A tarozás fejében

Hétvége

Caterine:

Vele álmodtam, megint. Amit nem is csodálok, hiszen egész nap nem bírtam kiverni a fejemből, még ha csak néhány percre láttam is. Bevésődött az emléke a fejembe, az ahogy kinézett, az ahogy rám nézett, de legfőképpen az ahogyan a testvérével viselkedett. Látszott hogy imádja őt, és hogy ezt Isa is viszonozza, nem szólt hozzá viszont a szemei rögtön csillogni kezdtek, úgy ahogy eddig még sosem láttam mikor belépett...

Egész hétvégén dolgoztam a Luxban, szombaton reggel nyolctól este 11-ig, vasárnap pedig 8:00-16:00-ig. De sehogy nem tudtam koncentrálni. Folyton csak rá gondoltam. Már nem is számoltam Fio hányszor zavart fel mikor épp róla álmodoztam és szólt hogy várnak a vendégek. Még sosem történt velem ilyen. Mindig is igyekeztem 100%-ig a munkára koncentrálni, nem akartam hogy panasz legyen rám, fontos volt ez a munka számomra, szükségem volt rá. Tudtam hogy bármikor találnak embert a helyemre ha kirúgnak. Így nem engedhettem meg magamnak hogy eltereljék a figyelmemet.

Péntek:

Miközben épp egy humoros részhez értem a mesében, meghallottam hogy nevet, hogy kacag, nem hittem a fülemnek, féltem ránézni vagy abba hagyni a mesét, mert akkor rájövök hogy csak képzelődtem. De nem,mikor ránéztem láttam hogy tényleg ő adta ki ezeket a hangokat.Ekkor hallottam meg az ajtó nyílását, odakaptam a szememet...

-El-nézést.-mondta- Isáért jöttem, a portán mondták hogy itt vannak.- mondta csodálkozva, de közben nem tudta levenni a tekintetét az összefonódó kezünkről, látszott rajta hogy meglepődött, hogy nem hiszi el amit lát.-

-Ó, persze, jöjjön be.-csodálkoztam, hogy ilyen fiatal- Maga biztosan Isa apukája.- ekkor meglepődve nézett rám- Én Caterine vagyok itt töltöm a gyakorlatomat, engem kértek meg hogy amíg megérkezik legyek Isával. Már vártuk. Hirtelen sírni kezdett, de nem tudtuk az okát, próbáltam megnyugtatni, kisebb nagyobb sikerrel.-hirtelen elhallgattam, erőszakkal vettem rá magamat a hallgatásra, nem tudtam miért nem tudom befogni a számat.-

-Lucianno vagyok, Isa bátyja. De szólítson csak Lucának.-elpirultam, kellett nekem a számat jártatni, de ő úgy folytatta mint aki ebből semmit sem vett észre-Reggel az autóban felejtette a maciját, biztosan azért sírt. Mindig nála van, sehová sem megy nélküle.-válaszolta-. Péntekenként az öcsém Teo szokta hozni, de ma nem ért rá. Ezért késésben voltunk reggel.

-Isa itt van Bari-mutatott fel egy fehér plüss bárányt.

Isa odalépett hozzá és szó nélkül elvette, utána visszajött mellém és megint megfogta a kezem....Ránéztem Lucára,de ő Isát nézte, mikor rám nézett újra megjelent a hitetlenkedés a szemeiben. Nem tudta mi történik éppen,de evvel nem volt egyedül...