A tarozás fejében

Juniús 4

Caterine:

Nem is tudtam mit csináljak, maradjak az ágyban, öltözzek fel? De minek? Hiszen még mindig nem tudtam mi lesz velem. Hogy miért hoztak ide, hogy mi a tervük velem. Mikor tegnap beparancsoltak ebbe a szobába elégé meglepődtem, nem számítottam rá hogy egy ilyen fényűző helyen fognak elszállásolni. Azért annyi eszük volt hogy ne hagyják nyitva az ajtómat, ezt onnan tudom hogy az éjszaka ellenőriztem. Hiszen ki nem gondolkozott volna el a szökésen? Csak egy hülye nem. Az ablakok is sajna magasan voltak így ott sem volt esélyem meglépni, mondjuk ha sikerült is volna nem tudom hogy jutottam volna túl a magas kapun, a fegyveres örökről már nem is szólva. Szóval ez egyenlőre veszett ügynek tűnt.

Hirtelen kulcszörgését hallottam, felpattantam és az ágy másik oldalára álltam, hogy minél messzebb legyek az ajtótól. Ekkor belépet egy idegen, nem tudtam mit akarhat, megijedtem. Pedig nem volt olyan ijesztő férfi, sőt elég jóképűnek mondanám, de volt valami a kisugárzásában ami megijesztett. Mikor jobban megnéztem az arcát észrevettem hogy eléggé hasonlít a tegnapi fickóra. Talán rokonok? Nem is tudom. Ekkor így szolt:

-Hasadra süt a nap csipkerózsika, ideje lemenni. - úgy nézett ki mit aki valami válaszra vár, de én nem tudtam mit kéne mondanom neki-

-Nem hallod, gyere már, csak rád várunk az asztalnál. Éhes vagy ugye?

Már az étel említésére is megkordult a hasam, oda kaptam a kezem a hasamhoz és el szégyeltem magamat, az idegen csak mosolygott ezen, de mit is gondolok én, hiszen ez az ő hibájuk, ők hoztak ide és zártak be. Jó hogy éhes vagyok hiszen tegnap reggel ettem utoljára. Felszegtem az államat és válaszoltam neki.

-Igen, szeretnék reggelizni. -úgy láttam ez tetszett neki-

-Rendben, akkor indulás. -és tartotta nekem az ajtót még kiléptem előtte, majd utánam jött és mellém lépett-

Most hogy volt alkalmam jobban szemügyre vennem a helyet, észre vettem hogy nem csak kívülről tűnik egy palotának, mondjuk erre a szobám kinézetéből is rájöhettem volna. Ha nem ilyen helyzetben kerültem volna ide, biztos szájtátva ámulnék.

Közeben elérkeztünk egy lépcsősorhoz, az idegen elindult rajta lefele és én kivettem, mikor leértünk az aljára balra fordultunk és átmentünk egy folyóson, majd megálltunk egy ajtó előtt és felém fordult:

-Figyelj!Csak tedd azt amit kér tőled. Nem lesz nehéz és akkor minden rendben lesz. Ne ellenkezz vele, hidd el nekem nem akarsz a rossz oldalára kerülni.

-Mit a..? -de nem hagyta hogy befejezzem-

-Azt majd ő elmondja. -és kinyitotta azt ajtót-

Az első amit megláttam a belépésünk pillanatában az ő volt,ahogy tökéletes tartással és kinézettel issza a kávéját. Nem tudtam mit kezdeni magammal, nem tudtam nem bámulni,lehetetlen volt. Mikor rám nézett elkaptam a tekintetemet,szerintem el is pirulhattam,amiért rajtakapott hogy bámultam. Nem értettem hogy képes még mindig ilyen reakciót kiváltani belőlem, hiszen elrabolt, jó magamtól szálltam be az autójába és jöttem vele, de nem volt más választásom, úgyhogy kiegyeztem magammal hogy ez akkor is ember rablásnak számít. Igen.

-Remélem jól aludt és kellemesnek találta a szobáját. -szavaira feleszméltem a bambulásból, de csak néztem rá, ez megörült, milyen kellemes szobáról beszél itt nekem, mintha a vendégével beszélgetne, nem valakivel akit elrabolt-

-Kérem foglaljon helyet.-mutatott a bal oldalára- Te is Matteo.

