A tarozás fejében

Május 15-Péntek

Caterine:

....Megkérdeztem mit szeretnének csinálni, erre azt mondták hogy olvassak nekik. Ezért körbe ültettem őket a szőnyegen és elővettem egy könyvet. Mindenki ott volt előttem, néztek rám azokkal a gyermeki szemekkel, kivéve ő.

Ő sosem jött oda hozzájuk, csak ült kicsit messzebb tőlük egyedül és úgy tett mint aki nem figyel. De én tudtam hogy ez nem igaz, észrevettem hogy figyel, hogy rángatózik a szája a vicces részeknél, de nem engedi magának hogy nevessen. Láttam rajta hogy lenne mondanivalója, de nem beszél. De ott van és figyel, csak próbál láthatatlan lenni. De én látom, hogyne látnám, hiszen olyan mint egy kis tündér.

Elolvastam a gyerekeknek a mesét, utána reggeliztek. Éppen készülődtek az udvarra, mikor elkezdett sírni, de olyan keservesen hogy a szívem szakadt meg érte. Hiába kérdeztük hogy mi a baj nem válaszolt, próbáltuk vigasztalni, de semmi, csak sírt. A főóvónő azt mondta maradjak ott vele amíg felhívja a hozzátartozóit hogy jöjjenek érte, addig a gyerekeket kiviszik az udvarra.

Ketten maradtunk, beszéltem hozzá, próbáltam elterelni a gondolatait. Meséltem neki, mindenről ami eszembe jutott, már azt sem tudom miket mondhattam de hatott, egyszer csak azt vettem észre hogy megfogta a kezemet, nagyon meglepődtem. Tudtam hogy nem szereti ha megérintik, ő meg pláne nem érint meg senkit. Hirtelen a szó és bennem rekedt,nem tudtam mit mondani. Az ahogy ott álltunk a fal mellett és fogta oda kezemet, elolvadtam, mikor ránéztem láttam hogy nem sír, mosolyog. Csak nézet fel rám azokkal a csodaszép szemeivel, amiből annyi mindent kilehetett olvasni, tudtam hogy ez most egy mérföldkő mindkettőnk számára. Neki azért mert végre tett egy lépést a gyógyulás felé, nekem meg azért mert én lehettem ott vele abban a pillanatban. Tudtam hogy ezt soha nem fogom elfelejteni, hogy ez örökre egy fontos pillanat maradt az életemben. Miközben gondolkoztam ő csak nézett, nem szolt, nem engedte el a kezem, nem csinált semmit. Nem tudtam hogyan tovább mit tegyek,szóljak valakinek? Vagy mi? De féltem hogyha megtöröm a pillanatot, akkor újra bezárkózik így nem szóltam senkinek, csak folytattam a mesélést. Miközben épp egy humoros részhez értem a mesében, meghallottam hogy nevet, hogy kacag, nem hittem a fülemnek, féltem ránézni vagy abba hagyni a mesét, mert akkor rájövök hogy csak képzelődtem. De nem,mikor ránéztem láttam hogy tényleg ő adta ki ezeket a hangokat.Ekkor hallottam meg az ajtó nyílását, odakaptam a szememet...