresztül, könyvekről, a jövőbeli terveiről, a munkánkról, mintha az a pár külön töltött év nem is lett volna. A Cortez témát, és az okát, hogy miért lakom itt, szándékosan kerülöm. És ez neki is feltűnik. De képtelen rá, hogy annyiban hagyja a dolgot.

- Olyan más vagy. Mintha te lennél, de mégsem. Mintha itt lennél, de közben egy másik bolygón járnál. Mi történt veled? – néz mélyen a szemembe.

- Igazad van. Miért is tagadjam? – újra sírok és szipogva folytatom. – Igenis komoly dolog történt, Cortez megcsalt engem. Aztán pedig merev részegen meg akart ütni. Hát, ez van!

- Sajnálom – ölel magához.

- Nem a te hibád. Örülök, hogy most itt vagy – vallom meg neki őszintén.

Arnold szemszöge

Rossz Renit így látni, tudva, hogy én küldtem oda Vikit aznap este az étterembe. De mindenképpen örülök a kialakult helyzetnek. Ha Reni most maga alatt is van, a vőlegénye már nincs útban, Reni hamarosan elfelejti őt, és boldog lesz. Velem.

Miután eljövök Reniéktől, Vikit kell tájékoztatnom a fejleményekről. És oda kell neki adnom a hamis ultrahangfelvételt. Ez lesz az utolsó csapás, amivel végleg szétválaszthatjuk őket. Aztán vége. Mindenki megkapja, amit akar,Viki Antai-Kelement, én pedig Renit. És happy end.

Viki számát tárcsázom.

- Szia!

- Szia!

- Mikor tudunk találkozni? Híreim vannak...

- Fél órán belül nálatok tudok lenni – mondja izgatottan.

- Príma. Akkor fél óra múlva – ezzel megszakítom a hívást.

Az utam egy magán kórházba vezet, a szülészeti osztályt keresem. Dr. Varga hajlandó volt, egy vagyonnyi kézpénzért cserébe meghamisítani az egyik betege hat hetes magzatáról készült felvételt, úgy, hogy a leleten Viki adatai szerepeljenek.

Mikor megtalálom a doktor úr irodáját, kopogtatok az ajtón.

- Tessék! – hallatszik belülről a férfi hangja. Benyitok az irodába.

- Jó napot kívánok! – köszönök. A doktor kissé meglepődik, gondolom nem gyakran lép be az irodájába civil ruhás férfi. Maximum a leendő apukák. – Neményi Arnold vagyok.

- Á, Neményi úr! – az asztala fiókjából előhúz egy borítékot és felém nyújtja. – Parancsoljon, minden benne van, amit kért. Ha gondolja, ellenőrizheti.

- Köszönöm. Megbízom a munkájában. – A farmerkabátom belsőzsebébe nyúlok, hogy elővegyem a kézpénzzel tömött borítékot, és átnyújtom az orvosnak.

- Számolja meg nyugodtan.

- Bízom Önben.

A megbeszélt időpontban Viki már a nappalinkban ül.

- A terv a következő - mondom Vikinek – megadom Reni új címét, elmész és odaadod neki. Majd imádkozol, hogy ne rohanjon Antai- Kelemhez, hogy számon kérje, mert akkor bedől az egész tervünk.

- Rendben, így lesz.

- Remek, akkor holnap küldöm a címet.

- Oké. Jó éjt!

- Viszlát! Majd szólj, hogy reagált.

- Természetesen

Kb. 5 perccel később, mikor Viki elment már a szobámban vagyok, és az esti rutinomat végzem. Zuhanyzás közben Reni kialvatlan kinézete, kisírt szemei járnak a fejemben. Én vagyok az oka, hogy most ilyen állapotban látom őt. De tudom, hogy erős lány, megbirkózik ezzel is.