Úgy tűnt nem zavarja őket a szótlanságom, Matteo (legalább a neve kiderült és nem kell tovább idegennek emlegetnem magamban) is nyugodtan helyet foglalt az asztal jobb oldalán. Miután továbbra sem mozdultam, Matteo megköszörülte a torkát és a vele szemben lévő szék felé intett nyomatékosan. Gondolkoztam rajta hogy nem engedelmeskedek, de úgy döntöttem jobb nem rögtön kihúzni náluk a gyufát, főleg amíg még azt sem tudom minek hoztak ide, úgyhogy gyorsan a székhely mentem és helyet foglaltam.

-Jó étvágyat. -mondták szinte kórusban, mire én is kinyögtem egy jó étvágyat-

Mindketten szedtek maguknak az asztalon lévő ennivalókból, majd enni kezdtek. Mikor feltűnt nekik hogy én nem szedtem semmit a tányéromra várakozóan néztek rám. Mire elvettem egy pirítóst és egy kis vajat kentem rá, majd enni kezdem. Ami nagyon jó ötlet volt, mert közben rájöttem farkas éhes vagyok.

-Gondolom kíváncsi vagy minek hoztunk ide. -erre félre nyeltem a második pirítóst és köhögni kezdem, erre ő szó nélkül öntött nekem egy pohár vizet és a kezembe adta, miután végre sikeresen leküzdöttem a falatott kinyögtem egy köszönöm öt és egy igent-

-Eleinte én sem tudtam mihez kezdjek veled, de miután rájöttem ki vagy megvilágosodtam. Nem lesz nehéz dolgod, sőt szerintem még tetszeni is fog. Egyetlen dolgod lesz csupán, cserébe én elengedem apád adósságát.

-É..És m..mi lesz a dolgom? -lettem úrrá a hirtelen rám törő dadogáson, nagyon remélem semmi szexuális jellegűre nem gondolt, mert azt soha, inkább öljön is meg-

-A feladatod -itt tartott egy kis szünetet, amivel még jobban felperzselte az amúgy sem épp idegeimet- az lesz hogy a húgomra fogsz vigyázni és megpróbálód rávenni hogy beszéljen, segíteni fogsz neki túllépni a traumáján.

-Mi? Te azért hoztál ide hogy a húgod dadusa legyek?

-Pontosan.

-De miért, hiszen bárkit felvehetnél. -kérdeztem-

-Mert én ezt akarom, így döntöttem és kész.

Nem mondott semmi mást, egyáltalán semmit. Csak hogy ő így döntött, ami úgy tűnik elég magyarázatnak számított az ő világában. Hmm...egy gyerekre vigyázni, nem nagy dolog. Ezt megtudom csinálni, inkább mint hogy valami rosszabbat kérjen ha nem vállalom vagy ne adj isten lepuffantson itt helybe, nincs halálvágyam.Főleg hogy közeben rájöttem kire is kéne vigyáznom, tudom lassú vagyok. Ez a legjobb ajánlat amit kaphattam, örülhetek hogy csak ennyit akar,nem ellenkezhettem. Amúgy sem úgy nézett ki mint aki hozzá van szokva hogy ellentmondjanak neki, vagy netán eltűrné azt.

-Rendben,elfogadom az ajánlatodat.

-Kitűnő,remélem nem kell elmondanom hogyha a történtekről bárkinek és beszélsz, főképp a rendőröknek, netán szökni próbálsz zokszó nélkül ölek meg az apukáddal együtt. -erre csak bólintani tudtam-

-Akkor végeztünk is. Matteo majd tájékoztat a továbbiakról és vissza kísér a szobádba. Később találkozunk. -felállt, távozni készült,mikor már a kilincsen volt a keze utána szóltam-

-Lenne még egy dolog. -mire visszafordult felém-

-És mi lenne az?- úgy nézet ki mint akit már fáraszt ez a beszélgetés, tudtam nem kellene feldühítenem,de valamit még tisztázni akartam-

-Meddig kell itt maradnom?

-Még nem tudom. -újra elakart fordulni, de utána szóltam-

-NEM. -erre felszaladt a szemöldöke, nem számított erre a hangnemre és nem is tetszett neki,de nem adhattam fel, tudnom kellet- Ezt tisztáznunk kell, nem maradhatok itt örökre, akkor inkább lőj le most rögtön. Úgyhogy válaszolj.